Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
2000-ben Romániában volt a női kézilabda Európa-bajnokság, és a Valceában, valamint Bukarestben megrendezett torna nekünk felejthetetlen élmény volt: Mocsai Lajos csapata akkor nyerte meg a sportág egyetlen magyar Európa-bajnoki aranyérmét.
Azon a tornán tűnt fel egy vehemens, durva edző, Jevgenyij Trefilov, aki minden mérkőzésen két játékosát vegzálta: vagy a legnagyobb Okszana Romenszkajával üvöltözött, vagy a legalacsonyabb Anna Ignacsenkót rángatta meg. A makarenkói neveléstől egy pofonnyira álló tréner Eb-bronzéremig taszigálta a csapatot, de akkor még nem sejthette senki, hogy korszakos edző válik belőle.
Trefilov 1955. szeptember 4-én született a Krasznodar körzetében található Uszty-Labinszk városában. Játékosként komoly sikereket nem ért el, noha tizenkét évig kézilabdázott az Urozsaj Krasznodar (1972–76 és 1976–77), a Dinamo Asztrahany (1975–76), majd a SZKIF Krasznodar (1977–1984) csapataiban. Egyetlen sikere a nagy Szovjetunió össznépi sportrendezvényén, a Szpartakiádon megszerzett bronzérem volt.
Közben készült az edzősködésre, Krasznodarban elvégezte a testnevelési egyetemet, és diplomával a kezében 29 évesen, 1984-ben dolgozni kezdett.
Természetesen a Kuban Krasznodarnál lett edző, 1984 és 1990 között négyszer is dobogóra vezette a csapatot: 1989-ben bajnok, 1987-ben és 1988-ban második, 1990-ben a harmadik lett.
Következett két volgográdi év (a Rosszijankával 1993-ban bronzot, 1994-ben ezüstöt nyert), közben 1993-ban a női válogatott másodedzője, 1996-97-ben az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya lett.
Minden idők egyik legnagyobb kéziedzője, Vlagyimir Makszimov (a francia Claude Onesta mellett az egyetlen, aki olimpiát, vébét és Eb-t is nyert) láthatott benne fantáziát, mert felkérte másodedzőnek az 1997-es, