A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásHungary-Iran
Vágólapra másolva!
Meglehetősen régen fordult elő, hogy magyar csapat olasz együttessel mérje össze az erejét valamelyik európai kupában. A hét végén erre is sor kerül, mivel a Lombard FC Tatabánya ellenfele az Intertotó-kupában a Brescia lesz. Kérdés persze, hogy a taljánok milyen erős gárdával állnak ki a magyar csapat ellen, egy azonban biztos: tegnap tovább erősítették játékoskeretüket, mivel leigazolták a Vicenza csatárát, Luca Tonit, potom kilencmillió fontért.

Toniról egy évvel korábban valószínűleg még az olasz labdarúgás legnagyobb ismerői is csak keveset tudtak, mivel eddigi pályafutása az alacsonyabb osztályokhoz kötötte.

Első klubja a Modena volt, amelynek színeiben már az 1994-95-ös szezonban, 17 évesen bemutatkozott. A harmadik vonalban hat mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett. A következő idényben már 25 alkalommal szerepelt, és góljainak száma hárommal növekedett.

Egy évre rá a Serie B-ben is bemutatkozhatott, mégpedig az Empoli csapatában, és itt három mérkőzés is elég volt a gólszerzéshez a számára.

Az 1997-98-as szezonban ennek ellenére megint a C1-ben játszott, a Fiorenzuolában, ahol azonban nem találta góllövő cipőjét, mindössze két találatig jutott.

Azt követően megint csapatot váltott, a Lodigiani játékosa lett, és ezen gárda színeiben több gólt szerzett, mint teljes addigi karrierje alatt összesen: 15 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Jó teljesítményének jutalmaként feljebb léphetett egy osztállyal, és a fenti eredményességet a Serie B-ben is megtartotta, hiszen a Trevisóban is 15 gólig jutott.

Erre figyelt fel a Vicenza, és tavaly nyáron leigazolta, Toni pedig jó vételnek bizonyult. Rögtön a második bajnokiján betalált az Atalanta ellen, és később is folytatta a remeklést. A Bologna ellen ollózva vette be Gianluca Pagliuca kapuját, a Parma elleni találkozón pedig majd negyven méterről talált be Gianluigi Buffonnak.

Januárban a Manchester United részéről Alex Ferguson fia, Jason utazott Olaszországba, hogy a Bari-Vicenza meccsen megtekintse a Bari támadóját, Antonio Cassanót, de Toni ragadta meg a figyelmét, és be is ajánlotta édesapja számára. A MU persze nem igazolta le őt, de az Inter komoly ajánlatot tett érte, ám a milánóiak végül mégsem szerződtették le, a Brescia viszont benne látja a veterán Dario Hubner utódját.

(FOCIVILÁG)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!