Fair play - múló fogalom lenne?

Kisebb visszhangot keltettek a Chelsea FC-Manchester United találkozón történt események, pedig a videofelvételek alapján Dennis Wise és Nicky Butt összecsapása nem volt semmi. Az emlékezetes találkozón, ahol a Manchester United az elmúlt évek legsúlyosabb vereségét szenvedte el - 5-0-ra kapott ki londoni ellenfelétől -, az első félidő közepén a hazaiak kemény embere, Wise eléggé kíméletlenül beleszállt Buttba. A Manchester vörös hajú középpályása meglehetősen sérelmezte a dolgot, és miközben fölkelt a földről, kissé beletérdelt Wise oldalába. A játékvezető ez utóbbi cselekedetet vélte súlyosabbnak, és Buttnak piros lapot adott, míg Wise megúszta sárgával. Bár a Chelsea már két góllal vezetett, a találkozó tulajdonképpen ekkor dőlt el, és a létszámkülönbség vezetett a nagy gólarányú hazai győzelemhez.
Még furább események zajlottak le ugyanezen a napon a West Ham United-Arsenal FC londoni derbin. A "Kalapácsosok" remekül játszottak, és néhány perccel a lefújás előtt 2-1-re ők vezettek. Az Arsenal természetesen teljes erőbedobással támadott, amikor a középpályán Patrick Vieira, az "Ágyúsok" francia középpályása hátulról felvágta Neil Ruddockot. A bíró kiállította őt, de ekkor Vieira valamiért teljesen bepörgött, és kisebb verekedést kezdeményezett. Neki akart ugrani Ruddocknak, és csapattársai alig bírták visszafogni őt. Abban azonban nem tudták megakadályozni, hogy leköpje a West Ham védőjét. Sőt, a rendezőség szerint az öltözőbe vonultában a folyosón Vieira összecsapott egy ott tartózkodó rendőrrel is.
Az FA természetesen vizsgálatot rendelt el az ügyben, és két hetet adott a franciának, hogy válaszoljon a kérdéseire, sőt, hamarosan személyesen is meghallgatják a világbajnok középpályást. Vieira eközben nyílt levélben kért elnézést ellenfelétől: "A viselkedésem a kiállításom után elfogadhatatlan volt" - állt a levélben, amely így folytatódott: "Habár folyamatosan provokáltak, szégyellem magam. Őszintén megbántam, hogy leköptem egy játékostársamat. A pillanat hevében cselekedtem, és minden érintettől szeretnék elnézést kérni." Ruddock elfogadta a bocsánatkérést, bár kijelentette, hogy nem provokálta ellenfelét. "Csak meg akartam nyugtatni őt" - mondta a veterán védő.
Vieira egyébként is nem csupán remek játékáról, hanem sokszor elviselhetetlen és felelőtlen magatartásáról híres, sőt hírhedt Angliában. A középpályás az Arsenalban eltöltött harminc hónap alatt eddig harminc sárga lapot kapott, és többször is kiállították. Első emlékezetes esetére 1998 januárjában került sor, amikor a Coventry City ellen olyan hevesen és olyan szavakkal tiltakozott egy ellene megítélt büntető ellen, hogy kiállították, és a biztonsági embereknek kellett levonszolni őt a pályáról, mert nem akarta elhagyni a gyepet. Ekkor két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, és edzője, Arséne Wenger is figyelmeztette őt, hogy próbáljon meg uralkodni indulatain. Ez azonban nem sikerült neki, hiszen 1998 márciusában éppen a West Ham United ellen játszottak, amikor is az FA-kupa elődöntőjében a földön fekve visszarúgott a "Kalapácsosok" védője, Ian Pearce felé. A bíró akkor nem látta a dolgot, de a videofelvételek alapján az angol szövetség háromezer fontos büntetés szabott ki rá. Tavaly szeptemberben már húszezret kellett az FA kasszájába fizetnie, amikor kimutogatott a Sheffield Wednesday szurkolóinak. Ez volt az a mérkőzés, amelyen az akkor még a "Baglyok" együttesében szereplő Di Canio földre lökte a bírót. Állítólag ezután az öltözőfolyóson Vieira itt is összeverekedett egy rendőrrel.
Az Arsenal trénere, Arséne Wenger ennek ellenére még mindig védi játékosát, mondván, Vieirát állandóan provokálják, rasszista megjegyzésekkel zaklatják. Állítását egy másik francia, a Chelsea-ben játszó Franck Leboeuf is alátámasztotta. "Az angol fair play egy mítosz, ami nem létezik" - mondta a kopasz gall, majd hozzátette: "Patrick valóban agresszív a pályán, és néha nem ártana neki, ha egy kicsit visszafogná magát, de biztos vagyok benne, hogy Ruddock azért provokálta, mert tudta, Vieira könnyen ugrik. Velem is gyakran teszik ezt, különösen a Manchester United játékosai ilyenek. A legutóbb például Teddy Sheringham igyekezett kihozni a sodromból."
Mindenesetre érdekes, hogy Angliában az idegenlégiósok sokkal gyakrabban esnek áldozatául az ilyen és ehhez hasonló eseteknek - Vieira és Di Canio a két legjobb példa -, de azért a brit futballisták sem panaszkodhatnak. A közelmúltból elég csak Fowler és Le Saux afférját említenünk, vagy éppen azt a jelenetet, amikor Wise a RCD Mallorca elleni KEK-elődöntőn kis híján beleharapott a spanyol Marcelino nyakába. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a labdarúgás nem kisasszonysport, de az utóbbi időben mintha egy kicsit kezdenének eldurvulni az események.

