Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A magyar olimpiai rajt. Jól emlékszünk rá, Pekingben mennyire rányomta a bélyegét a hangulatra, hogy hiába igyekezett a sok magyar éremesélyes versenyző, csak nem sikerült megszerezni az első aranyérmet. Végül a kenus Vajda Attila törte meg a jeget, és három arannyal zártak a mieink.
Most egészen máshogy kezdődött, a korábbi világversenyeken csak ezüst- és bronzérmekig jutó Szász Emese egészen elképesztő vívással, a döntőben a regnáló világbajnok ellen 7-11-ről fordítva, igazi katartikus élményt nyújtva szerzett olimpiai bajnoki címet. Pedig még csak az olimpia harmadik napjánál jártunk, amelyet aztán egy fantasztikus Hosszú Katinka-világcsúcs koronázott meg.
Az ötödik és a hatodik napon Hosszú újabb aranyakat nyert, majd jött Szilágyi Áron parádés címvédése, így
az első héten többször is büszkén nézhettünk rá az éremtáblázatra,
a magyar csapat volt, hogy a világ legjobb sportnemzetének számított néhány órán át.
Nagyon jó hely, de hihetetlenül sokszínű város. Óriásiak a társadalmi különbségek, a városnak is vannak olyan pontjai, ahová még rendőrautóval is életveszélyes behajtani, nemhogy civilként. A turisták számára ajánlott helyek viszont többnyire biztonságosak, igaz, az Origo tudósítói a szinte nonstop munka mellett tényleg csak belekóstolni tudtak a valódi Rióba.
A helyiek jól ráéreztek, hogy több helyszínt (strandröplabda, hosszútávúszás) is a Copacabanára vagy annak közelébe (kajak-kenu) kell költöztetni. Az általunk látogatott helyszínek közül messze a strandröplabda arénája volt a leghangulatosabb.
A magasra épített lelátóról a látványos labdameneteket ugyanúgy tökéletesen lehetett látni, mint a háttérben megbúvó óceánt, de a dolog sava-borsát a brazil drukkerek elképesztő szurkolása adta. Minden brazil pontnál úgy éljeneztek, mintha máris eldőlt volna az olimpiai arany sorsa, a semleges nézők pillanatok alatt brazil szurkolóvá lettek.
Nem siették el a brazilok, még pár hónap ráfért volna a szépítgetésre. A helyszínek tisztességgel el voltak készítve, de a legtöbb eseménynek otthont adó Olimpiai Parkban igencsak nehéz volt kiigazodni, főleg, hogy az egész terület úgy festett, mintha egy 80 százalékos állapotban lévő építkezés kellős közepén lennénk. A csarnokokra nem volt kiírva, hogy mi a nevük, és milyen sporteseményeket rendeznek bennük, így több napba telt, míg megszoktuk a közlekedést.
A park hangulata olyan volt, mint egy sci-fi karantén díszlete,
reméljük, ha egyszer Budapest olimpiát rendez, nem lesz ilyen műanyagérzése az ideérkezőnek.
Belül szerencsére jobb volt a helyzet, Hosszú Katinkáéknak vagy épp a vívóinknak jó hangulatú környezetben lehetett drukkolni, főleg utóbbi nyűgözött le minket az enyhén kivilágított, a tekintetet mágnesként vonzó pástjaival.
Bosszankodhattak viszont az evezősök, a vitorlások és a teniszezők, hiszen az enyhe brazil tél időjárása roppant változékony, az említett sportágak versenyeit többször is halasztani kellett. Nem sokszor rendeznek olyan helyen olimpiát, ahol
egyik nap 12 fok és szélvihar van szűnni nem akaró esővel, másik nap pedig 33 fokos kánikula.
A kapucnis pulóverre, esernyőre, vastag pulóverre ugyanúgy szükség volt, mint a rövidnadrágra – csak nem lehetett előre tudni, hogy mikor melyikre. Ráadásul a brazilok mániája, hogy 17-18 fokosra lehűtik a termeket, buszokat, így aki érzékeny az ilyesmire, az alaposan megfázott.
Zika? Sárgaláz? Dengue-láz? Malária? Aki megkapta a kötelező oltásokat, és nem ivott a csapvízből, az szinte biztos, hogy megúszta komoly betegség nélkül. A Zika-vírust szúnyogok hordozzák, de
a biztos fertőzéshez a matematikusok szerint az kellene, hogy több millió szúnyog megcsípjen minket,
annyira ritka a vírushordozó moszkitó.
Ha jól sejtjük, még a hírhedten rossz minőségű vízben úszó Risztov Évának sem lett semmi baja a hosszútávúszó helyszínen.
A foci-Eb-t követő nizzai terrortámadás után sokan attól tartottak, hogy Rióban is gond lesz majd a biztonsággal. Július közepén egy helyi iszlamista csoport a francia sportolók elleni merényletre készült. A támadást akkor tervezték végrehajtani, amikor a francia sportolók a repülőtérről a városba utaznak – írta a Liberation nevű francia lap. Végül semmilyen efféle probléma nem volt Rióban, bizonyára a nagy létszámú biztonsági erő miatt is.
Ahol kellett, ott mindig voltak katonák, biztonságiak, rendőrök
– a „kerítésen belül” senkinek nem jutott eszébe aggódni.
Persze azért aki kimerészkedett az olimpia védett területéről, annak oda kellett figyelnie az értékeire, és persze saját magára. Volt is pár kellemetlen történet, de egyik sem végződött tragédiával. A Copacabanán például késsel támadtak Egressy Jánosra, az úszó György Réka edzőjére, a tréner azonban elmenekült.
Ennél is ijesztőbb volt, ami az MTVA munkatársainak autójával történt. Egy alagútban az autós sor elején, keresztben megállt egy motoros banda. A rablók fegyvert kaptak elő, mire mindenki kiszállt az autójából, és fejvesztve menekülni kezdett. Sérülés itt sem történt, de több autót is kiraboltak.
Aranyszabály volt, hogy aki jól akarja magát érezni, az lehetőleg brazil meccsre menjen. Még a magyar pólómeccsek hangulatát is fel tudta dobni, amikor a férfi válogatottunk a házigazdával játszott. Csak összehasonlításképp:
a szerb–magyar rangadón 50 néző volt, a magyar–brazil csoportmeccsen 10 ezren szurkoltak.
Hozzátesszük, a magyar szurkolók kitettek magukért – kár, hogy Rio olyan messze van Budapesttől, és annyira drága, hogy csak pár százan engedhették meg maguknak, hogy útra keljenek.
Piszok drága volt Rióban minden. Az olimpia miatt? Nem. Megfordultunk szinte csak brazilok által látogatott bevásárlóközpontban és a helyiek által favorizált étteremben, olcsónak kinéző büfében is, és
a helyi árszínvonal másfél-kétszerese volt a magyarországinak.
Hogy ez mennyire sok? Egy riói takarítónő – aki sok esetben hajnali négykor kelt útra, és este kilencig dolgozott – napi 3500 forintnyi reált kapott az olimpián.
A médiaszálláson nagyjából minden megvolt, amire egy újságírónak szüksége lehet, ám egy összeroskadó ágy és a meleg víz gyakori hiánya azért bosszantó tud lenni. A kietlen miliő a médiaszállásra ugyanúgy jellemző volt, mint az olimpiai parkra – óriási felüdülés volt a Copacabanán beleszagolni a valódi riói életérzésbe.
Talán az egész játékok legemlékezetesebb másfél órája az a focimeccs volt, amit helyi fiatalokkal vívott az Origo tudósítói hármasa a tengerparti homokban, mezítláb, a lemenő nap fényében.
