Sportmúzeum |
Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel. |
Grosics Gyula |
Az összes interjú |
A 28 éves Sorel Kembe Magyarországon született, édesapja egy kongói törzs, a mandinka tagja, édesanyja tősgyökeres magyar, közelebbről makói, és Sorel barátunk is úgy beszél magyarul, mint bármelyikünk. Fiatalon tehetséges kardvívó volt, de aztán tizenkét éve (!) felhagyott a vívással, úgy tűnt, egyszer s mindenkorra elvész a sportág számára.
Igen ám, de egy éve fejébe vette, hogy kijut az athéni olimpiára. Ennek szükséges - egyben elégséges - feltétele az volt, hogy nyerje meg az afrikai zóna kvalifikációs tornáját. Az amúgy Budapesten élő fiatalember először is megalakította (!) a kongói vívó szövetséget, majd megkérte Decsit, segítsen neki a felkészülésben.
Panatta meg is tette, ami tőle telt, de mindez még nem garantálta a sikert. A kvalifikációs viadal döntőjében Sorel algériai ellenfele nagyon keményen ellenállt, de végül diadalmaskodott a magyarosan kongói technika, és a fekete-afrikai országnak máris ott volt a képviselője a 39 fős athéni mezőnyben.
Sorel Kembe és Decsi István Athénban
"A Nemzetközi Olimpiai Bizottság fedezi mindkettőnk részvételét az olimpián, a repülőjegyet, az athéni tartózkodást. Édesapám úgy tett fel a repülőgépre Ferihegyen, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény" - mondta Kembe az olimpiai falu főterén.
"Már az elindulás is bonyodalmasra sikerült, kis híján lekéstük az athéni gépet, amikor észbe kaptunk, a feladott csomagunkat már vissza is vitték a váróterembe a gépből. Aztán mégiscsak felengedtek, hiszen a business osztályra szólt a jegyem" - így Decsi. A bohém edző elmondta: amúgy igazi afrikai módon 14 vezető érkezett az öt kongói sportolóval, azaz kicsit furcsa az arány, bár az ilyesfajta megoszlás istenigazából nekünk, magyaroknak sem szokatlan.
"Sorelt annak idején a Honvédban edzettem, nem is olyan régen szólt, hogy szívesen újra kezdené, mert érdemes: kijuthat az olimpiára. Először azt hittem, megőrült, aztán közösen végiggondoltuk, és beláttuk: a szabályok lehetőséget nyújtanak rá" - folytatta Decsi.
A sors iróniája: Decsi Tamásnak, a mester fiának vívótudása körülbelül úgy aránylik Kembáéhoz, mint Zidane futballképessége egy átlagos magyar NB I-es játékoséhoz, az apai ágon kongói fiú mégis simán ott van Athénban, a magyar kardozó viszont csak televízióból követheti az olimpiát.
"Borzalmas ez a helyzet" - mondta Decsi. "Igazából csak azért vágtam bele az egész abszurd vállalkozásba, hogy itt lehessek a kisfiam mellett, ugyanis biztos voltam benne, bekerül a magyar kardcsapatba. Nem került, én viszont mégis itt vagyok. Most már igyekszem jól érezni magam. Csaknem három hetet fogok itt tölteni, az első pillanattól az utolsóig - valójában úgy, hogy hatpercnyi munkám lesz. Ennyi idő alatt fogja Sorel elszenvedni azt a vereséget, amennyi a kieséséhez kell."