Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Vannak, akik bortúrával, mások tengerparti megállóval, megint mások az otthon hagyott jegyük újbóli megszerzésével teszik még izgalmasabbá a lyoni kirándulást, amelynek fénypontja és egyetlen igazi célja mi más is lehetne, mint a magyar válogatott Portugália elleni, harmadik Eb-csoportmeccse.
Kedden délután már Lyonban, a helyi Olympique gyönyörű új stadionjában tartott sajtótájékoztatót Bernd Storck és válogatottunk két játékosa. A Semjénházáról (és Nagykanizsáról, illetve Zalaegerszegről) érkezett tízfős csoport persze nem ezért parkolt be két kisbusszal a stadion elé, csak terepszemlét tartottak, hogy másnap – ha kocsival jönnek – hol tegyék le a vasat.
„Már ott voltunk Marseille-ben, de visszamentünk San Remóba, ott olcsóbb volt a szállás, és onnan jöttünk fel Lyonba pár napja” – mondja a csapat vezetője, aki nemcsak a válogatott sorsát viseli a szívén, otthon egy megye egyes csapatot is igyekszik támogatni.
„Amikor megvettük a jegyet, még az is csodaszámba ment volna, ha pontot fogunk. Kinevettem az ismerőseimet, akik a kieséses szakaszra foglaltak jegyeket a magyarok meccsére, erre föl most mi is gondolkozhatunk azon, hogy visszajöjjünk-e még egyszer” – mondja nevetve, és érezzük, hogy egy kicsit sem lenne ellenére, ha újra irányba kellene fordítani a kisbuszok orrát.
A fiúk okozta meglepetés mellett abban is teljes az egyetértés, hogy a csapatnak teljesen megérdemelten van négy pontja, mert jól játszik. „Szerintünk Nagy Ádám a csapat legjobbja, és Szalai sem rossz. Nem csak a gólja miatt mondjuk, tényleg sokat melózik. Dzsudzsák viszont lehetne egy kicsit aktívabb és veszélyesebb” – értékelik a csapatot a fiúk.
A dicséretből kijut Bernd Storcknak, aki a drukkercsoport meglátása szerint nemcsak remekül nyúl bele a meccsekbe „de olyan kincseket is talál, mint Kleinheisler. Nélküle nem is tudnánk a srácról.”
A beszélgetés során kiderült, hogy nem elveszett társaság a semjénházai brigád: Monacóban felavatták a Forma-1-es pályát – „mentünk egy gyors kört.” Az izlandi és a portugál meccs között pedig arra is jutott idő, hogy tegyenek egy kitérőt a Beaujolais borvidék pincéihez. „Nevezzük gasztro- és focitúrának” – mondják büszkeséggel a hangjukban.
A Fótról érkező Ádám és édesapja vasárnap indult el Ausztria és Svájc érintésével Lyonból. Nekik csak erre az egy meccsre van jegyük, de a csapatnak köszönhetően így is örömünnepre jöttek. „Óvatosan, de azért bíztunk benne, hogy a fiúk jól fognak szerepelni, és így is lett” – mondja Ádám. Édesapja még megtoldja azzal, hogy „úgy látszik, a csattanóra értünk ide”.
Belső középpályásaink mellett ők Kádár Tamást és Király Gábort is dicsérik, azt viszont nem értik, hogy az Izland ellen – meglátásuk szerint – rengeteg labdát eladó Gera Zoltánt miért dicséri mindenki. „Valakiről egyszer leírják, hogy mennyire jó, és aztán akármit csinál, mindig jó marad, akkor is, ha éppen gyengébb – bújt ki apából és fiából az Újpest-drukker. – De nem szeretnénk senkit sem bántani, igazából minden játékost szeretünk, és eddig hatalmasat játszott a csapat, különösen az agresszivitásuk tetszik.”
