„1995 óta Bécsben élek, ott jártam egyetemre, eleinte zenével foglalkoztam, saját kiadót működtettem. Követtem a kézilabdát, mindig is volt újságírói vénám, ezért egy angol nyelvű zenei szaklap után egy angol és magyar nyelvű kézilabdaújságba vágtam bele kiadó-főszerkesztőként, ez lett a Time Out Magazine. A 2008-as macedóniai női Európa-bajnokságon már sajtósként vettem részt, és a meccsekről angolul tudósítottam az európai szövetség honlapját. Később az összes honlap (férfi-női EB, BL) főszerkesztőjeként ötven külsős munkatárssal dolgoztam” – mesélte az Origónak Hegedüs Márk.
Miután Bécsben élt, a Hypo női csapatával is kapcsolatba került, szervezett montenegrói edzőtáborokat, illetve a hírhedt Gunnar Prokop ügyvezető felkérésére megalapította a Woman’s Club-handball Association nevű érdekképviseleti szervezetet, amelyet másfél évig vezetett is.
„A Hypótól aztán Németh András keresett meg, így kerültem oda klubmenedzserként. Inkább mindenes voltam, hiszen az utánpótlástól kezdve a médián keresztül a Bajnokok Ligáján át sok dologgal foglalkoztam. Sőt Németh András távozása után én javasoltam Morten Soubakot, a brazil válogatott edzőjét is a posztjára.”
A 2012-es londoni játékokra a saját költségén utazott el, és a négy női negyeddöntő alatt teljesen megfogta az olimpia légköre. „A csarnok és a szurkolók hangulata hihetetlen volt. Jártam előtte néhány világ- és Európa-bajnokságon, klubszinten dolgoztam Bajnokok Ligája-mérkőzéseken, de ez annyira speciális volt, hogy már akkor körvonalazódott a fejemben: ha a Hypónál a brazil projektnek vége, akkor mindegy, milyen munka révén, de ott leszek Rióban is.”
Amikor 2014 nyarán a Brazil Olimpiai Bizottság úgy döntött, befejezi a Hypóval az együttműködést, úgy érezte, lépnie kell, mert nem látta a további fejlődési lehetőséget a klubnál.
„Azt tűztem ki célul, hogy utazom, megtanulok portugálul, és megpróbálok a riói olimpián dolgozni, ha lehet, a kézilabdázóknál.
Felszámoltam a vállalkozásom, és nekivágtam Dél-Amerikának”
– emlékezett vissza.
Francia Guyanát leszámítva bebarangolta egész Dél-Amerikát, megtanult portugálul, és alapfokon spanyolul is, közben pedig folyamatosan próbált munkát találni. A magyaroknál és német nyelvterületen puhatolózott először, abban bízva, hogy miután ismeri Brazíliát és Riót, logisztikában és nyelvtudásban tud segíteni az olimpiai delegációknak.
„A németek és a svájciak nagyon korrekten azt válaszolták, köszönik, de máshogy oldják meg. Az osztrákok pozitívan reagáltak, egy bemutatkozó beszélgetés erejéig találkoztam a főtitkárral, de végül nem lett folytatás.
Ami nagyon bántott, hogy egyedül a magyarok nem reagáltak.
Otthoni kapcsolataimon keresztül bejelentkeztem dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatónál, de válaszra sem méltatott.”
Így aztán megpróbálkozott direktben a brazil oldalon, remélve, hogy a tízéves szakmai múltjával szükség lesz rá.
„Idén márciusban sikerült eljutnom addig, hogy összehozzunk egy félórás interjút Skype-on keresztül. A bogotái repülőtéren voltam épp, és San Andrésbe, egy Nicaragua melletti Karib-szigetre utaztam. Féltem, nem tudom összehozni az állásinterjút, mert pár nappal korábban voltam már a repülőtéren, és tudtam, hogy nincs internet. Végül bementem egy étterembe, rendeltem valamit inni, kaptam egy kódot, és tíz perccel az interjú előtt be tudtam jelentkezni. Lement a félórás beszélgetés, és egy héttel később megkaptam az értesítést, hogy koordinátorként felvettek.
