Güizát a válogatottba!

Vágólapra másolva!
Ugyan még csak az első játékhét ért véget menedzserjátékunkban, ám egyetlen forduló alapján is jó pár tanulságot levonhatunk, amelyek a folytatásban sokat segíthetnek a játékosok számára. Ahogyan azt sejteni lehetett, a legtöbb pontot az eredményes csatárok, illetve a gólt nem kapott kapusok hozzák a konyhára - de arra kevesen gondoltak volna, hogy az első forduló egyik legértékesebb labdarúgója a spanyol Daniel Güiza lesz.
Vágólapra másolva!

Pedig az RCD Mallorca támadója ebben a szezonban csúcsformában futballozik, és a hét végi játéknap előtt is előkelő helyen állt a Primera División góllövői között - 18 találatot szerzett.

Ráadásul a baleár-szigetekiek ellenfele a kiesőjelölt Real Murcia volt, így nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy Güiza eredményes lesz, ám a 27 esztendős támadó ennél is tovább ment, és mesterhármast vágott.

Ezzel összesen 21 pontot hozott azon menedzserek konyhájára, akik beválogatták őt, és csak azért szorult a második helyre a legjobbak listáján a játékunkban, mert induló pontszáma csak kettő volt. Az első játékhét másik mesterhármasát jegyző focistája, Alessandro del Piero viszont ötről indult, így ő jelenleg 24 egységnél jár - ezzel egy hét után ő a menedzserjátékunk legértékesebb focistája.

A két éllovas mögött az élmezőnyben szinte kizárólag csatárok és kapusok találhatóak, ami tovább erősíti az előző írásunkban említett vélekedést, miszerint elsősorban az ezen a poszton futballozók hozzák a legtöbb pontot a menedzserek számára. A középpályások közül csupán az AC Milan triója (Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo és Clarence Seedorf) és Francesc Fabregas fért be az első 25 közé.

Még rosszabbul állnak a hátvédek: ebből a csapatrészből mindössze négyen jutottak el a kilenc pontig: Alessandro Nesta, Marco Materazzi és Sergio Ramos személye azt mutatja, hogy érdemes a sztárkluboknál szereplő védőkre "költeni", mert egy kapott gól nélkül lehozott győztes találkozó szintén értékes lehet.

Ugyanakkor arra is érdemes odafigyelni, hogy a Bajnokok Ligájában még versenyben álló csapatoknál előfordulhat: a nemzetközi porondra való figyelemmel néhány klasszis kimaradhat a hét végi bajnokikon. Így történhetett, hogy a legnépszerűbbnek számító focisták közül Fernando Torres, Edwin van der Sar, Ryan Babel és Thierry Henry is pihenőt kapott - miközben a BL-ben pályára léptek.

És ha már a legnépszerűbbeknél tartunk: Cristiano Ronaldo továbbra is tartja magát az első helyen, a Manchester United portugál klasszisát a menedzserek több, mint fele beválogatta - mögötte két valódi gólvágó, Fernando Torres és Luca Toni következik. Némileg meglepő, hogy a hátvédek közül a Werder Bremen bekkjét, Per Mertesackert tették be a legtöbben csapatukba - amihez alighanem az is hozzájárul, hogy őt viszonylag "olcsón" meg lehetett szerezni.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!