Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A hétfő esti futballtéboly – ezt a jelzőt használom, mert ami ezen a napon történt, az szinte leírhatatlan – a Spanyolország-Horvátország mérkőzéssel kezdődött, majd az ezt is felülmúló Franciaország-Svájc összecsapással folytatódott.
Ezen a két mérkőzésen a futball felülmúlta önmagát.
A spanyol-horvát meccsen 3-1-es spanyol vezetés után a horvát együttes a földről feltápászkodva tudott 3-3-ra egyenlíteni, majd a hosszabbításban Morata villanásaival alakult ki az 5-3-as végeredmény. Miközben arról már kevesebb szó esik, hogy ez a találkozó egy döbbenetes kapushibával indult. A spanyol kapus, Unai Simon lába alatt csúszott át a labda, miután Pedri jó 40 méterről adta haza azt.
Mindez úgy történt, hogy addig a horvát csapat gyakorlatilag nem jutott át a félpályán.
Majd a meccs utolsó szakaszában ugyanez elmondható volt a spanyol válogatottról. Pontosan ezért tudtak a horvátok – emberfeletti akarattal – kiegyenlíteni.
Ez a két csapat őrült meccset játszott egymással. A hosszabbításban Morata szinte egymaga vitte a hátán a spanyol válogatottat. A pályán megszállottként fociztak a játékosok, a lelátó meg majd felrobbant az indulatoktól.
Ki tud ilyenkor a koronavírusra, a távolságtartásra, meg a maszkra gondolni? Senki sem. A pályán már nem számított semmiféle előzetesen megbeszélt, eltervezett taktika, nem számítottak a szakmai utasítások.
Ilyen esetben a „gyerünk előre a győzelemért" belső hajtóerő mindent felülír. A végén a spanyolok örülhettek, ők nyertek 5-3-ra. A meccs legjellemzőbb megmozdulása a horvát Luka Modricé volt. Egyszerűen fogta magát és lement a pályáról – ahogy mondjuk, formális cserével. Akciója üzenetnek tűnt. „Hát kiteszem ide a szívem, a lelkem, de ezekkel nem megy" – nagyjából ez volt az üzenet.
Érdekes, szinte tudat alatti viselkedés volt ez a horvát csapat legnagyobb sztárjától.
Az biztos, hogy a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat alapos átszervezésre szorul. Meglátjuk, hogyan jönnek ki ebből a helyzetből az ősszel folytatódó világbajnoki selejtezőkön.
Szinte még kipihenni sem volt idő a horvát-spanyol meccs izgalmait, amikor következett Bukarestben a Franciaország-Svájc nyolcaddöntő.
A kezdéskor nem sokan hittek abban, hogy ez a meccs felülmúlja majd a horvát-spanyol találkozó tébolyát.
Pedig a román fővárosban ez történt. Ez is mutatja, hogy a futballban rejlő drámai tartalékok kimeríthetetlenek.
Az előzetes esélylatolgatások során elképzelhetetlennek tűnt, hogy a világ legjobb csapata, a francia válogatott ne jusson be a legjobb nyolc közé ezen az Európa-bajnokságon.
Tisztában vagyok azzal, hogy egy tekintélyes múltú edzőtől, egy volt szövetségi kapitánytól a titkos – csak néhányak által felfedezett – taktikai húzások jelzését, eredményt befolyásoló hatását, ezeknek a leírását várják. Ám ki kell ábrándítanom az olvasót.
Mert abban a futballháborúban, amely a bukaresti stadionban zajlott, a lelátón ülő nézők számára, meg a szerkesztőségi szobákban dolgozók számra is a szakmai háttér megítélése másodlagossá vált. És ez így érthető is. Nehéz ugyanis megérteni, hogy a mesteri húzások ilyen helyzetben legfeljebb egy-egy (jól eltalált) cserére szűkülhetnek. Nem az edzői húzások döntenek el egy ilyen ütközetet. A döntő szerepet a pályán játszó focisták pillanatnyi döntései veszik át. Itt már nincs olyan, hogy „jaj, mit mondott a mester, mi volt a taktika, merre induljak el" elmélkedés. Az adott pillanat hatása mindent felülír.
Egyszerűbben megfogalmazva: Seferovic két világklasszis fejesénél eltörpül az, hogy a csapat korábban hogyan gyakorolta a beadásokra történő érkezéseket.
