A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Kevés az esélye a pekingi indulásra a műlábú futónak

Vágólapra másolva!
Továbbra is messze van az olimpiai indulástól a műlábakkal versenyző Oscar Pistorius, aki szerda este több mint két másodperccel maradt el az ötkarikás szinttől 400 méteren, egy milánói atlétikai versenyen.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai versenyző 47.78 mp-es idővel, negyedikként ért célba, márpedig a pekingi induláshoz 45.55-öt kellene teljesítenie. Pistoriusnak július 23-ig van ideje a szint eléréséhez, ám jelenlegi formája alapján, erre nagyon kevés az esélye.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) májusban helyezte hatályon kívül a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) januári határozatát, mely szerint Pistorius nem vehet részt a pekingi seregszemlén, mert karbonszálas művégtagjai - különleges felépítésüknél fogva - előnyt jelentenek számára riválisaival szemben.

Forrás: EPA

A paralimpiai bajnok Pistoriusnak születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!