Kemény frusztrálni akarja a vízilabdázókat

London 2012 férfi vízilabda válogatott edzés Kemény Dénes edző
Vágólapra másolva!
Egy játékosa szerint Kemény Dénes most még jobban vágyik az aranyra, mint tizenkét éve, az első olimpia győzelme előtt. A pólóválogatott szövetségi kapitánya a nagy cél érdekében olykor meg is gyengítette a csapatot, és bár Peking óta nem nyertek semmit, kincset érő tudásuk van arról, mi a különbség az olimpia és a többi világverseny között. Kemény úgy gondolja, most már teljesen mindegy, hogy mikor hagyja abba, a következő hetekben pedig stresszes és frusztráló felkészülést tart a csapatnak, hogy az olimpia már felüdülés legyen.      
Vágólapra másolva!

A legutóbbi három olimpián aranyérmes magyar férfivízilabda-válogatott hétfőn elkezdte a felkészülést Londonra, Kemény Dénes a 19 fős keretéből még csak kilenc játékosnak tartott edzést. Nem voltak ott a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában a Bajnokok Ligája nagyváradi négyes döntőjében végül utolsó helyen végzett Vasas játékosai (Nagy Viktor, Katonás Gergely, Kiss Gergely, Steinmetz Ádám, Vámos Márton), illetve a végső győztes Pro Recco (Kásás Tamás, Madaras Norbert) és az ezüstérmes Rijeka játékosai (Varga Dénes és Varga Dániel).

A szövetségi kapitányt nem zavarja, hogy a sok hiányzó miatt a délutáni egymás közötti játékot törölnie kellett, mert így legalább olyan gyakorlatokat adhat a szűk keret tagjainak, amire máskor épp a nagy létszám miatt nincs lehetőség. Az olimpiára majd csak 13 pólós utazhat, és Kemény Dénesnek pályafutása során harmincadszor kell majd meghoznia azt a nehéz döntést, hogy ki legyen az a hat, aki nem lesz a csapat tagja.

"Az összes kerettagnak meg kell kapnia tőlem azt a kiszolgálást, hogy a legnagyobb eséllyel harcolhasson a csapatba kerülésért. Ha ezt megteszem, a saját dolgomat nehezítem meg, de erősebb lesz a csapat" - nyilatkozta a már-már csípős hidegben megtartott szabadtéri edzés után Kemény Dénes. Nem volt ott a Margitszigeten a doppingellenőrzésen egy vérnyomáscsökkentő szer miatt pozitív mintát produkált Török Béla sem, jövő hétfőn derül ki, eltiltják-e, és ha igen, mennyi időre. "Akkor eldöntőm, mi lesz vele. Addig nem edzhet a csapattal. Edz, de nem velünk."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A kapitány nem bánja, hogy egy hétig csak maroknyi pólóssal foglalkozhat

A kapitányt megnyugtatja, hogy összeállt a felkészülés menetrendje, és biztos abban, hogy versenyképes lesz a csapat a július 29-ei nyitómeccsre. "Dolgozunk, és tisztességesen, nyugodt lelkiismerettel akarunk megérkezni Londonba, ahol már nem csak rajtunk múlik az eredmény" - mondta Kemény Dénes, hozzátéve, hogy szeretné kőkemény edzésprogrammal gyötörni a játékosokat, ami épp az olimpián hozhatja meg a gyümölcsét.

Fog még trófeát nyerni Alex Ferguson

"Pekingben azért tudtunk nyerni, mert olyan jelentős, vagy nem jelentős, de végül lényeges változtatásokat hajtottam végre, ami fel is rázta a fiúkat, az elhatározottságukat megerősítette, úgyhogy úgy gondolom, mindenképpen ingerelni kell őket. Kifejezetten frusztráló, fizikailag és stressz szempontjából nagyon fárasztó felkészülést terveztem. Legyen ehhez képest felüdülés most az olimpia" - így a kapitány, aki természetesen a felüdülés végén aranyérmet szeretne ünnepelni.

