Nagy Tímeáé az első magyar arany Athénban

Vágólapra másolva!
Nagy Tímea a nőipárbajtőr-döntőben 15-10-re verte a francia Laura Flessel-Colovicot, és ezzel megszerezte az athéni magyar küldöttség első aranyát, egyben az olimpiák történetében a 150. magyar aranyérmet. Mincza Ildikó a bronzmeccsen 15-12-re kikapott a francia Nisimától, így a negyedik helyen végzett.
Vágólapra másolva!

"Amikor bejutott a négyes döntőbe, sms-ben elküldtem neki, csupa nagybetűvel, hogy sportember, már ezzel olyan sportolói nagyságról tett tanúbizonyságot, amivel egészen egyszerűen nem tudok mit kezdeni" - mondta az olimpiai bajnok Nagy Tímea férje.

Varga Sándor emlékezetett arra, hogy felesége a sydneyi siker óta nem éppen hagyományos és ideális körülmények között készült az újabb megmérettetésre. "Szült egy 5 kiló 30 dekás, 64 centis babát, meg is sérült, s innen állt fel, ez egyszerűen hihetetlen" - mondta a férj, aki kicsit szabadkozott, mondván, furcsa, hogy éppen ő dicséri a nagyvilágnak a feleségét. "De hát most tényleg nagyon örülök, így hát nem is mondhatok mást" - tette hozzá.

Varga elmesélte, hogy gyermekeikkel, a hamarosan hatéves Csengével és a nemsokára kétesztendős Lucával az édesapjánál kísérték figyelemmel az eseményeket, az előcsatározásokat a rádióban, a négyes döntőt pedig a televízióban. "Az első asszó előtt aggódtam, mert az mindig vízválasztó. De láttam, hogy szépen, összeszedetten vív" - mondta, majd megjegyezte, nagyobbik lányuk azzal bocsátotta útra a mamát, hogy csak ő nyerhet.

"Nagyon nehéz helyzet volt, mert hogy is lehet megmagyarázni egy kisgyereknek, hogy ez egyáltalán nem így van. Hát nem neki lett igaza?!" - mesélte.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!