Mezey György a magyarok esélyeiről, a csodálatos Puskás Arénáról és a szurkolókról

Budapest, 2020. november 12. A magyar válogatott játékosai ünneplik győzelmüket a Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 12-én. A csapat 2-1-re győzött, ezzel története során negyedszer kijutott az Európa-bajnokságra. Elöl Sigér Dávid, Szalai Ádám és a gólszerző Szoboszlai Dominik (b-j). MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Június 15-én a címvédő Portugália ellen kezdi meg Eb-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában. Az Origo Eb-szakértője, Mezey György megírta, mit várhatunk el Marco Rossi csapatától.
Vágólapra másolva!

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy óriási siker a labdarúgó Európa-bajnokság 24-es mezőnyébe kerülni. Most rendhagyó leszek: nem engedhetem meg magamnak, hogy ne említsem meg szakmai összegzésként, hogy ez, hogy is történt.

Példás odaadással megvívtuk mérkőzéseinket, voltak kimagasló egyéni teljesítmények, remek érzékű szakvezetői húzások, de mindez – volt!

Azaz már csak múlt időben beszélhetünk erről. Jó emlékezni ezekre a mérkőzésekre, de most egy teljesen más világba lépünk.

Mezey György, az Origo Eb-szakértője Forrás: MTI/Földi Imre

Sokszor leírták már, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság legerősebb csoportjába került. Németország, Franciaország (világbajnok 2018-ban) és Portugália (ők a címvédők, azaz a 2016-os Eb nyertesei) társaságában. Ebből a csoportból is az első kettő jut tovább, míg a négy legjobb harmadik helyezett a csoportokból szintén továbblép a legjobb 16 közé.

Számunkra, a magyar labdarúgó-válogatott számára ez óriási vizsga lesz.

Ennek kapcsán kell feltennünk a kérdést, hogy mit is ér most Európában a magyar futball? Infrastruktúrában egészen biztos, hogy Európa élmezőnyébe tartozunk. Sehol ennyi stadion nem épült, mint hazánkban. Ráadásul ezek a stadionok, gyönyörűek, hívogatóak, kulturált környezettel, tágas parkolókkal, csodálatos kiszolgáló létesítményekkel. Az ide belépő az agyonemlegetett "nyugati atmoszférában" érezheti magát.

A Puskás Aréna Európa legszebb stadionjai közé tartozik Forrás: NurPhoto via Getty Images/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Külön említést érdemel a csodálatos Puskás Aréna, amely igazi szurkolói futballszentély lett.

Elődjében, a Népstadion tornatermi kispadján több mint száz mérkőzést ültem edzőként és szövetségi kapitányként, így csak a legnagyobb tisztelettel beszélhetek róla.

Szerettük ezt a stadiont. De az utódja, amelybe a remek tervezőgárda nosztalgiázva igyekezett belopni a múlt jellegzetességeit is, a Puskás Aréna, a világon egyedülálló létesítménynek mondható.

Igaz, Európában vannak ettől nagyobbak, technikai újdonságokkal elkápráztatóbbak (például a gelsenkircheni zárható tetejű monstrum, a Schalke 04 arénája), de a Puskás Arénánál szerethetőbb aligha. Hogy miért? Mindezt nem lehet egyszerűen megmagyarázni. A Puskás Aréna vonzó, egyszerű, kedves, szép, nekünk való stadion. Jó benne lenni - és érdekes, ezt a tavaszi BL és Európa-liga meccseken itt játszó külföldiek is elmondták - nem csak a magyaroknak.

A portugál Ricardo Carvalho (b) és Németh Krisztián a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzésen Forrás: MTI/Illyés Tibor


Ebben a stadionban játssza majd két hazai mérkőzését válogatottunk. Június 15-én a portugálok, június 19-én pedig a franciák ellen. De milyen csapat a jelenlegi magyar labdarúgó-válogatott?

Értékes, mert magyar, azaz a miénk. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy a játékereje gyengébb, mint a csoportban található másik három csapaté. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a mérkőzéseket eleve feltartott kézzel kellene elkezdeni és lejátszani.

Ma a futballban precíz szervezettséggel, egy-két poszton kiugró teljesítménnyel, szilárd, jól együttmozgó, kőkemény védelemmel, remekül felépített kontrákkal minden csapatot komoly erőfeszítésre lehet kényszeríteni.

Mindez a diplomaták szájába illő „tisztes helytállás" szövegével jellemezhető. És a magyar labdarúgó-válogatottnak már ez is nagy dolog. Nincs feltett kéz. Nincs olyan, hogy előre kijelentjük: „de hát ezek jobbak", s nincs olyan, hogy eleve megadjuk magunkat. A magyar szurkolók serege kemény, odaadó őszinte futballt vár el a telt házas Puskás Arénában, majd a foghíjas müncheni stadionban is.

A magyar szurkolók őszinte, kemény és odaadó focit várnak Marco Rossi válogatottjától Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Jelen pillanatban ez a realitás, a nemzetközi minimum, amit a magyar válogatottnak teljesítenie kell. De ez nem csak ennyi, ez lehet több is.

Mezey György

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!