1984, Los Angeles - csonka olimpia II.

Párizs (1900, 1924) és London (1908, 1948) után Los Angeles lett a harmadik város, amely másodszor rendezhetett nyári olimpiát, mégpedig 1932 után 1984-ben. Az amerikaiaknak azonban nagy pechjük volt, hogy éppen Moszkva után következtek, mert visszakapták a "kölcsönt". Noha négy esztendővel korábban maguk az amerikai sportolók is felháborodtak országuk bojkottján, ez nem tántoríthatta el a Szovjetuniót, hogy - ugyanerre kötelezve a Varsói Szerződés tagállamait - megtagadja a részvételt az 1984-es Los Angeles-i játékokon. Amíg Moszkvában a keleti blokk, addig az Egyesült Államokban a Nyugat ünnepelhetett.

Hivatalosan persze nem mondták ki a szovjetek, hogy a revánsvágy fűti őket, cserébe kreáltak néhány indokot. Azt terjesztették - és ebben volt is valami igazság -, hogy az amerikai szervezőket már nem a couberteni eszme, hanem a pénzsóvárság vezeti, s ez a fajta mentalitás ellenkezik az olimpia eszmeiségével. Emellett féltették sportolóik biztonságát "az országban tapasztalható ellenséges és heves kommunistaellenes közhangulattól".

A Szovjetunió felhívásához 13 ország csatlakozott, de ennek ellenére is rekordszámú nevezés érkezett. 140 ország 6800 sportolója jelezte részvételét, többek között az ugyancsak kommunista berendezkedésű Románia (nyertek is 20 aranyat), valamint Kína, amely 1952 óta először vett részt az olimpián.

Ám a minőségi összehasonlítás már egyáltalán nem volt ilyen kedvező az amerikaiak számára. A szovjet, keletnémet, bolgár, magyar, csehszlovák, lengyel és kubai sportolók távollétében a súlyemelés teljesen komolytalanná vált, s három másik sportág, birkózás, a kajak-kenu és az öttusa versenyeinek színvonalát is erősen megsínylette a bojkott.

A megnyitóünnepség viszont minden addigit felülmúlt; erről meggyőződhetett a Coliseum közel 100 ezer nézője, valamint a televízió képernyője előtt ülők is. A stadionba "sugárhajtású űrhajós" szállt le, 84 zongorista játszotta Gershwin jól ismert Kék rapszódiáját. Az olimpiai lánggal Jesse Owens unokája, bizonyos Gina Hemphill futott be a stadionba, ahol az 1960-as olimpia tízpróbázóbajnoka, Rafer Johnson gyújtotta meg a fáklyát.

Apropó, fáklya! Nem véletlen, hogy ez az olimpia volt az első nyereséges vállalkozás (mintegy 225 millió dollárt hozott a szervezők konyhájára), a kontinensen végighordozott olimpiai lángot például bárki cipelhette egy kilométeren keresztül potom 3000 dollárért. De így is olyan sokan jelentkeztek, hogy az útvonalat igencsak kacskaringóssá kellett tenni.

Nyolc évvel azután, hogy a montreali játékok hatalmas anyagi csőddel zárultak, Los Angeles elképesztő mérleget vonhatott meg, s ez a pénzügyi zseni, a rendezőbizottság elnöke, Peter Ueberroth érdeme. Amíg az 1980-as Lake Placid-i téli olimpiába a 381 szponzor együtt 9 millió dollárral szállt be, Los Angelesben a 30 főszponzor mindegyikének 4 millió volt a beugró. Mégis sokan ugrottak, megneszelve a hatalmas reklámlehetőségeket. Az ABC tévétársaság 225 millió dollárt fizetett a közvetítésekért, a Coca-Cola 50 milliót, a McDonald's 55 milliót plusz 9 millió hamburgert adott. Az olimpia végül 230 millió dolláros nyereséggel zárt, Ueberroth pedig később úgy zárta az évet, hogy a Time magazin szilveszteri címlapján saját magát láthatta viszont, mint az "Év embere".

Az olimpia sztárja kétségkívül Carl Lewis volt, aki Jesse Owens berlini rekordját beállítva 4 aranyérmet szerzett. Csapattársa, Valerie Brisco-Hooks három aranyat zsebelt be (200 m, 400 m és 4x400 m). A brit Sebastian Coe megismételte négy évvel korábbi 1500-as győzelmét, amire eddig még soha nem volt példa (igaz, az amerikai Jim Lightbody 1904-ben és az 1906-os "olimpián" is győzött).

Megvédte címét az angol Daley Thompson (tízpróba), míg az amerikai Edwin Moses (400 m gát) 1976 után lett ismét a legjobb. Ennél is többet várt az ismétlésre a német Ulrike Meyfahrt, aki 1972-es győzelme után 12 esztendővel lett olimpiai bajnok.

Tornában a román színekben versenyző Szabó Katalin - Lewishoz hasonlóan - négy aranyérmet szerzett, amit megtoldott még egy ezüstéremmel is. Az igazi sztár azonban a mindössze 16 éves amerikai kedvenc, Mary-Lou Retton volt; ő két aranyéremmel zárta az olimpiát.

Úszásban az amerikai nők taroltak: 14 számból 11 aranyat szereztek; Mary T. Meagher és Tracy Caulkins három-három alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhatott. A férfiaknál az amerikai Rick Carey (három arany: 100 m hát, 200 m hát, 4x100-as vegyes váltó) és a német Michael Gross (két arany: 100 m pillangó, 200 m gyors) volt a legnagyobb sztár.

Az Egyesült Államok győztes férfi kosárlabda-csapatában is rábukkanunk olyan nevekre, akikről hallunk még: Michael Jordan, Patrick Ewing, Chris Mullin, Sam Perkins, Alvin Robertson, mondhatnánk, hogy ez volt az első Dream Team.

A Szovjetunió és az NDK távolmaradásával az Egyesült Államok zárt az éremtáblázat élén (83 arany, 61 ezüst, 30 bronz), akkora fölénnyel, mint az 1904-es, St. Louis-i olimpiai óta soha. A második helyen Románia (20 arany, 16 ezüst, 17 bronz), a harmadikon az NSZK (17 arany, 19 ezüst, 23 bronz) végzett, míg a negyedik a visszatérő Kína lett.