Életem álma teljesült, erre tettem fel mindent, hogy itt dolgozzak.”
Nehéz dolga volt, hiszen nyolc embert vettek fel koordinátori feladatokra, és ő az egyetlen nem brazil állampolgár. „Az olimpia alatt lesz még egy dán srác, aki ott él, ő az edzések levezetésében, koordinálásában fog majd segédkezni. Az én feladatom a delegátusok, a bírók, a megfigyelők, a statisztikusok és az időmérők koordinálása lesz, segítem az érkezésüket, utazásukat, a szabad programjaik szervezését, felelek az általuk használt összes csarnokon belüli teremért, illetve az eredmények, statisztikák továbbításáért és publikálásáért.”
A csapatban akadnak exkézilabdázók is: a főnök, Daniela Ribeiro Da Silva Novaes Coelho az 1990-es években a portugál női válogatott kapusa volt, míg Paulo Rogerio Moratore Barcelonában és Atlantában is szerepelt olimpián a brazil férfiválogatottal.
A riói olimpiával kapcsolatban sokan aggódnak a szervezés miatt, kétséges, hogy minden meglesz-e időre. Hegedüs Márk szerint a közlekedésben valóban akadnak még problémák.
„A Copacabanán laktunk, naponta minimum másfél óra alatt jutottunk be az olimpiai parkba, és ugyanennyi idő alatt vissza a szállásra. Volt, hogy a forgalomtól függően néha még többet autóztunk. Az biztos, hogy nagyon sok helyen építkeznek, a metró építése két vagy három megállóval az olimpiai park előtt tart még csak. A brazilok szeretnek nyomás alatt dolgozni, és az utolsó pillanatban befejezni a dolgokat. Ezt tapasztaltam a kézis felkészülési tornán is, az utolsó hét nagyon pörgős volt, mindenki 24 órában dolgozott. De szerintem minden elkészül az olimpiára, és olyan jó kicsengése lesz, mint a focivébének volt.”
Sokan úgy vélik, az ország nem bírja el két éven belül a focivébét és az olimpiát, de a riói szervezők a jelek szerint tanultak a 2014-es világeseményből.
„A fővárosban, Brazíliavárosban felépített új Nemzeti Stadion azóta is parlagon hever, néha lagzikat tartanak, néha buszokat tárolnak benne. Miután a városnak nincsen első osztályú futballcsapata, nagyon ritkán előfordul, hogy Rióból odautaztatják a Fluminensét, a Botafogót, a Vasco da Gamát vagy a Flamengót. Ezekre a meccsekre kimegy 20-25 ezer néző. De a kézilabda-mérkőzéseknek helyet adó Future Arena nem lesz az enyészeté, a tervek szerint az olimpia után átalakítják, és négy iskolának ad majd otthont.”
A szervezők most kezdtek neki a mobil bemelegítőcsarnok építésének, és készül négy szintén ideiglenes kézilabdapálya az olimpiai faluban is, hogy legyen hol edzenie a 24 válogatottnak.
Brazíliában a foci mellett (vagy inkább után) a strandröplabda és a röplabda a menő. Utóbbi sportágban több olimpiai és világbajnok játékos otthon játszik, a meccsekre sok néző megy ki, mert nincs hagyományos értelemben vett belépő,
bárki bemehet, aki lead legalább egy kiló élelmiszert.
A kézilabda annyira nem népszerű, de azért ismerik, Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC játékosa például az olimpia fáklyával is fut majd.
„Női kézilabdában aranyérmet akarnak nyerni a brazilok. Az elvárások nagyok, az előző vébé nem sikerült, de itt, a saját szurkolóik előtt szeretnének jól szerepelni. A férfiaknál nagy a konkurencia, de én jó eredményt várok a Jordi Ribera irányította válogatottól is” – mondta Hegedüs Márk.