Az igazság az, hogy a rengeteg edzés, gyakorlás, meg a jól hangzó öltözői tanácsok ellenére is tudomásul kellene venni mindenkinek, hogy ezek a pillanatok a futballban is egyszeriek és – többnyire – megismételhetetlenek. Seferovic második fejesgóljánál ugyanis egészen más mozdulatsort mutatott be, mint az elsőnél. Így, ezt a fejelő mozdulatot nem lehet megtanítani. Akik látták, megpróbálhatják utánozni, de szinte biztos, hogy nem fog nekik menni. Ezért döntő, hogy a futballisták képzésének első szakaszában a volt játékosok jelentős szerephez jussanak.
A nagyszerű játékot bemutató svájci csapat sokkolta a francia válogatottat.
Pontosan ugyanaz történt, mint egy nappal korábban Budapesten, amikor a csehek sokkolták a hollandokat.
A percek múlásával szinte az összes francia játékoson átfutott a gondolat: „a fenébe is, itt akár ki is kaphatunk." És amikor ez megtörténik, akkor elkezdődik a játék fejben történő lerombolása, szétesése. Benzemáék becsületesen tették a dolgukat, de Svájc egyre magabiztosabb lett. Újra és újra nekilódultak a svájciak és egyre ígéretesebben játszottak. A meccs akár 1-0 után el is dőlhetett volna, hiszen a svájci csapat - egy videobírós herce-hurca után (amely egyáltalán nem való futballpályára) – tizenegyeshez jutott.
Ám a francia kapus, Hugo Lloris kivédte Rodríguez büntetőjét.
A 2-0-s svájci vezetés szinte biztosan megpecsételte volna a franciák sorsát, de a kivédett tizenegyes nekik adott erőt és Benzema vezetésével pillanatok alatt egyenlítettek. Majd Benzema újabb villanása után már a francia csapat vezetett, ekkor pedig jött Pogba parádés gólja, amely után 3-1 lett az állás Franciaországnak. Úgy tűnt, hogy minden kérdés eldőlt Bukarestben. De a sportág megint felülírta saját magát. Mert jött Svájc, két gyönyörű gól, és 3-3 lett az állás. A hosszabbításban nem esett újabb gól, jöhettek a tizenegyesek.
Ami pedig ott történt, ma már történelem, az is, ahogy Mbappé kihagyta a franciák ötödik, mindent eldöntő büntetőjét.
Svájc teljesen megérdemelten jutott tovább a sokkal erősebb játékos-állománnyal rendelkező világbajnokkal szemben. A francia és a svájci csapat kerete szinte nem is említhető egy lapon. Ugyanakkor a svájciak parádésan alkalmazkodtak ehhez a helyzethez, s jobban, céltudatosabban játszottak. Ezért üthették ki a világbajnokot.
A nyolcaddöntők keddi, utolsó napja nem hozott olyan izgalmakat, mint a hétfői, de valljuk meg, azt azért nehéz is lett volna felülmúlni, ami hétfőn történt. Londonban a két ősi rivális, az angol és a német válogatott találkozott egymással a Wembley Stadionban.
Szinte borzongató volt nézni, ahogy 40 ezer felajzott néző előtt Manuel Neuer és Harry Kane ott állt a kezdőkörben a választásnál a bírók gyűrűjében.
S mielőtt elindult volna a csata, érdemes volt egy pillantást vetni a kulisszák mögé. Az angol válogatott úgy állt fel erre a meccsre, hogy tele voltak bizonyítani vágyó, tettre kész, sikeréhes játékosokkal. Pickford, Harry Kane, Sterling és a többiek. A hazai pálya, a tomboló lelátó – itt senki sem tudta elképzelni, hogy ezen a meccsen ne jussanak tovább, s ma már kevesen tudják elképzelni, hogy Anglia ne nyerje meg ezt az Európa-bajnokságot. A nézők legalábbis biztosan így vannak ezzel.
Az angol válogatott ellenfele, a német csapat generáció-váltás előtt áll. Tudtuk azt is, hogy a szövetségi kapitányuk, Joachim Löw az Eb után elköszön a csapattól.