Az Eger egyszeres olimpiai bajnoka, Hosnyánszky Norbert szerint Keményben a siker iránti vágy az idő múltával egyre csak nő. "Dénesen mindig az elszántság látszik, az aranyérem motiválja, imád nyerni, de csakis nyerni. 2000-ben nyerte az első olimpiáját, és azóta csak még motiváltabb" - mondta az Eger pólósa az [origo]-nak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Így dobott Hosnyánszky Norbert a Margitszigeten

Pedig már a 12 évvel ezelőtti, sydneyi aranyérem után volt, aki azt tanácsolta a kapitánynak, hogy hagyja abba a csúcson. "Úgy gondolom, vannak olyan eredménylisták, melyek után már teljesen mindegy, az ember mikor hagyja abba. Nekem már a budapesti Eb-n, 2001-ben azt mondták, hogy miért nem a csúcson hagytam abba a sydneyi arany után" - emlékezett Kemény.

A szakember jó barátja Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője vasárnap az utolsó pillanatban elbukta a Premier League-aranyat, így ha most visszavonulna, nem mondhatná, hogy a csúcson fejezte be. "Ha a Sirnek azt mondták volna, hogy a csúcson kell abbahagyni, meg kellene nézni, hány trófeája lenne. Lehet, már az első után azt mondták neki. Én úgy gondolom, hogy még fog trófeát nyerni, bízom benne, hogy én is."

Nem mindig a legjobbak kerülnek be a csapatba

A pekingi aranyérem óta szerzett egy Eb-bronzot és vb-negyedik lett a csapat, Európában utoljára 1999-ben, világbajnokságon pedig 2003-ban sikerült aranyérmet nyerni Kemény Dénessel. Az olimpián viszont eddig verhetetlen volt a válogatott, így időről időre felvetődik a kérdés: tényleg feláldozza az Eb-ket és vb-ket a kapitány az olimpiai arany érdekében?

"Nem unalmunkban nem nyerjük meg a két olimpia közötti világversenyeket" - vágta rá Kemény. "Egyfelől azért, mert nem sikerül, másfelől, ha az ember négyéves ciklusban gondolkodik, sokszor áldozatokat hoz a negyedik évért. Hogy most érdemes volt-e így tenni vagy nem, augusztus 12-én, a döntő napján fogjuk megtudni."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A nagy visszatérő Varga Tamás medicinlabdás gyakorlat közben

Az 57 éves edző elismerte: a pekingi siker, azaz 2008 óta előfordult, hogy nem a legjobbak kerültek be a csapatba, de ennek megvolt az oka. "Ment úgy világversenyre a válogatott, hogy a keretkijelöléssel én gyengítettem a csapatot későbbi tervek miatt, és így nem a lehető legerősebb válogatott szerepelt. Ez többször is előfordult a négyéves ciklusban, viszont most mindenki a fedélzeten van azok közül, aki hozzátehet valamit ahhoz, hogy a csapat nyerjen."

De az olimpiai sikerességhez azonban nem csak ez járul hozzá. "Az egész Sydneyben kezdődött, ahol a döcögősen induló csoportmérkőzések után a három legfontosabb meccsre össze tudtuk magunkat szedni. Azóta talán az ellenfelek is valamennyire tartanak tőlünk az olimpiákon, mi pedig nagyon jól megtanultuk, hogy mi a különbség egy 'átlagos' világverseny, tehát egy Eb vagy vb és egy olimpia között. Ezt alkalmazzuk, remélem, ebben még mindig előnyben vagyunk a többi csapattal szemben."

Mivel a keret nagy része legalább egyszer már volt olimpiai bajnok, van tehát kire építeni. "Hogy az olimpiára jobban összpontosít valaki, az egy dolog, de hogy az olimpiát jobban tudja kezelni, az egyrészt tapasztalat, másrészt tudás. Az elején instruálnom kellett őket, de az idősebbeknek már vannak emlékképeik, és segítik a fiatalokat. Egy olimpiát kezelni nem könnyű, ebben van előnyünk, reméljük, a többiek nem tanultak a mi tapasztalatainkból."

