Vágólapra másolva!
A US Open tavalyi elődöntőse, az ötödik kiemelt orosz Jevgenyij Kafelnyikov két szoros és egy 20 percig tartó könnyű játszmában kikapott a világranglista 36. helyén álló szlovák Dominik Hrbatytól, az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójábanban.

22 éves pozsonyi születésű Dominik idén harmadjára verte az oroszt, összesítésben 6-1 a javára - Jevgenyij ellen mindig jól megy a játék, mert nagyjából tudom, hova fogja ütni a labdákat. Ha a többi sztár ellen hasonlóra leszek képes, akár a világranglista élére is kerülhetek - fogalmazott a szlovák teniszező.

- Sajnos, a második szettet rövidítésben elveszítettem, és onnan kezdve már nem volt visszaút. Dominik remekül játszott, szinte végig irányított - mondta a kétszeres Grand Slam-győztes Kafelnyikov.

Elbúcsúzott a további küzdelmektől a 15. helyen rangsorolt ausztrál Mark Philippoussis is, aki hét alkalommal is elnyerhette volna az amerikai Jan-Michael Gambill adogatását, de egyszer sem tudott élni a lehetőséggel.

Továbbra is kitűnően szerepel Li Hjung Taik: a selejtezőből feljutott dél-koreai teniszező az amerikai Jeff Tarango, majd a 13. helyen kiemelt argentin Franco Squillari után a harmadik fordulóban a német Rainer Schüttlert búcsúztatta.

A női egyes harmadik fordulójában a 13. helyen rangsorolt dél-afrikai Amanda Coetzer meglepetésre 7:5, 7:6-ra kikapott a világranglista 33. helyén álló spanyol Magui Sernától, Mary Pierce (4) viszont könnyedén, két játszmában győzött az amerikai Raymond ellen.

Kiesett a 12. helyen kiemelt Anna Kurnyikova: az oroszteniszező két szoros játszmában a belga Justine Henintől szenvedett vereséget. A második helyen rangsorolt amerikai Lindsay Davenport 59 perc alatt győzte le a thaiföldi Tamarine Tanasugarnt.

női egyes, 3. forduló:
Hingis (svájci, 1.) - Garbin (olasz) 6-1, 6-0
Testud (francia, 11.) - Boogert (holland) 6-0, 6-1
Capriati (amerikai, 15.) - Gersi (cseh) 6-2, 6-3
Szeles (amerikai, 6.) - Rubin (amerikai) 6-3, 4-6, 6-4
V. Williams (amerikai, 3.) - Shaughnessy (amerikai) 7-6, 6-1
Serna (spanyol) - Coetzer (dél-afrikai, 13.) 7-5, 7-6
Sanchez-Vicario (spanyol, 9.) - Bradshaw (amerikai) 7-6, 6-0
Tauziat (francia, 8.) - Lee (tajvani) 6-3, 6-2
Davenport (amerikai, 2.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:2, 6:1
Pierce (francia, 4.) - Raymond (amerikai) 6-4, 7-6
Serena Williams (amerikai, 5.) - Casoni (olasz) 6-4, 6-2
Dementyieva (orosz) - Martinez (spanyol, 7.) 6-4, 6-1
Huber (német) - Lihovceva (orosz) 6-2, 6-3
Osterloh (német) - Asagoe (japán) 7-5, 6-0
Dokic (ausztrál) - Schiavone (olasz) 7-6, 7-5
Henin (belga) - Kurnyikova (orosz, 12.,) 6:4, 7:6

férfi egyes, 2. forduló:
Gambill (amerikai) - Philippoussis (ausztrál, 15.) 6-4, 6-4, 6-4

3. forduló:

Hrbaty (szlovák) - Kafelnyikov (orosz, 5.) 6-4, 7-6, 6-1
Enquist (svéd, 7.) - Ríos (chilei) 7-5, 7-5, 6-3
Sampras (amerikai, 4.) - Calleri (argentin) 7-6, 7-6, 6-3
Hewitt (ausztrál, 9.) - Novak (cseh) 6-3, 6-3, 6-3
Hyung-Taik Lee (dél-koreai) - Schuttler (német) 6-2, 3-6, 6-4, 6-4
Clement francia) - Arazi (marokkói) 4-6, 6-2, 6-3, 4-6, 0-1, Arazi sérülés miatt feladta
Pavel (román) - Golmard (francia) 6-2, 4-1, Golmard sérülés miatt feladta

női páros, 2. forduló:
Navratilova, Sánchez-Vicario (amerikai, spanyol) - Capriati, Kurnyikova (amerikai, orosz, 14.) 7-5, 6-0

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

A US Open negyedik napján a bajnokság történetének legnagyobb meglepetését eredményezte a második forduló egyik mérkőzése, amelyben az első helyen kiemelt, kétszeres bajnok Andre Agassit a francia Arnaud Clement búcsúztatta a további küzdelemtől. Egy kivételével az összes többi férfi kiemelt győzött, míg Serena Williams és Lindsay Davenport szintén továbbjutott a harmadik fordulóba, Agassi veresége azonban minden mást beárnyékolt Flushing Meadowsban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!