Gyulait élesen bírálják egyes IAAF-vezetők

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingvizsgálati rendszerének "riasztó gyengéit" tárja fel az a belső dokumentum, amelyet az IAAF Tanácsa tagjainak körében terjesztenek s amelybe betekintést nyerhetett a Berliner Zeitung című német lap munkatársa. Gyulai István főtitkár butaságnak és tájékozatlanságnak nevezte a cikkben megjelenteket.
Vágólapra másolva!

Fórum: A NOB és a WADA hülyék vagy csalók gyülekezete?

A lap keddi számában megjelent ismertetés szerint a háromoldalas elemzést a dolgokat "kritikusan szemlélő vezető személyiségek" készítették. Egyebek között megállapították: az IAAF jelenlegi doppingellenes rendszere nem átlátható, s elfogadhatatlan a jelenlegi helyzet, amikor is a doppingellenőrök kizárólag egy embernek, a főtitkárnak tesznek jelentést. Jelenleg Gyulai István az IAAF főtitkára.

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú

Az elemzés szerint bőségesen bizonyítható, hogy számos nemzeti szövetség egyáltalán nem ellenőrzi az edzéseket. Bizonyítható az is, hogy egyes szövetségek tudatosan aláássák az IAAF doppingellenes rendszerét: hamis információkat bocsátanak az IAAF rendelkezésére, nem vizsgálják ki a doppingügyeket, a doppingvétségen ért sportolók ártatlanságát hangoztatják, doppingvétségeket tussolnak el. A problémák nem csak a kis szövetségeket érintik, a problémák mindenekelőtt a sok sikeres atlétával rendelkező elismert nagy szövetségekben bukkannak fel.



A berlini újság úgy tudja, hogy a bírálat középpontjában Gyulai István áll, aki a lap megfogalmazása szerint "nyilvánvalóan árnyékbirodalmat alakított ki az IAAF-en belül". A Berliner Zeitung úgy értesült, hogy az elemzést már a csütörtöki athéni vezetőségi ülésen meg kellett volna vitatni, de Gyulai, valamint Lamine Diack elnök megakadályozta a vitát. Robert Hersh, a Tanács amerikai tagja a rövid eszmecsere során állítólag arra figyelmeztette társait, hogy semmit se mondjanak el az újságíróknak, a dokumentum nyilvánosságra kerülése nagy károkat okozna.

A német újság szerint Gyulai és Hersh voltak azok, akik a doppingvétség gyanújába keveredett görög sztáratléták, Kenterisz és Thanu versenyzési jogának ideiglenes felfüggesztése ellen érveltek. "Lamine Diack, mint mindig, most is főtitkárának oldalára állt, aki az IAAF monacói központjában évek óta ügyesen mozgatja a szálakat" - írta a Berliner Zeitung.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!