Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 1995. július 14-én húzott egy váratlant, és az 1964 után az újabb rendezésben joggal reménykedő Spanyolország helyett a belga-holland párosnak adta a 2000-es Európa-bajnokság rendezési jogát. 1996 után második alkalommal készült az UEFA 16 csapatos torna megrendezésére, és a szervezet jól mérte föl, hogy a „korabeli" lehetőségekkel – ha nem a spnyoloknak adják a jogot – csak páros rendezés jöhet szóba. A sztori, képzeljék, annyira régi, hogy az örömtől megittasodott holland lapok még jóféle guldenben mérték az öt évvel később realizálódó reménybeli hasznot, a két ország miniszterei pedig azon tanakodtak, hogy melyik ország adószabályai szerint kell majd fizetni az UEFA által utalt jutalmak után.
A magyar válogatott – nem mondunk újat – nem jutott ki a tornára, miután a reményt keltő kezdés után fájdalmasan elvérzett 7-es számú selejtezőcsoportban, ahová sikerült összesorsolni velünk a románokat és a szlovákokat is.
Legalább egyiküktől sem kaptunk ki oda-vissza...
Portugáliától viszont igen, két pontot még Vaduzban is sikerült leadni (Liechtenstein–Magyarország 0-0), és kétszer csak a labdát bottal kergető azerieket vertük meg. Románia nyerte a csoportot, Portugália pedig legjobb másodikként pótselejtező nélkül jutott ki. A román-portugál meccs összeállítása azért még ma is megér egy kattintást.
A tornán újoncként szerepelt Szlovénia és Norvégia, akik ugyan kéz a kézben estek ki a C csoportból, mégis mindkét csapatról kellemes emlékeket őrzünk. A Zlatko Zahoviccsal felálló szlovének a torna második legjobb meccsét játszották az akkor még éppen Jugoszlávia néven futó egykori anyaországukkal.
A norvégok pedig (soraikban mások mellett Ole Gunnar Solskjaerral és Tore Andre Flóval) első meccsükön 1-0-ra legyőzték a spanyolokat, akik ezen a tornán sem tudták beváltani a hozzájuk fűzött nagy reményeket (a negyeddöntőben estek ki, miután 2-1-re kikaptak a franciáktól).
Az újoncokkal szemben a nagymenők (vagy magukat annak gondolók) közül ketten is csúnyán leégtek. Az A csoportból – ahol a selejtezők után megint összekerültek a portugálok és a románok – sem az angolok, sem a németek nem jutottak tovább. Előbbieknek legalább az esélyük megvolt erre, utóbbiak viszont
egy döntetlennel és két vereséggel 1-5-ös gólkülönbséggel csoportutolsóként kulloghattak haza.
A németek elleni 1-0 (az 1966-os vb-döntő óta először győzték le őket tétmérkőzésen) mellett az angolok két drámai mérkőzést veszítettek el 3-2-re – mindkettőt stílusosan, úgy, ahogy csak ők tudják. A portugálok ellen a 18. percben már 2-0-ra vezettek (gólszerző: Scholes és McManaman), a szünetre azonban elolvadt az előny, majd az 59. percben Figo és Joao Pinto után Nuno Gomes is betalált, amire már nem volt válaszuk az angoloknak.
A románok elleni vereséggel még ezt is sikerült felülmúlni (vagy alul, kinek hogy tetszik): elég lett volna egy döntetlen a továbbjutáshoz, és szünetben meg is volt az előny (Chivu góljára Shearer és Owen válaszolt), a második félidőre aztán lefagyott a szoftver, előbb Munteanu egyenlített, majd Ganea a 89. percben büntetőből a nyolc közé lőtte Romániát, az angolokat pedig felültette a londoni gépre.
A 2000-es Eb igen gólgazdagnak mondható, 31 meccsen 85 gól született (és csak egyetlen öngól), ami 2,74-es átlag, és összesen 53 játékos talált a kapuba. Mindössze kétszer lett 0-0 az eredmény, volt három ötgólos, egy hat- és két hétgólos mérkőzés. Utóbbiak egyikéről, a jugoszláv-spanyol meccsről elevenen élő személyes emlékem egy szegedi meccsnézés az újszegedi ligetben a vizsgaidőszek utolsó napjaiban: alapvetően előbbieknek szurkolt az asztaltársaság, miközben senki nem akarta, hogy a spanyolok – akik csak győzelemmel juthattak tovább –, kiessenek. Úgy tűnt, ezt a jugók sem akarták, és, ami a legfontosabb, a spanyolok sem: háromszor vezettek Szavo Milosevicsék, Mendietáék pedig ugyanennyiszer egyenlítettek ki, harmadszorra éppen nevezett támadó 11-esével a 90+4. percben, egy perccel később pedig Alfonso a győztes gólt is megszerezte – öröm, boldogság.
