Joó Éva lehet az első érmesünk

Vágólapra másolva!
Bár az athéni olimpia gyakorlatilag már szerdán elkezdődött a labdarúgótornával, az első teljes versenynapra a pénteki megnyitó után, szombaton kerül sor. Ekkor 13 számban avatnak győztest, s négyben magyar versenyző is ott lehet a dobogón. A férfikézilabda-válogatott mellett 23 indulóért izgulhatnak a piros-fehér-zöld színekért szurkolók.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú
Az olimpia teljes programja

Az első magyar éremszerzésre az 1990-ben világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Joó Évának van esélye légpuskában. A Markópulu lőtéren közép-európai idő szerint 8 órakor két magyar kezd, Joó mellett még Krzyzewsky Beáta. Utóbbitól bravúr lenne a döntőbe jutás - a finálét 10 órakor rendezik -, mint ahogy légpisztolyban a 11 órakor kezdődő versenyben Simon Attilától.

A férfi kard egyéni küzdelmei magyar idő szerint 9 órakor rajtolnak, Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt és Lengyel Balázs a második fordulóban kezdi meg a szereplését. A sorsolás szeszélye folytán az egyformán éremesélyes Ferjancsik és Nemcsik már a 16 között találkozhat egymással. Ugyanezen az ágon vív Lengyel is.

Úszásban hat magyar indul, elsőként 400 m vegyesen a vb-második Cseh László, aki lábsérülése ellenére is dobogóra pályázik. Akárcsak Risztov Éva a nők ugyanezen számában. A döntőkre délután, illetve este kerül sor.

Elkezdik menetelésüket a férfi kézilabdázók - Egyiptom ellen -, szorítóba lép a 75 kg-os Balzsay Károly, asztaliteniszben Fazekas Mária érdekelt az első fordulóban, míg a vitorlázóknál Hajdu Balázs (Finndingi), a Weöres Márta, Payr Anna és a Czégai Péter, Cserép Csaba 470-es páros, az evezősöknél pedig a Bencsik Gábor, Haller Ákos kétpár száll vízre. A kerékpáros Bodrogi László számára amolyan erőfelmérő lesz a mezőnyverseny, fő száma, az időfutam előtt. Gál Róbertnek a tornászoknál leginkább ugrásban van esélye magas pontszámra, s ezzel együtt a döntőbe kerülésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!