Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Igaz korábban csak a szót átvitt értelmében. A két rendező országban az előkészületek nem éppen abban az ütemben haladtak, ahogy azt az UEFA-nak ígérték. Persze ha kicsit sűrűbben jártak volna a döntéshozók ezekben az országokban, és nem csak a számukra biztosított csillogó felszínt nézik, akkor jobban elgondolkozhattak volna az esemény odaítélésén. Ennek a pályázatnak az utolsó körben két vetélytársa akadt. Olaszország, mely korábban már rendezett két Eb-t is, illetve a magyar-horvát közös kandidálás.
Sajnos a 2007-ben meghozott döntés során egyetlen szavazatot sem kapott a pályázatunk, így harmadik nekifutásra sem rendezhette meg hazánk ezt a fontos futball eseményt.
Még alig száradt meg a tinta a szerződés alján és máris elkezdődtek virtuális viharok. A lengyel sportminiszter bejelentette, hogy a tervezett időre biztosan nem készülnek el a stadionok. Az ukránok nem jelentettek be semmit, velük viszont az UEFA illetékesei voltak elégedetlenek. A kandidálás jobban ment, mint a gyakorlati munka. A dolgok odáig fajultak, hogy az osztrák-svájci rendezésű Eb idején már az is szóba került, hogy a keleti duó helyett esetleg más rendezzen 2012-ben.
Aztán nyilván megmozdultak azok az erők, melyek segítették a pályázatot anno,
így maradt a két rendező. A részvételért pedig elindult a harc.
A selejtezőket sorban tizedszer sem élte túl a magyar válogatott. Igazából nem volt esély elérni a csoport első vagy (pótselejtezőt érő) második helyét, de a szereplés így sem mondható rossznak. Hollandia és Svédország mögött harmadik hely, 6 győzelemmel, 1 döntetlennel, 3 vereséggel. Hollandia 10 mérkőzéséből 9-et megnyerve lett első a hatos csoportban, de voltak, akik még náluk is jobb teljesítménnyel kvalifikálták magukat. Németország és Spanyolország (az előző Európa-bajnokság döntősei) 100 %-os teljesítménnyel végeztek a csoportjukban és rajtuk kívül veretlen maradt Olaszország, Anglia és Görögország. Túl sok volt az alacsony szintet képviselő válogatott, hisz' ekkor már 51-en neveztek a selejtezőkbe.
A két házigazda, Ukrajna és Lengyelország természetesen automatikusan résztvevője lett a 16 csapatos végjátéknak. Ám az a furcsa szituáció fordult elő, hogy mindkét házigazda a csoportkör után kiesett.
Lengyelország úgy játszott döntetlent Görögországgal és Oroszországgal, majd kapott ki Csehországtól, hogy csapatában szerepelt Robert Lewandowski, Lucas Piszczek, Jakub Blaszczykowski, a kapujában Wojciech Szczesny állt.
Igaz utóbbi csak az első találkozó hajrájáig, ugyanis kiállítása miatt neki csak 68 percig tartott a hazai világverseny. A másik házigazda kiesése sokkal viharosabb volt. A szó minden értelmében. Először a már említett donyecki találkozón a szó valódi értelmében volt vihar. Ukrajna a Svédország elleni győzelemmel, Franciaország az Anglia elleni 1-1-el várta a meccset. 50.000 néző előtt. A csapatok a nem túl barátságos időben bemelegítettek, majd rendben elkezdődött az összecsapás. Ami első nekifutásra 5 percig tartott. Ekkor leszakadt az ég, ami még önmagában nem lett volna óriási baj, ám villámlás is társult az esőhöz. Az pedig életveszélyes, így Björn Kuipers játékvezető azonnal félbeszakította a mérkőzést.
A csapatok az öltözőbe menekültek, a nézőknek nem volt ilyen könnyű elbújni. Utóbbiak szerencséje, hogy a modern stadionok nézőterének nagy része fedett, csak az első sorokból kellett feljebb nyomulni. Persze így sem öröm egy ilyen égi áldás közeli szemlélőjének lenni szabad téren, de szerencsére senkinek nem lett baja. A játéktérnek igen, de aki látta az 1974-es világbajnokságon a német-lengyel találkozó idevonatkozó képsorait, az megkönnyebbülten sóhajtott fel: mennyit fejlődött a pálya karbantartásának technológiája. Egy óra múlva vissza is tértek a csapatok, abban a tudatban, hogy hazai győzelem esetén Ukrajna már a legjobb nyolc közé jut.
Ám a franciák nyertek, így az ukránoknak az utolsó játéknapon három pont kellett az angolok ellen.
A szigetországiak korábbi Európa-bajnokságokon nyújtott teljesítményét és eredményeit, továbbá az erőviszonyokat ismerve ez nem volt lehetetlen feladat. Ne feledjük, a kék-sárgák válogatottját erősítette mások mellett Andrij Sevcsenko, Anatolij Tyimoscsuk vagy Jevhen Konopljanka. Sajnos nem miattuk emlékezetes az a találkozó, és még csak nem is az egyetlen gólt szerző Wayne Rooney miatt. Hanem két magyar játékvezető miatt. Ők okozták azt a bizonyos virtuális vihart, melyhez hasonló nem sok volt a sorozat történetében. A 63. percben ugyanis az ukrán Marko Devics labdáját az angol John Terry egyértelműen a gólvonal mögül rúgta ki. Kassai Viktor nem ítélte meg a nyilvánvaló gólt, és ez az ítélet döntően hozzájárult ahhoz, hogy az Eb másik házigazdája is korán elbúcsúzott. Ez a tény egyetlen világeseménynek sem tesz jót.