azt nyilván erőltetni kell. Talán erre gondolhatott Frank De Boer, amikor az Olaszország–Hollandia elődöntő 0-0-s 120 perce után elsőként odaállt 11-est rúgni. Az, hogy a megelőző két órában nem esett gól, egyebek között az akkor éppen az FC Barcelonában játszó holland védőn is múlt. A Gianluca Zambrotta kiállítása miatt a 34. perctől emberhátrányban játszó olaszok ellen ő és Patrick Kluivert is kihagyott egy-egy tizenegyest. De egyiküket sem olyan fából faragták, hogy a büntetőpárbajban ne álljanak a labda mögé,
csakhogy, míg Kluivert másodjára már nem hibázott, addig Francesco Toldo másodszor is kivédte De Boer próbálkozását.
Az olasz kapus összesen három büntetőt hárított, egyet kapufára lőttek a hollandok (ez volt Kluivert első próbálkozása), egyet pedig Jaap Stam rúgott az égbe.
1996 után ezúttal is aranygól döntött a hosszabbításban, azaz, ha egy csapat bármikor betalált a döntetlent követő ráadásban, véget ért a találkozó. A 2000-es Eb-n két mérkőzés dőlt el így, mindkétszer a franciák javára. Előbb az elődöntőben 1-1-et követően Zinedine Zidane 117. percben értékesített büntetőjével verték a portugálokat, majd a döntőben ugyancsak 1-1 után (Sylvain Wiltord a 90+3. percben egyenlített) David Trezeguet gólja azt jelentette, hogy a franciák első csapatként tudtak vb-címvédőként Eb-t nyerni. Ezt a bravúrt aztán 2012-ben a spanyolok tudták megismételni.
UEFA EURO 2000, a döntő:
Franciaország–Olaszország 2-1 (1-1, 1-1, aranygóllal)
Rotterdam, De Kuip, 48 200 néző
gólszerzők: Wiltord 90+3., Trezeguet 103., ill. Delvecchio 55.
A torna gólkirálya: Szavo Milosevics (jugoszláv) és Patrick Kluivert (holland) 5-5 gól
Mesterhármasok: Sergio Conceicao (Németország ellen), Kluivert (Jugoszlávia ellen)
A torna legjobb játékosa: Zinedine Zidane (francia), aki a Portugália elleni elődöntőben élete egyik legnagyobb meccsét játszotta (és ebben az összefoglalóban még benne sincs a 117. percben 11-esből szerzett aranygólja):
A legeredményesebb csapat: Hollandia, 13 gól
A torna nullázója: Dánia, 3 mérkőzés, 3 vereség, 0 pont, 0-8-as gólkülönbség
A jó hangulatú és gólgazdag Európa-bajnokságra a rendezők szempontjából két kellemetlen dolog nyomta rá a bélyegét. Az egyik a hazai válogatottak a vártnál gyengébb szereplése: a hollandok elődöntőjét butaság lenne leszólni, de aligha volt olyan drukkerük, aki a torna előtt aláírta volna ezt az eredményt, a belgák viszont már a csoportból sem jutottak tovább, csak a harmadik helyen zártak az olaszok és a törökök mögött. A másik kellemetlenség egy-két a belgiumi meccsre volt jellemző, különösen a brüsszeli angol-németre, amikor a két ország huligánjai alapos pusztítást vittek véghez Brüsszel belvárosában. A hollandiai meccsek ehhez képest békésen csordogáltak, többek szerint is az országban legálisan kapható könnyűdrogoknak betudhatóan.
Heyselből Baudouin király Stadion
1985-ben felfoghatatlan jelenetek előzték meg a Liverpool–Juventus mérkőzést a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) döntőjében. Az angol csapat huligánjai megrohamoztak egy hétköznapi olasz drukkerekkel teli szektort, aminek végül 39 halálos áldozata lett. Később kiderült, hogy az eleve borzalmas állapotban lévő stadionban egyik csapat sem akart mecset játszani, az UEFA azonban nemet mondott a kérésre, hogy új helyszínt jelöljön ki a döntőre, majd a mérkőzés előtt egy félórás „átvizsgálás" során alkalmasnak minősítették a Heysel Stadiont. A tragédia után tíz évig nem rendeztek futballmeccset a stadionban, amit teljesen átépítettek, és 1995. augusztus 23-án King Baudouin Stadion néven újra megnyitották. A következő évben itt rendezték a KEK- (Kupagyőztesek Európa-kupája) döntőt (PSG–Rapid Wien 1-0), majd 2000. június 10-én a Belgium–Svédország (2-1) Eb-nyitómeccset.
