Izland nem éppen a kedvenc ellenfelünk, hiába nyertük meg ellene a legutóbbi öt meccsünket. Az északiakról elsősorban
roppant kellemetlen vereségek jutnak a magyar szurkolók eszébe,
hiszen ezeket még akkoriban szenvedtük el, amikor Izland tényleg kiscsapat volt, mi pedig még elhittük a lózungokat a magyar futball közelgő felemelkedéséről.
Bár a két ország első két barátságos meccsét simán hozták Kiprich Józsefék (1988-ban oda-vissza megmérkőztünk), a két 3-0-s eredmény csak arra volt jó, hogy még nagyobbat szóljon, amikor először találkoztunk tétmeccsen.
Az 1994-es világbajnokság selejtezőinek első meccsén Jenei Imre csapata a Népstadionban kapott ki a magyar sajtó egy része által lenézően csak Bálnavadászoknak titulált csapattól. 1992 júniusa a magyar futball sok Mohácsa közül az egyik legfájdalmasabb volt, a hazai vereségben szerepet játszott, hogy lebecsültük az ellenfelünket, és az sem segített, hogy Kovács Kálmán komikus góljával már a 3. percben vezetést szereztünk. Innen kellett volna felpörögni, de nem sikerült, és a lelkes izlandiak előbb egyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték.
Egy évvel később a visszavágón már nem Jenei, hanem Puskás Ferenc irányította a magyar csapatot, de reváns helyett Izlandon újabb pofonba szaladtunk bele. Puskás a meccs után a játékvezetőt hibáztatta Márton Gábor kiállítása miatt, de hozzátartozik a történethez, hogy már a 13. percben hátrányba kerültünk, Márton még bőven a pályán volt, amikor a fejetlenül szaladgáló védelem összehozta az első gólt.
A 77. percben aztán érkezett Arnór Gudjohnssen, és olyan gólt lőtt, amitől megtanultuk tisztelni az akkor még színtiszta amatőrökből álló izlandi válogatottat.
A 2-0-s vereséggel végleg kiszálltunk a selejtezőcsoport második helyéért zajló versenyből,
és végül nem jutottunk ki az amerikai vébére.
A következő selejtezősorozatban Mészöly Kálmán sem járt jobban, mint Puskás Ferenc. Reykjavíkban újra megszereztük a vezetést, de Izland beszorította a magyar csapatot, és bár Petry Zsolt bravúrjaival egy ideig őriztük az előnyt, a második félidő közepén öt perc alatt fordított a házigazda.
Az újabb hatalmas pofon egyébként két hónappal Svédország legyőzése után jött, ami azért fontos, mert ezután egy évtizeden át nem tudtunk megverni olyan csapatot, amely komoly játékerőt képviselt.
A svédek elleni, sokáig referenciának számító győzelem után jött az izlandi égés,
nem csoda, hogy az Illés Béla góljával megnyert visszavágót már csak háromezren látták a Fáy utcában.
Egy jó darabig elkerültük Izlandot, egészen 2002-ig nem futott össze a két csapat. Akkor egy barátságos meccset Reykjavíkban Lőw Zsolt és Dárdai Pál góljaival megnyertünk. A magyar csapat kapuját már akkor Király Gábor védte.
A 2006-os világbajnokság selejtezőiben újra összesorsoltak minket, és a Megyeri úton Gera Zoltán remeklésével 3-2-re vertük őket. Eidur Gudjohnssen góljával vezetett Izland, Gera egy remek fejessel egyenlített, majd a hajrában az ő okos passzából állította be a végeredményt Szabics Imre.
A visszavágón is Izland került előnybe, de miután a védelmünk összeszerencsétlenkedett egy gólpasszt Gudjohnsennek, Bárányos Zsolt két büntetőt is kiharcolt, és Gera be is lőtte mindkettőt. A második 11-es után kiállítottak egy izlandit, emberhátrányban mégis egyenlítettek, és megint a hajrában kellett bebrusztolnunk a győztes gólt, Huszti Szabolcs okos gurításával.
Eddigi utolsó meccsünk egy 4-0-ra megnyert barátságos volt 2011-ben, még Egervári Sándor irányítása alatt. Azon a mérkőzésen a keret tagja volt a mostani csapatunkból Juhász Roland, Priskin Tamás, valamint a harmadik gólunkat szerző Dzsudzsák Balázs és a negyediket lövő Elek Ákos.
A magyar válogatott összesen 10 mérkőzést játszott Izlanddal, hetet megnyert, hármat elveszített,
és még soha nem játszott döntetlent.
A gólkülönbség 21-10 a javunkra. A magyarok legeredményesebb játékosa Vincze Istvánnal holtversenyben az a Gera Zoltán, aki nemcsak most is ott van a csapatban, de az első meccsen a mezőny legjobbja volt.