Kalandos úton Salt Lake Citybe

Hátulról benyúl a két lábam közé, majd amikor nem talál semmit - úgy értem, lőfegyvert vagy szúróeszközt -, akkor ő is leveteti a cipőmet. Mindkét lábbelit kívülről-belülről alaposan megtörölgeti egy szalvétával, majd a papírdarabkát behelyezi egy gépbe. Először fogalmam volt, mit keres - azt hittem, lépfenespórákat -, de aztán kiderül: valamiféle robbanóanyag elemi részecskéit...

Mindenesetre megtisztelő a feltételezés, hogy önmagammal együtt fel akarom robbantani a United Airlines San Francisco-Salt Lake City járatát. Nem is tudtam, hogy ekkora elszántság és önfeláldozás sugárzik a fizimiskámról. Szerencsére TNT-t vagy nitroglicerint nem jelez a masina, tovább mehetek - de csak úgy, hogy előbb elkobozzák a körömvágómat, a rászerelt huszonöt milliméter hosszú, nyilvánvalóan megannyi emberélet kioltására alkalmas körömreszelőm miatt. Eközben szakasznyi tengerészgyalogos masírozik el mellettünk, ágyúnyi M-16-os automata karabélyokkal, terepszínű uniformisban. Jelentem, nem bántanak.

Aztán helyi idő szerint csütörtök este negyedtizenkettőkor - huszonnégy órás repülőút végén - mégiscsak megérkezem az olimpia városába. A látvány mindenért kárpótol. Ahogy az éjszakai sötétben ereszkedünk a Wasatch-hegység nyugati nyúlványai felett, a Nagy Sóstótól pár kilométerre épült repülőtér felé, a University of Utah mögötti hegyoldalban megpillantjuk a monumentális öt karikát, reflektorokból kirakva. Az utasok tapsban törnek ki, nekem csak elakad a lélegzetem.

Isten hozott SLC-ben!

Meg kell adni, biztonsági intézkedések ide vagy oda, a szervezőbizottság előtt le a kalappal. A reptér várójában világoskék olimpiai uniformisba öltözött önkéntesek adnak kézről kézre, amikor elárulom, szeretném felhívni magyar vendéglátómat, a hölgy azonnal saját mobiltelefonját nyújtja, nyugodtan tárcsázzam a számot.

Tíz perc múlva fékez András fekete Mazdája, s miközben átszáguldunk a kivilágított belvároson - senki se gondoljon Manhattan méretű metropolisra, a legfrissebb hivatalos adatok szerint SLC-nek mindössze 180 ezer lakosa van, igaz, az Ogdentől Provóig húzódó "Wasatch Front", vagyis az agglomeráció lakossága másfél millió -, egyik ámulatból a másikba esem. A legnagyobb középületek, felhőkarcolók oldalán egy-egy téli sportág jellegzetes képét láthatjuk negyven-ötven méteres nagyságban, olyan most a város, mint egy hatalmas szemléltető kiállítás.

Amúgy hideg van, ilyenkor este mínusz négy fok, szemben a San Franciscó-i plusz hússzal. De hát ez magaslat, s benn van a kontinens szívében.

Vendéglátóm 15. éve dolgozik a Utah Egyetemen, illetve most már egy magáncégnél. Kutatócsoportjuk - és most tessék megkapaszkodni - már a célegyenesben van a műszem (!) megalkotása felé vezető úton... Ha erőfeszítésüket siker koronázza, akkor arról kicsit többet beszélünk majd, mint a téli olimpiáról.

325 000 adag kávé

Catriona LeMay Doan győzelme gyógyírként hatott a kanadaiakra

A valóban kivételesen tehetséges Costas negyedik olimpiáján dirigálja vezető riporterként a pávás csatorna stábját. Az NBC 545 millió dollárt fizetett a 2002-es téli olimpia sugárzási jogaiért, de ez csak egy része annak a 3,55 milliárd dolláros csomagnak, amelynek keretében 2008-ig minden olimpiáról az NBC sugároz. További 110 millió a mostani közvetítések produkciós költsége - 3150 fő dolgozik Salt Lake City-ben az NBC fizetési listáján, 458 kamera működik, továbbá 400 az ISB (International Sports Broadcasting) tulajdonában - a NOB ezzel a céggel kötött szerződést a világba kimenő adás megoldására. Egy apróság: az NBC 325 000 adag kávé lefőzésére elegendő alapanyagot halmozott fel a városban munkatársai számára...

Szóval, Catriona. A 31 éves hölgy megismételte naganói győzelmét, de azonnal meg is nyugtatta az ezen a távon 1988-ban, 1992-ben és 1994-ben győztes amerikai Bonnie Blairt, hogy nem tör rekordja beállítására: harmadszor már nem kísérli meg az aranyérem megszerzését, 2003-ban visszavonul.

Costas - jó újságíróhoz illően - megkérdezte a kétszeres olimpiai bajnok hölgyet - miközben a bejátszáson a rodeósztár férj, Bart produkcióját kísérhettük figyelemmel, amint puszta kézzel a földre tepert egy meglasszózott bikát -, mennyit számított a "második bőrnek" nevezett szupervékony és a légellenállást szinte a nullára csökkentő testre simuló szerelés. "Sokat" - mondta Catriona ", de az ellenfeleknek is hasonló színvonalú a ruhája!"

Tudni kell, hogy a kanadai válogatott Descente márkájú cuccban szerepel, amit egy japán tervező, bizonyos Eiko Ishioka alkotott meg. Ishioka asszony Oscar-díjas jelmeztervező, 1992-ben ő álmodta meg a Coppola rendezte Bram Stoker Draculája című film pazar ruháit.

Az amerikaiak és a hollandok viszont a Nike áramvonalas szerelését hordják, amely úgy tapad a testre, hogy akár a bolhát is megfoghatnánk alatta... Eddig mindkét ruhában nyertek, hiszen holland, amerikai és kanadai aranyérem is született.

Jönnek a németek!

Végre megkezdődnek az "igazi" küzdelmek a férfi jégkorongtornán, beszáll a hat nagy. Most mégis egy kicsire, Németországra figyel a világ. Hans Zach szövetségi edző fiai - csupa 20 év körüli kölyök, kiegészítve egy-két olyan veteránnal, mint a 37 éves exkanadai Marc MacKay - biztosan takarították el az útból Ausztriát, Lettországot és az NHL-sztárok sorát felvonultató Szlovákiát, s pénteken az olimpiai bajnok Csehország ellen mutatkoznak be a középdöntőben. (Az egyik csoportot Csehország, Svédország, Kanada és Németország, a másikat az Egyesült Államok, Oroszország, Finnország és Fehéroroszország alkotja.)

S most már csatlakozik a csapathoz a három NHL-veterán: a kapus Olaf Kölzig (Washington Capitals), továbbá a csatár Marco Sturm (San Jose Sharks) és Jochen Hecht (Edmonton Oilers). Ám például Kölzig bármekkora sztár is, mégsem biztos a helye a kapuban, mert a nürnbergi Marc Seliger eddig összesen 3 gólt kapott, és Zach kijelentette: senkinek sincs bérelt helye a csapatban. Még Kölzignek sem, aki pedig már Stanley-kupa döntőn is védte a fővárosiak kapuját.

Ch. Gáll András

Korábban:

Pédátlan biztonsági intézkedések a téli olimpián

Ajánlat:

Horvát arany női kombinációban

Fórum:

Salt Lake City