A víz alatt sírtam - Kásás Tamás utoljára pólózott

olimpia, london 2012, férfi vízilabda, Kásás Tamás visszavonul
Vágólapra másolva!
A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás utoljára játszott vasárnap, azt tervezi, hogy egy évig csak pihenni és utazgatni fog. Kicsit megcsömörlött a pólótól, ezért kerülni fogja az uszodát, de nagyon boldog, hogy ilyen pályafutást tudhat maga mögött. A spanyolok elleni 14-8-ra megnyert meccs elején a víz alatt sírt a meghatottságtól, utána pedig többek között az [origo] kérdéseire is válaszolt. 
Vágólapra másolva!

Az utolsó meccse volt?

Igen, az utolsó meccsem volt, valószínűleg nem csak a válogatottban.

Ezek szerint vége a játékos-pályafutásának?

Igen, most úgy áll, hogy vége. Ennyi volt.

Érez meghatódottságot?

Nem tudom leírni azt a pillanatot, amikor jöttünk a bemutatáshoz, alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. Pár könnycsepp ki is csordult, amikor pedig beugrottam a medencébe, a víz alatt gyakorlatilag sírtam. Annyira megható pillanat volt ez, hogy hihetetlen. A meccsen már tudtam koncentrálni, de végig álomvilágban éltem. Szürreális volt az egész mérkőzés, olyan volt, mint egy búcsúmeccs. Nagyon örülök, hogy így végződött, így szerettünk volna elköszönni az olimpiai tornától és jó pár játékostól is. Ez így szép volt, én pedig mondhatom, hogy boldog vagyok. Az olimpián történtek jól tükrözik az erőviszonyokat, mi most ezt érdemeltük meg.

Csalódott?

A helyezés miatt igen. Főleg az elmúlt három-négy napban voltam az, mert nem volt nagy élmény úgy tengeni-lengeni az olimpiai faluban, hogy most akkor ötödikek leszünk-e, vagy nyolcadikak, ilyet még nem éltem át, borzalmas volt ezt megtapasztalni mindannyiunknak. De ha visszagondolok arra, ami történt, akkor nyugodt szívvel akasztom szögre a sapkát.

Mihez kezd most?

Van jó pár lehetőségem, szeretnék egy nagyot pihenni. Nem sietek most sehová, nincs az a kényszer, hogy hirtelen munkát kellene találnom. Egy évig szeretnék relaxálni, ide-oda menni.

Mi volt a pályafutása legszebb pillanata?

Most erről ne beszéljünk, várjuk meg, amíg minden leülepszik. De az egyik legszebb élményem éppen ez a meccs, attól függetlenül, hogy a tét csak az ötödik hely volt.

Forrás: Europress/Getty Images/Streeter Lecka

Kemény Dénes a meccs után azt mondta, ha jó lenne a magyar utánpótlás, több fiatal lett volna a keretben. Van ok az aggodalomra?

Nem tudom, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy nagyon nagy türelemre lesz szükség. Én most azt mondom a szurkolóknak, fogadják el, hogy teljesen új csapatot kell építeni. Újítani kell minden szinten, lehetőséget kell adni másoknak. Nem tudom, milyen az utánpótlás, annyira nem ismerem a játékosokat, de biztos, hogy vannak tehetséges pólósok, új, lelkes, sikerre éhes csapatot kell kialakítani.

A tudását nem szeretné átadni a fiataloknak?

Még nem alakult ki bennem, hogy milyen szinten, de még erre is sor kerülhet.

Magyar bajnok még nem volt, kizárja, hogy harcba száll ezért a hiányzó címért?

Magyar Kupa-győztes sem voltam még, az is hiányzik. Mindig lehetne találni valamit, amit még nem nyertem, de úgy gondolom, nagyon elégedett lehetek azzal, amit elértem. Tizennégy évig külföldön játszottam, így nehéz is lett volna magyar bajnoki címet nyerni. Egyelőre nincs csapatom, de nem is szeretnék keresni. Az uszodát is el fogom kerülni, nyilván nem utálatból, de egy kicsit megcsömörlöttem, és valami másra van szükségem.

Hol fog élni?

Nem tudom. Most teljesen új élet kezdődik a számomra. Utazgatni fogok. Jó lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!