Nem jelent meg a doppingvizsgálaton a görög hős

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Erősen kérdésessé vált az indulása az athéni olimpián Kosztasz Kenterisznek, a görögök 200 m-en címvédő sprinterének, ugyanis az esemény előestéjén nem jelent meg egy kötelező doppingteszten - jelentették be az ötkarikás játékok illetékesei.

A görög együttes szóvivője megerősítette azt a korábbi médiaértesülést, hogy az atléta és csapattársa, a női 100-on Sydneyben ezüstérmes Ekaterini Tanu egyformán lekéste a vizsgálatot, mert a vezetők engedélyezték számukra, hogy csütörtök este elhagyják az olimpiai falut.

"Úgy tűnik, Kenterisz nem jelent meg, ez nagy ostobaság volt. Ha így történt, megérdemli, hogy kizárják" - mondta a Reuters hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő ötkarikás tisztségviselő.

A görög csapat állítása szerint írásban kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy adjon több időt a két sportolónak a teszt elvégzése előtt. A helyi média néhány napja hírül adta, hogy Kenterisz lesz az, aki meggyújtja majd a lángot az Olimpiai stadionban a péntek esti megnyitón, a szervezők azonban ezt nem erősítették meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!