Bolt 200-on is kikapott Blake-től

Vágólapra másolva!
Yohan Blake a 100 méter pénteki döntője után a 200 méter vasárnapi fináléjában is legyőzte a világcsúcstartó Usain Boltot a jamaicai atléták Kingstonban rendezett olimpiai válogatóján.
Vágólapra másolva!

A tavalyi világbajnokságon 100 méteren Bolt kizárása után győztes Blake 19.80 másodperces idővel nyert, három századdal megelőzve olimpiai címvédő honfitársát.

A 22 éves sprinter 200-as sikere talán még a két nappal ezelőtti győzelménél is nagyobb meglepetés, mivel Bolt elsősorban 200-asnak tartja magát, és a félkörös távon 2007 óta nem győzte le senki.

"Nem jó kikapni, de amíg az edzőm nem aggódik, én sem teszem, márpedig ő egyáltalán nem idegeskedik a vereségek miatt" - mondta a verseny után Usian Bolt, aki kisebb térdsérüléssel bajlódik.


A nők hasonló távján a 100 méter olimpiai bajnoki címvédője, Shelly-Ann Fraser nyert 22.10 másodperces eredménnyel. Mögötte Sheron Simpson lett a második 22.37-tel, míg a harmadik helyen a szám 2004-es és 2008-as olimpiai bajnoka, Veronica Campbell-Brown végzett 22.42-vel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!