A NOB elnöke ezentúl évente látogat Budapestre

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A vendéglátó Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett rá, hogy a belga sportdiplomata az Orbán Viktor kormányfővel folytatott megbeszélésén elismerően nyilatkozott a magyar sportról, Budapestről és arról a szaktudásról, felkészültségről, amivel a magyar szakemberek rendelkeznek. "Rogge-nak az a véleménye, hogy a magyar főváros a jó eséllyel pályázók egyike lehet" - hangsúlyozta Schmitt. "Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy nehéz küzdelem várható, több európai ország nagyvárosa is pályázni készül. Lényegesnek tartom, hogy a NOB elnöke ellenzéki politikusokkal, Demszky Gábor főpolgármesterrel és Kovács László MSZP elnökkel is találkozott" - tette hozzá.

A magyar sportvezető fontosnak tartja, hogy a NOB-elnök az olimpia rendezését támogató, több mint 600 ezer aláírást tartalmazó dokumentumot örömmel vette át, mint a széles körű egyetértés egyik bizonyítékát, ami - megfogalmazása szerint - alapvető feltétele az olimpiai pályázat esetleges sikerének. "Jelentős egyetértés volt vendég és vendéglátója között abban, hogy a magyar kormány kész részt vállalni a doppingellenes küzdelemből. Ez Rogge felfogását ismerve kötelessége, hiszen a dopping elleni küzdelemben a sport egyedül nem lehet sikeres, s a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is a különböző országok kormányaival együttműködve végzi tevékenységét.

A MOB-elnök úgy véli, hogy az olimpiák jövőjével kapcsolatban tett budapesti nyilatkozata örvendetesen tisztázhat bizonyos félreértéseket: Rogge ugyanis nem a játékok műsorának csökkentését, hanem az ötkarikás események racionalizálását tervezi. Marad a mintegy 300 versenyszám, s a 10.500-as sportolói létszám. Viszont a különböző területeken akkreditáltak számát csökkenteni kell, hiszen Sydneyben már közel húszszorosa volt a "hivatalos" személye száma a versenyzőkének. "Rogge további törekvése, hogy feltétlenül mérséklődjön a játékok technikai költsége, miután Szöulban még csak nyolc, Sydneyben azonban már a büdzsé huszonnyolc százalékát tette ez ki. Ugyanez vonatkozik a stadionok, s más létesítmények befogadóképességére is, hiszen a játékok tizenhat napja alatt valóban megtelnek a létesítmények, utána azonban többnyire kihasználatlanok.

Elenyésző, vékony, halk hangokat nem számítva Orbán Viktor miniszterelnök úgy érzi, szinte minden polgár szeretné, hogy Magyarország 2012-ben nyári olimpiát rendezhessen. A kormányfő erről a Magyar Televízió A Hét című, vasárnapi műsorában beszélt. Emlékeztetett Jacques Rogge NOB-elnökkel folytatott szombati megbeszélésre is, amelyen átnyújtotta a kandidálást támogató 652 152 aláírást tartalmazó dokumentumot: "Benne voltunk és vagyunk most is a világ tíz legeredményesebb olimpiai nemzetében és ennyi ember szeretné az olimpiát, hát legyenek kedvesek komolyan venni az ajánlatunkat."

Korábban:

Fórum:

Közel 3000 milliárd forintba kerülne a budapesti olimpia

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!