Címvédőként egyszerűbb?

Az Egerben szereplő háromszoros olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán szerint semmi nincs abban, hogy az olimpiákon jobban kijön a lépés a csapatnak. "Telhetetlen, gyerekes gondolkodásra vallana, ha azt mondanák, hogy na jó, megnyerték a pólósok az olimpiát, de a többi világversenyt nem. Az nem úgy megy, hogy mindig egy csapat nyer mindent."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Biros Péter és Kis Gábor együtt négy olimpiai aranyat nyertek

Sokan úgy tartják, a címvédés minden sportágban nehezebb, mint az első győzelem, ám ezzel a kapitány nem ért egyet, hiszen azt mondja: nem tartja terhesnek, hogy háromszoros bajnokként utazik a válogatott Londonba. "Nagyobb teher lenne, ha az előző három olimpiáról nulla aranyérmet hoztunk volna, de nem így volt."

Szerinte a siker érdekében mindig változni kell, máskülönben kiismernék a csapatát, de a kapitány is arra törekszik, hogy kiderítse, hogyan nyernek a riválisok az olimpiák közötti versenyeken. "Ha az ember nem keresi a megújulás lehetőségét, akkor biztos, hogy elverik, mert aki győz, az mindig egy kiindulási pont az ellenfeleknek. Mi most készülünk az elmúlt három év győztes csapataiból, hogy mik azok, amiket esetleg el kell tanulni tőlük, hogy elérjük a szintjüket. Ők buták lennének, ha a tavalyi szintükön maradnának, ezért megpróbálnak tovább fejlődni, hogy mi csak a hűlt helyükre érjünk. Mi is voltunk pole pozícióban, ennélfogva én tudom, hogy az eddigi legjobban szereplő ellenfelekhez képest legalább két-három góllal jobb csapatot kell létrehozni. Ha ez nem sikerül, akkor azzal a csapattal, ami van kell egy konkrét napon megverni őket."

A csapatban olyan pólósok is vannak, akik 12 éve szerezték első olimpiai aranyukat, azóta ők - Szécsi Zoltán, Biros Péter, Kásás Tamás és Kiss Gergely - sokat változtak, csakúgy, mint a kapitány. "Hogy én mennyit változtam, ahhoz elég a fényképeket megnézni. Az idősebb játékosok érettebbek, nyilván fizikailag nem annyira terhelhetőek, a stressztűrésük is alacsonyabb, sokszor érezni ezt edzéseken, meccseken is. A fiatalok tisztelik az idősebbeket, de nyilván nem annyira, hogy ne próbálják őket megelőzni tudásban. A pár évvel ezelőtti videokazettákat, dvd-ket már kár is megnézni, annyit változtak a csapatok és a bírói felfogás. A játék folyamatosan fejlődik, de szerencsére eddig mindig jól tudtunk alkalmazkodni."

A pólóválogatott felkészülési programja

Május 14-25.: edzések, Margitsziget
Május 26-június 1.: felkészülési mérkőzések, Egyesült Államok
Június 1-7.: felkészülési mérkőzések, Kanada
Június 20.: Magyarország - Románia, Békéscsaba
Június 21.: Magyarország - Románia, Szolnok
Június 27-július 1.: felkészülési torna, Olaszország
Július 5-8.: felkészülési torna, Írország
Július 11-13.: közös edzések a horvát válogatottal, Margitsziget
Július 16-19.: közös edzések a spanyol és az olasz válogatottal, Margitsziget
Július 20-22.: Vodafone-kupa, Margitsziget (ellenfelek: Olaszország, Ausztrália, Spanyolország)
Július 25-26.: közös edzések az ausztrál válogatottal, Margitsziget
Július 27.: indulás Londonba



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!