A játékosok szintén a végsőkig elszánt képet mutattak. Neuer, Hummels, Kroos, Müller még egy nagy, közös sikerre vágytak. Mellettük ott voltak az új generáció tagjai, Kimmich, Havertz, Werner. Nagy focisták, de még nincs meg bennük az a tapasztalat, amely egy ilyen meccs sikeres megvívásához elengedhetetlen.
A meccs aztán igazolta az előzetes várakozásokat. Ennek a német válogatottnak lejárt az ideje. Mindez úgy történt, hogy a meccs egyes részeiben a németek igazolták eddigi sikereket. A védekezésük – különösen az első félidőben – kulturált volt, Hummels jól fogta őket össze, de azt már ekkor is látni lehetetett, hogy Kroos indításai hatástalanok maradnak.
A német válogatott pillanatnyi helyzetére Thomas Müller kihagyott ziccere volt a legjellemzőbb.
Már 1-0-ra vezetett Anglia, de Müller egészen parádésan ugrott ki a labdával. Vele szemben az angol kapus, Pickford állt. Thomas Müller korábban száz és száz ilyen helyzetet oldott meg simán és váltott gólra – precíz megoldással. A mozdulat most is hasonló volt, de a labda – szinte hihetetlen módon – centikkel elkerülte a kaput.
Erre jött az angolok válasza, a mindenki által tisztelt és imádott Harry Kane fejese, s ezzel be is lehetett fejezni a további esélylatolgatást. Mindenki tudta, hogy Anglia ezen a meccsen nem fog kiesni. Bár ha Müller helyzete bemegy és 1-1 után hosszabbítás következik, ott is jobban érvényesült volna a frissebb angol csapat, amely szinte biztosan megnyeri a meccset. Erre azonban nem volt szükség, mert Anglia 90 perc alatt lerendezte a mérkőzést és ezzel megnyílt előtte a lehetőség, hogy tovább folytassa diadalmenetét az Európa-bajnokságon.
Most már ki lehet mondani, hogy ennek a tornának ők lettek a legnagyobb, első számú esélyesei.
Zárásként beszéljünk még a Svédország-Ukrajna találkozóról, amely lezárta a nyolcaddöntőket. Az előzetes esélyek a svédek mellett szóltak, ezt sugallták. Akik nem ismerik mélyebben ennek a két csapatnak a jelenlegi helyzetét, joggal gondolták, hogy Glasgowban sima skandináv siker születik majd. Mert akik így gondolkodtak, nem számoltak a West Ham United játékosával, Jarmolenkóval, vagy a Manchester City futballistájával, Zincsenkóval sem. Na meg azzal sem, hogy az ukrán csapat kispadján egy olyan zseni ül, mint Andrij Sevcsenko.
Bár a svédek a kimagasló tudású, a Bundesligában (RB Leipzig) játszó Emil Forsberg góljával vezettek, s ne feledjük, hogy ugyanő lőtt még két kapufát is, ez nem volt elég a svédeknek.
Pedig a skandináv csapat tényleg mindent megtett azért, hogy legyőzze Ukrajnát.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem bírnak egymással a csapatok. S miközben ezen a meccsen senki sem vonultatott fel sztárallűröket, nem kezdett el senki csak azért fetrengeni, mert nem akadt jobb dolga, aközben az amúgy fair játék ellenére is akadtak sérülések, amely közül az egyik igen súlyosnak bizonyult. Ám mindez nem abból eredt, hogy a játék eldurvult volna.
Őszinte, tiszteletet parancsoló küzdelmet láthattunk, a finomabb futballt játszó svédekkel és rendkívül tudatos és célfutballt játszó ukránokkal.
Hogy mindez így alakult, abban Andrij Sevcsenkónak óriási szerepe volt.
Ő mindig higgadtan, remek tartással irányította csapatát. Ráadásul igen eredményesen tette ezt. Különleges jóstehetség nélkül is állíthatjuk: rövidesen találkozhatunk vele majd valamelyik európai nagycsapat kispadján. A következő körben azonban ismét óriási feladat vár rá: Ukrajna Anglia ellen lép pályára Rómában.
A nyolcaddöntőket megnézve és a végső összegzést megtéve remek mérkőzéseket láttunk eddig, bízunk a hasonló folytatásban és ismételten sajnáljuk, hogy hazánk válogatottja nincs már versenyben. Pedig a látottak alapján itt lehetne a helyük.
