Belgrádi anziksz

Kiss Gergely olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 4. rész.

Vasárnap délben buszra szálltunk, és lebumliztunk Belgrádba - természetesen Szeged érintésével. Ide járok egyetemre is, az utóbbi időben többet tartózkodom itt, mint Pesten.

Ma, azaz hétfőn este nyolckor a szerb-montenegrói válogatottal csapunk össze, majd kedden még egyszer, aztán azonnal buszra ülünk, és irány Budapest, mert csütörtökön meg repülünk Long Beachbe, a Világliga újabb, amerikaiak elleni mérkőzéseire! Ennél sűrűbb programot szándékosan sem állíthattak volna össze, de ne panaszkodjunk, az olimpiai aranyéremhez nem vezet sima aszfaltút.

Belgrádban egyébként 19-es kerettel tartózkodunk, Athénba, az olimpiára viszont csak 13 játékos utazhat - hatan végül itthon maradnak. Olyan ez egy kicsit, mint az óvodások játéka, amelyben mindig eggyel többen vannak, mint amennyi a szék... Az a gyanúm, egy, maximum két helyen változni fog a tavalyi csapatunk, de hogy ki lesz az az egy-két kimaradó, s főleg ki lesz a bekerülő, azt képtelenség megjósolni. Nem is lehetne, hiszen egy csomó előkészületi mérkőzésünk hátra van még, s aki azokon kiemelkedően játszik, az megválthatja az athéni repülőjegyet.

Déli szomszédaink nagyon készülnek az összecsapásokra, vissza akarnak vágni a margitszigeti vereségekért, a sérültjeik is felgyógyultak, információim szerint a legjobb összeállításban állnak ki ellenünk. Ez a két csata a hetedik és a nyolcadik lesz a közvetlen olimpiai felkészülés megkezdése óta, azaz nem pihenünk. Egyre gyorsabbak, erősebbek vagyunk, alakul a formánk, bár még messze vagyunk a csúcsra járatástól. Kemény Dénes szövetségi kapitány egy-két újdonságot is tanít, szélesíteni akarjuk a védekezési és támadási repertoárunkat. Meg kell lepnünk az ellenfeleket, mert aki megáll, az óhatatlanul lemarad.

Azok nem mi leszünk...