Ahhoz képest, hogy Greg Dyke, az angol szövetség (FA) elnöke minimum a négy közé várta az ország válogatottját, és több szakértő is akadt, aki már az elutazás előtt a döntőben látta Roy Hodgson csapatát, ha nem éppen a győzelmi emelvénye, kupával a kézben, egész más lett a mese vége - írja hosszú elemzésében a BBC.
A csapat gépe ugyanis - immár szokás szerint - egy vidéki repülőtéren (Lutonban) landolt, ahol nem várták vízsugárral köszöntő tűzoltó autók, nyitott tetejű ünnepi busz pedig még annyira sem, az ünneplő drukkerek hadáról már nem is beszélve. Helyettük volt néhány fotós, és egy bulvár lap tudósítója, aki
megpróbált a játékosok kezébe nyomni egy "Izland" felíratú nejlonzacskóba bújtatott plüss szamarat.
Ja, és Greg Dyke, illetve Roy Hodgson is lemondott, már jóval azelőtt, hogy leszállt volna a gép.
A BBC cikke szerint annyira azért nem volt váratlan az angolok korai búcsúja. Az 1998-as franciaországi vb nyolcaddöntőjében az argentinok elleni pszichés összeomlás óta két vb-negyeddöntő volt a csúcs, miközben a 2008 óta rendezett öt nagy tornából egyre ki sem jutott a csapat (2008-as Eb), egy másikról pedig a csoportkör után haza kullogtak (2014-es vb) -
az Izland elleni bukással egy egész generáció kudarcát tették teljessé.
De mi lehet baj? Talán a játékosokkal van a probléma, akik "korántsem annyira jók, mint azt ők maguk, vagy a szurkolók gondolják" - mondta a korábbi válogatott csatár, Alan Shearer, aki azóta már be is jelentkezett kapitánynak.
Lehet, hogy így van, bár a BBC szerint a Hodgson által összeválogatott keretben igenis jó volt, "fiatal, tehetséges, csupa Premier League-játékos" - ami persze igaz, de azért voltak benne vitás pontok: kellett-e vinni Raheem Stirlinget, tényleg Joe Hart-e még mindig a legjobb kapus, miért maradt ki Danny Welbeck és hasonlók.
Az ugyancsak korábbi válogatott játékos, Jamie Carragher szerint is a játékosokkal van a baj, akik
puhányak voltak a tornán
, ami az egykori Liverpool-védő szerint az "akadémiai korszak" hozadéka. Carragher szerint ez a rendszer megbukott, főleg azért, mert nem képes igazi karaktereket, a pályán vezérként viselkedő játékosokat kinevelni. Ráaduásul azt hiszik, hogy "a válogatott fehér meze alanyi jogon jár nekik".
A jelenleg Los Angelesben élő korábbi válogatott csapatkapitány, Steven Gerrard már kicsit más vizekre evez, amikor a Telegraphnak arról beszél, hogy
nem vagyunk az a csapat, vagy nemzet, amelyik hozzá van szokva, hogy világ- vagy Európa-bajnokságot nyer.
Ez egy nagy pszichológiai hátrány, ami szerintem a kudarc fő oka". Ezt egyébként valószínűleg az FA-ben is láthatták, ezért küldték ki a csapattal Franciaországba Dr. Steve Peters sportpszichológust, aki brit kerékpáros válogatottnál már ért el sikereket. A BBC szerint ez nagyon okos döntés volt, csak legalább ennyire elkésett is, hiszen három hét alatt aligha lehet átütő eredményt elérni.
"De, ha ezt a válogatottnál kell megtenni, akkor vajon mit csinálnak a klubok?"
- feszegeti a lap.
Ez a kérdés már a szöetség munkáját is minősíti. A 2013-ban kinevezett elnök, Greg Dyke első felszólalsában arról beszélt, hogy az "FA első számú felelőse, hogy Angliának sikeres válogatottja legyen", illetve, hogy a korábbi eredmények bizony nem felelnek meg sem a múlt diktálta követelményeknek, sem a mai elvárásoknak.
Ez azt jelenti, hogy jobban kell dolgoznunk, változtatnunk kell!
- mondta Dyke, aki még arra is utalt, hogy a Premiel League-ben feltűnő egyre több külföldi klubtulajdonos és játékos is negatív hatással van a válogatott szereplésére.
A BBC nem átall rámutatni, hogy az egyetlen változtatás kimerült az egyébként valóban gyönyörű és ultramodern St. George's Park nevű edzőközpont felépítésében, ezen túl azonban jószerével semmi más nem történt. Ami nem elsősorban Dyke hibája volt, hanem sokkal inkább az általa "nagyon fehér és nagyon férfi" jelzőve illetett szövetség rendre leszavazott. Ilyen kezdeményezés volt, hogy a
PL-klubok tartalékcsapatai induljanak valamelyik alacsonyabb bajnoki osztályban
- erről hallani sem akartak az FA folyosóin.
Ahogy attól is mereven elzárkóztak, hogy kompetens szövetségi kapitányt nevezzenek ki a válogatott élére. A lap szerint míg a 2000-ben lemondott Kevin Keegan "taktikailag volt naív", addig a nála képzettebb, szinte világpolgár Sven-Göran Erikssonnal (2001-2006) más bajok voltak, például, hogy jobban érdekelték az FA irodáiban dolgozó hölgyek, mint a foci.
Következett a túlságosan is barátságos Steve McLaren, majd a smirglis modorú Fabio Capello. Őket követte Roy Hodgson, aki
egy kedves, intelligens angol úr
, aki majd összekötő kapocs lehet a nemzet legtehetségesebb focistái között. Hát, nem lett, az FA pedig kezdheti az új angol kapitány castingolását.
Azonban hiba lenne arra számítani, hogy a megváltó az ajtóban áll, és csak arra vár, hogy átadják neki a megbízólevelet.
A rögbiseknek sikerült
Az edzőkérdés megoldására a BBC a rögbiválogatott példáját említi. A sportági szövetség 2015 novemberében kinevezte a világ számos pontján (Japánban, Ausztráliában és Dél-Afrikában) dolgozó 56 éves Eddien Jonest, akivel azóta nem csupán kilencből kilenc meccset, de még egy tornát is nyert a válogatott - veretlenül lett első a hagyományos Hat Nemzet tornáján. Ez a bravúr utoljára 2003-ban sikerült a csapatnak.