Harmos Zoltán

Abel Xavier

Az Everton együttese az utóbbi évek egyik legjobb szezonkezdetét produkálta, hiszen ellentétben az utóbbi évekkel, most nem a tabella második felében, hanem az élcsoportban foglal helyet. Pedig a nyáron nem sok új játékos érkezett a klubhoz, inkább távoztak a futballisták. A legjelentősebb erősítést a szezon közben érkezett portugál Abel Xavier jelentette, aki a válogatottban ellenünk is eredményes volt.

Abel Xavier, teljes nevén Abel Luis da Silva Costa 1972. november 30-án látta meg a napvilágot Nampulában, Mozambik egyik kisvárosában, és hároméves volt, amikor a családja Portugáliába költözött. Pályafutását az Estrela Amadora együttesében kezdte el, itt lett élvonalbeli játékos 1990-ben. Eközben folyamatosan tagja volt a korosztályos portugál válogatottnak, abban az évben például ezüstérmet nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon. Az Amadora kiesett a legjobbak közül, de Xavier maradt a csapatban, és a második vonalban is olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy nem maradt ki a korosztályos nemzeti tizenegyből. 1991-ben például ifjúsági világbajnokságot nyert, és 1993 márciusában a másodosztályból bekerült a nagyválogatottba is. Persze már nem kellett sokáig szerepelnie a második vonalban, mert az Amadora 1993-ban végre visszajutott az elitbe. Abel Xavier ennek ellenére eligazolt a csapattól, mégpedig a Benfica gárdájába, ahol az 1992-93-as szezonban két mérkőzésen szerepelt, ráadásul az egyiken gólt is szerzett. Stabil csapattag lett a Benficában, két szezonon keresztül kihagyhatatlan volt a kezdő tizenegyből, ám balszerencséjére ekkor kezdődött a Porto sikersorozata. 1995-ben külföldre, mégpedig Olaszországba igazolt, ám ez a klubcsere nem jött be neki, mert a Bariban csak ritkán jutott szóhoz. Egy szezon elteltével innen is távozott, ezúttal Spanyolországba, a Real Oviedóba, ahol alapember lett. Két szezon alatt alig pár meccset hagyott ki, ám gólt nem tudott szerezni a Primera Divisiónban. 1998 nyarán innen is továbbállt, és elfogadta a holland PSV Eindhoven ajánlatát. Egy idény azonban elég volt neki Hollandiában, és most az angol élvonalban csillogtathatja képességeit.

(FOCIVILÁG)