A portugál kapitány elárulta Ronaldo titkát

Vágólapra másolva!
A csoportmérkőzések befejeztével erőltetett menetben folytatódik a labdarúgó Európa-bajnokság, hiszen a tornán csak a negyeddöntőt követően lesznek szünnapok - csütörtökön máris a legjobb négy közé jutás lesz a tét a portugál és a német együttes számára. A két évvel ezelőtti bronzmeccs visszavágóján az eddig mutatott játék alapján Portugália számít esélyesebbnek, de a futball örök közhelye szerint a németeket sohasem szabad leírni. Az [origo] tudósítója ellátogatott a bázeli negyeddöntő helyszínére, ahol a főszereplők nyilatkoztak az esélyekről.
Vágólapra másolva!

A csoportmérkőzések befejeztével erőltetett menetben folytatódik az Európa-bajnokság, hiszen a tornán csak a negyeddöntőt követően lesznek szünnapok - csütörtökön máris a legjobb négy közé jutás lesz a tét a portugál és a német együttes számára. Az eddig mutatott játék alapján Portugália számít esélyesebbnek, de a futball örök közhelye szerint a németeket sohasem szabad leírni.

Annak ellenére sem, hogy a német válogatott eddig nem nyújtott valami meggyőző teljesítményt a tornán, és utolsó csoportmeccsén is "csak" 1-0-ra tudta legyőzni a házigazda Ausztriát. Ezen a találkozón a német szövetségi kapitányt, Joachim Löwöt elküldték a kispadról, így valószínű, hogy a Portugália elleni meccset csak a lelátóról követheti. A szabály szerint ugyanis az ilyen eset automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltást von maga után - persze az UEFA fegyelmi bizottsága ezt megváltoztathatja.

Bárhol is foglal majd helyet Löw, annyi bizonyos, hogy már a találkozó előtt nehéz döntéseket kell meghoznia, kulcsjátékosai közül ugyanis többen is sérüléssel bajlódnak. Ausztria ellen a védekező középpályás Torsten Frings bordatörést szenvedett, és bár ennek ellenére végigjátszotta a meccset, erősen kérdéses a játéka a portugálok ellen. Hasonló helyzetben van a németek eddigi legjobbja, Lukas Podolski, akinek a combja sérült meg.

Ők mind a ketten rendkívül fontosak a csapatjáték szempontjából, és Löw elmondta, hogy csak az utolsó pillanatban dönt - amíg egy szemernyi esély is van, hogy Fringsék vállalni tudják a játékot, addig velük képzeli el a kezdő tizenegyet. Az biztos, hogy az Ausztria ellen eltiltás miatt hiányzott Bastian Schweinsteiger visszatér a csapatba, mégpedig a középpálya bal oldalára, ahonnan Podolski (amennyiben játszik) előrehúzódik a csatársorba, az eddig rendkívül gyengén futballozó Mario Gomez helyére. Fringset esetleg Timo Borowski vagy Simon Rolfes pótolhatja.

Portugáliának nincsenek ilyen problémái, sőt legjobbjaik tulajdonképpen egy teljes hetet pihenhettek - mivel a gárda két mérkőzés után kiharcolta a csoportelsőséget, így a harmadik, Svájc elleni összecsapáson Luiz Felipe Scolari a legtöbb ászát csak a kispadra ültette.

Afelől persze semmi kétségünk ne legyen, hogy Németország ellen ugyanaz a csapat szerepel, mint az első két találkozón, vagyis Ricardo Carvalho, Cristiano Ronaldo, Deco vagy éppen Nuno Gomes természetesen ott lesz a pályán.

A portugálok nagyon tisztelik a németeket, ami érthető, hiszen a két válogatott legutóbbi mérkőzésén, a 2006-os vébé kisdöntőjében Németország nyert 3-1-re. A portugál kispadon akkor ugyanúgy Scolari ült, mint most, aki viszont a torna után elhagyja a válogatottat, és a Chelsea FC mestere lesz - ahol többek között Michael Ballack is futballozik. Az a Ballack, aki most még ellenfélként elszomoríthatja Scolarit...

A várható kezdőcsapatok:
Portugália: Ricardo - Bosingwa, Pepe, Ricardo Carvalho, Paulo Ferreira - Cristiano Ronaldo, Petit, Joao Moutinho, Deco, Simao Sabrosa - Nuno Gomes. Szövetségi kapitány: Scolari.
Németország: Lehmann - A. Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm - Fritz, Frings, Ballack, Schweinsteiger - Klose, Podolski. Szövetségi kapitány: Löw.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!