A portugálok elleni meccs előtt még eldöntik, hogy csatlakoznak-e az újabb szurkolói vonuláshoz, ami szerdán délután 14 órakor indul a stadionhoz, az viszont biztos, hogy „a meccs után lesz egy kis iszogatás, akár így, akár úgy alakul, de bízunk benne, hogy a továbbjutásra koccinthatunk” – mondják.
Kevésbé nyugodtan érkezett a stadion egyik bejáratához Gyuri, Peti és Viki, akiknek kezdetben minden okuk megvolt az aggodalomra – majd az örömre. „Angliában élünk, onnan jöttünk, hogy szurkoljunk a csapatnak, de útközben jutott eszünkbe, hogy a legfontosabbat otthon hagytuk – a jegyeket.”
A repülőtéren nem tudták őket semmivel biztatni, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétük, hogy ne hazafelé, hanem a stadionhoz vegyék az irányt. „Idejöttünk, megmutattuk a személyinket, és szó nélkül újranyomtatták a jegyeinket” – mondták megkönnyebbülten a stadion előtt.
„Ezer éve szurkolok a csapatnak – mondja Peti. – Ha nem Angliában élnék, minden meccsen ott lennék.”
Őket legjobban a csapat harci kedve nyűgözi le, hogy „mindenki a szívét, lelkét kiteszi a pályára, és ezt nagyon jó látni”. Erre talán lehetett számítani a torna előtt, arra viszont már nem, hogy úgy landolnak majd Lyonban, hogy a csapat vezeti a csoportot.
Hálával és köszönettel tartozunk Dárdainak és Storcknak, hogy összehozták ezt a csapatot, és átélhetjük ezt az élményt”
– mondják.
A Budapestről kocsival érkező Zsolt és két barátja is felméri a terepet. A szóvivőként fellépő Zsolt megmondja, hogy ki a magyar csapat legjobbja: „Ki lenne? Hát a szurkolók! Persze, jó mindenki, ügyesek a fiúk a pályán, de az értük kiutazó nézők a legjobbak.”
Magyaricsék, András, az apa és fia, az ifjabb András, valamint lánya, Eszter sem csak a négy pont hatására ült kocsiba, az első adandó alkalommal regisztráltak a jegyekre.
„Álmunkban nem gondoltunk arra, hogy úgy jövünk ide, hogy vezetjük a csoportot. Arra gondoltunk, hogy valahogy csak szerzünk legalább egy gólt, vagy összekaparunk egy pontot, és reméltük, hogy nem szaladunk bele öt-hat gólos vereségekbe. Erre most arról beszélgetünk a többi drukkerrel, hogy kivel mire mennénk a nyolcaddöntőben. Tiszta őrület ez!” – mondja a családfő.
Voltak olyanok, akik már régen megvették a jegyüket a nyolcaddöntőre. Ők láthatják, például, az angolok elleni meccset. Nem lenne baj Rooneyék ellen? „Miért lenne? Nyerünk megint 6-3-ra” – mondja vidáman az ifjabb András.
A csapatból nem szívesen emelnek ki senkit, de ha valakit mégis ki kell, akkor legyen Nikolics és Kleinheisler, mondják a Videoton szurkolói pólójában sütkérező család tagjai.
És Németh Krisztián is nagyon jó”
– teszi hozzá Eszter, akinek nem vonjuk kétségbe a szakmai tudását, de gyanítjuk, ott azért másfajta szimpátia is van.
Éjszaka még a belvárosi forgatag kellős közepén is magyarokba botlottunk. Egy lány, akinek a nevét nem kérdeztük meg, mert az angol–magyar énekverseny elvonta a figyelmünket, azt mondta, hogy ők vasárnap jöttek, csak erre a meccsre, és álmában sem gondolta volna, hogy ilyen hangulat fogadja majd.
A magyar csapat tényleg az egész országot megmozgatja, és ha ma továbbjutunk – márpedig továbbjutunk –, akkor könnyen elképzelhető, hogy a következő meccs helyszíne két napra magyar várossá változik.
A cikk megjelenését támogatta a Magyar Telekom.
