Egyre nagyobb bajban a Kisvárda
A Fehérvár birtokolta többet a labdát és a frissen igazolt szlovén Gradisar révén kétszer is veszélyeztetett az első húsz percben, illetve Katona távoli lövésénél is közbe kellett avatkoznia a hazaiak kapusának, Petkovicnak. A vendégeknél kezdőként ott volt a pályán a Ferencvárostól szerződtetett Sigér is, akinek a középpálya stabilizálásában jutott szerep. Az első félidő második felében kiegyenlített volt a játék, de nem nagyon tudtak helyzeteket kidolgozni a csapatok. A 41. percben Navratil a lecsorgó labdát ugyan a fehérvári kapu jobb alsó sarkába lőtte, de pár pillanattal korábban lesállás alakult ki a kisvárdai támadás során.
Két új igazolás is góllal debütált
Az 56. percben beállt a Fehérvár egy másik új szerzeménye, a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi volt csapattársa, az argentin Nicolas Stefanelli is, pár pillanattal később pedig Gradisar vezetéshez juttatta a vendégeket: közelről fejelt a kapuba, miután Bese a jobb oldalon az alapvonal előtt utolérte és beívelte a labdát.
Nem sokkal később Stefanelli is nagy helyzetbe került, de Petkovic vetődve szépen tisztázott előle.
A második fehérvári gól után az kisvárdai-szurkolók a "k.rva gyenge" rigmussal kezdték el szidni csapatukat.
A 70. percben hármat cserélt Feczkó Tamás, de a Kisvárda játéka nem vált veszélyesebbé, a Fehérvár pedig a hajrá elején növelte előnyét: megint Besétől érkezett jobbról középre a labda, Stefanelli pedig futtából 16 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot. A hazai B-közép elhagyta a lelátót, majd egy szabadrúgásnál Larsen a saját kapujába csúsztatott, ezzel szépített a Kisvárda, saját erejéből azonban nem tudott helyzetet kialakítani.
50Boban Nikolov |
56Nejc Gradisar |
82Nicolas Stefanelli |
84Tamas Toth |
85Bohdan Melnyk |
87Kasper Larsen |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |