Vágólapra másolva!
A listavezető Real Madrid idegenben 2-1-re legyőzte a Celta Vigo csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Mivel Carlo Ancelotti hétközben pozitív koronavírustesztet produkált, és a találkozó előtt nem is érezte jól magát, ezért a Real Madrid olasz szakembere úgy döntött, hogy nem utazik el a csapattal Galíciába.

Távollétében fia, Davide volt ott a kispadon, aki a

Courtois - Lucas Vázquez, Militao, Alaba, Mendy - Casemiro, Kroos, Modric - Asensio, Benzema, Vinícius Jr.

kezdőcsapatot küldte fel a pályára.

A Real Madrid a Balaidosban lépett pályára szombat este Forrás: AFP/Miguel Riopa

Már az első 15 percben többször is veszélyeztetett a Celta, ezek közül a lehetőségek közül a legígéretesebb a 14. percben Denis Suárez távoli lövése volt, de Thibaut Courtois védeni tudott.

A vendégek sem voltak kevésbé aktívak, előbb Karim Benzema, majd Vinícius Junior került helyzetbe, a brazil szélső kísérleténél Diturónál zárnia is kellett a szöget.

A 18. percben Karim Benzema góljával a Real Madrid megszerezte a vezetést.

A támadó az Eder Militao által kiharcolt tizenegyest nagyon higgadtan gurította a hálóba. A francia legenda a 2021-22-es szezonban már 33 találatnál jár minden meccset figyelembe véve, ami új egyéni csúcs a számára.

A 23. percben Iago Aspas szabadrúgásánál Courtois-nak egy óriási védést kellett bemutatnia. A 39. percben Gallardo már a kapuba is be tudta juttatni a labdát, azonban a játékvezető nem adta meg a gólt, miután a menteni igyekvő Real-védőt Aspas lesen akadályozta.

A Celta Vigo végig egyenrangú partnere volt a Real Madridnak Forrás: AFP/Miguel Riopa

Az 52. percben Nolito góljával a Celta kiegyenlített.

A rutinos támadó teljesen üresen érkezett a kapu elé Javi Galán beadására, így könnyű dolga volt, hogy a kapuba juttassa a labdát.

A Real a második játékrész közepén két újabb tizenegyest harcolt ki. Előbb Jeison Murillo rúgta fel Rodrygót, majd Kevin Vázquez lábában esett el Ferland Mendy. Mindkét büntetőt Benzema végezhette el, de az első kihagyta - pontosabban Dituro védte nagy bravúrral.

A 69. percben Karim Benzema újabb büntetőt váltott gólra, a vendégek visszaszerezték a vezetést.

A francia támadó laposan a kapufa mellé centizte ki a lövését, Dituro a másik irányba vetődött.

A hajrában a galíciaiak már nem tudtak igazán komoly egyenlítési lehetőséget kidolgozni.

A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Celta Vigót.

A fővárosiak ezzel a válogatott szünet előtt az El Clásicón elszenvedett 4-0-s vereséget követően hamar visszataláltak a nyertes útra.

Carlo Ancelotti együttese legközelebb április 9-én, szombaton este a Getafét fogadja hazai pályán a bajnokságban, ám előtte még szerdán jön a Chelsea elleni BL-negyeddöntős párharc első felvonása Londonban.

La Liga, 30. forduló:
Celta Vigo-Real Madrid 1-2 (0-1)
Levante-Villarreal 2-0 (0-0)
Getafe-RCD Mallorca 1-0 (0-0)
később:
Atlético Madrid-Alavés 21.00
vasárnap játsszák:
Athletic Bilbao-Elche 14.00
Real Betis-Osasuna 16.15
Granada-Rayo Vallecano 18.30
Valencia-Cádiz 18.30
FC Barcelona-Sevilla 21.00
hétfőn játsszák:
Real Sociedad-Espanyol 21.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!