A Juventus gyönyörű gólokkal győzte le a Milant - videó
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/_Awf_T-ceptjaTYcVQ6nEnpApl2Dj1WLOm8sWTCtYoY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3MDQ4NWNiMzI3NjRmNjE5ZjgwOTIxNmFmYmNjMmIx.webp)
A milánói piros-feketék veretlenül várták a rangadót, utóbbi három találkozójukat pedig megnyerték a Serie A-ban. A jó forma annak ellenére kitartott, hogy a csapatot számos sérülés tizedelte, így például nem léphetett pályára Zlatan Ibrahimovic, az algériai Ismael Bennacer, a belga Alexis Saelemaekers, Matteo Gabbia vagy a koronavírussal megfertőződött Rade Krunic és Ante Rebic. Tovább nehezítette Stefano Pioli vezetőedző dolgát, hogy ezúttal eltiltás miatt Sandro Tonalira sem számíthatott.
A torinói együttes számára létfontosságú volt a győzelem, mert a bajnokság feléhez közeledve csupán ötödik helyen állt tízpontos hátránnyal, ami még úgy is soknak tűnik, hogy egy találkozóval kevesebbet játszott. A Zebrák kifejezetten rapszodikusan teljesítenek, egyelőre képtelenek voltak három egymást követő meccset megnyerni a Serie A-ban.
Mindkét csapat bátran kezdte a mérkőzést, az első komoly helyzetre azonban a 16. percig kellett várni. Ekkor Federico Chiesa bombája csattant a bal kapufán. Az olasz válogatott támadó azonban a következő lehetőségét már értékesítette. Paulo Dybala sarokkal való indítása után kilőtte a jobb alsó sarkot.
A 22. percben kis híján egyenlített a Milan. A portugál Rafael Leao tört be a tizenhatoson belülre, majd egy cselt követően 13 méterről lőtt, a labdája azonban néhány centivel elkerülte a jobb felső sarkot. Öt perccel később a portugál támadó ismét egyenlíthetett volna. Egy eladott labda után került helyzetbe, de a nyolc méterről leadott bombáját Wojciech Szczesny óriási bravúrral védte.
A 35. percben ismét a lengyel kapus mutatott be egy hatalmas bravúrt.
A török válogatott Hakan Çalhanoğlu került helyzetbe, azonban a menteni igyekvő Ramsey szöglet helyett a saját kapujára lőtte a labdát, Szczesny egy óriási vetődéssel kitolta azt a jobb felső sarokból.
A 41. percben aztán góllá érett a Milan főlénye.
Egy labdaszerzés után gyors kontratámadást vezetett a Milan, amelynek végén Rafael Leao tálalt Davide Calabria elé, aki gyönyörűen kifordította a belsőjét és 15 méterről kilőtte a bal felső sarkot.
A második félidő elején támadásban maradt a Milan. A 48. percben Diogo Dalot fordíthatott volna, de Szczesny szögletre ütötte a portugál jobbhátvéd 18 méteres bombáját.
A folytatásban is a Milan maradt támadásban, a 62. percben mégis a Juventus szerzett gólt a semmiből.
Federico Chiesa csinált meg egy befele cselt, majd Theo Hernández mellett 18 méterről a jobb alsó sarokba tekert.
A 71. percben eldönthette volna a meccset a Juventus, de Weston McKennie közeli lövését Gianluigi Donnarumma bravúrral védte. Öt perccel később azonban az amerikai válogatott középpályás javítani tudott. A csereként beálló Dejan Kulusevski egy gyönyörű csellel kapura tört, lövés helyett azonban visszatette a labdát McKennie-nek, akinek közelről az üres kapuba lőtt.
A 81. percben Stefano Pioli még pályára küldte Daniel Maldinit, így a Maldini-családnak ez volt az 1000. meccse a milánói csapat színeiben.
A találkozó hajrájában már érezhető volt, hogy az AC Milan feladta a küzdelmet, így az utolsó percekre alábbhagyott az iram, és már az eredmény sem változott.
A milánói csapat 27 veretlen bajnoki után kapott ki, ami azt jelenti, hogy az öt top bajnokságot tekintve már nincs veretlen csapat Európában. Győzelmével a Juventus feljött a tabella negyedik helyére, hét pontra megközelítette a listavezető Milant, ráadásul Andrea Pirlo csapata egy meccsel kevesebbet játszott.
18 ![]() |
41 ![]() |
60 ![]() |
62 ![]() |
72 ![]() |
76 ![]() |
90 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |