A sebek nem hegednek

Görbicz Anita olimpiai naplója kizárólagosan az [origo]-nak, 15. rész.

Vasárnap fejeződött be az olimpia, hétfőn értünk haza, és ma, azaz pénteken már meg is kezdtük az egyéni edzéseket klubunkban, Győrben. Sirina Irinával és Mehlmann Ibolyával, a két további válogatottunkkal - mert a többiek kint vannak Luxemburgban, egy vendégszereplésen.

A bajnokság csak szűk két hét múlva kezdődik, de kedden Tatán már beindul a nagyüzem, az egész csapat elkezdi a közös munkát. Nincs mese, nagy céljaink vannak, én személy szerint a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is a lehető legmesszebb szeretnék eljutni. Konkrétan: jó lenne bajnokságot nyerni.

Mindenesetre a vezetőség igazolt két jó román kézilabdázónőt, velük javulnak az esélyeink. Jó is hogy indul a bajnokság, legalább egy kicsit elterelődik a figyelmem az olimpiáról meg az ötödik helyről. Nem szégyellem: nem hegednek a sebek, jó hosszú időnek el kell telnie, mire megbékélek azzal, ami Athénban történt. Ha egyáltalán megbékélek vele. Ezt a sebet legfeljebb egy olimpiai siker tudja begyógyítani, arra meg minimum négy évet kell várnom.

Addig is gyógyírt jelenthet a decemberi hazai Európa-bajnokság. Négy éve Eb-arannyal vigasztalódtunk a nyert állásból elveszített olimpiai aranyéremért - igaz, abban a csapatban 17 évesen még nem játszhattam -, talán most ugyanígy kárpótol bennünket a sors...