Természetesen a magyar vezetőbíró, valamint az alapvonalon álló asszisztens, Vad II István megítélésének sem.
A nagyobb hibát az utóbbi követte el, ugyanis az ötös és az alapvonal találkozásánál állt és senki nem zavarta az eseményre való rálátásban. Egészen érthetetlen hiba volt, és az is nehezen magyarázható, hogy Kassai miért nem bírálta felül társát. Aki ezúttal nem segítője, hanem visszahúzója volt. A magyar bírói csapatot a döbbenetesen rossz ítélet után hazaküldték, de ez egyikük későbbi pályafutását sem befolyásolta. Az UEFA illetékesei mindig szemérmesen összezárnak, ha bírói bakikról volt/van/lesz szó. Pierluigi Collina, a játékvezetői bizottság vezetője természetesen megvédte Kassait, méltatva addigi érdemeit. Vadról nem beszélt, mert az ő odaküldése egy eleve rossz koncepció része volt. Teljesen feleslegesen utaztattak minden mérkőzésre két olyan bírót, aki az alapvonalon álldogálva kis túlzással csak az ilyen szituációkban jutott fontos szerephez. Aki sok focimeccset látott életében az idézze fel magában, hogy hány olyan esetre emlékszik, amikor ennyire nehezen lehetett eldönteni, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon vagy nem. Ennyiért felesleges volt odarendelni a meccsekre plusz két embert.
A gólvonal technológia akkor már létezett, akasztófa-humorral vegyített nemzeti érzelmekkel mondhatjuk: büszkék lehetünk rá, hogy két honfitársunk oroszlánrészt vállalt annak bevezetésében.
Arról pedig már ne is ejtsünk szót, hogy a nagy vitát kiváltó támadás lesről indult, vagyis már korábban meg kellett volna állítani.
Furcsa, hogy mindössze kilenc évvel ezelőtt történt ez a sorsdöntő „kettős hiba" és azóta mennyit változott a vitás helyzetek megítélése. A jövő technikai változtatásai persze nem segítettek az ukránokon. És az sem vigasztalhatta a társrendezőt, hogy a csoportjából továbbjutó két gárda sem sokáig maradt játékban. Pontosan még egy-egy meccsig. Franciaország az akkor már négy éve minden szinten a csúcson lévő Spanyolországgal szemben esett ki, az angolok búcsúja viszont sokkal érdekesebb.
Ugyanis 0-0-át követően esett ki a 11-es párbajoktól hozzá hasonlóan viszolygó Olaszországgal szemben.
Vagyis az angolok a teljes (a selejtezőket is számolva) sorozatban 7 győzelemmel 5 döntetlennel, vereség nélkül végezve nem szereztek érmet. Az olaszok 9 győzelemmel és 5 döntetlennel, szintén veretlenül az elődöntőbe kerültek, vagyis ők már az angolok elleni 11-es párbaj után elérték a képzeletbeli dobogót.
Az elődöntőben viszont azzal a Németországgal találkoztak, mely az addigi mind a 14 mérkőzését megnyerte. Joachim Löw válogatottja remekül össze lett rakva. Nem csak eredményesen, hanem szépen, szórakoztatóan is játszott. Ám a 2012-es Eb-n addig produkált mutatóit az elődöntőben felülírta egy másik statisztika.
Ugyanis Németország korábban soha nem tudta tétmérkőzésen legyőzni Olaszországot. Négy döntetlen mellett három olasz siker született. Varsóban megszületett a negyedik is.
Mario Balotelli ellenállhatatlan játékának és két góljának köszönhetően.
A másik ágról Spanyolország jutott a fináléba, amely Németországhoz hasonlóan 100%-os volt a selejtezőkben, ám a végjátékban két találkozója is döntetlenül végződött. A Portugália elleni elődöntőben a 0-0 győzelemmel ért fel, hisz az orosz rulett neki kedvezett. A másik döntetlent a csoportmérkőzésen produkálta, az Eb harmadik napján, június 10-én.
Akkor Olaszországgal játszott 1-1-et. Akivel három héttel később a fináléban ismét összemérte az erejét.
Nem csak az volt a különbség, hogy az első összecsapást Gdanskban az a Kassai-Erős-Ring-Bognár-Vad ötös irányította, melynek tagjai már rég itthon voltak.
Az eredmény is nagyon más lett: Spanyolország 4-0-ra ütötte ki Kijevben Olaszországot. Ez volt az 1972-es nyugatnémet-szovjet mellett a történelem legsimább Eb-döntője. Az első alkalom, hogy egy csapat megvédte a címét. Ráadásul a két Eb-arany között világbajnok lett. Az a spanyol válogatott a labdarúgás történetének legnagyobb gárdái közé emelkedett, és örökre ott is marad.
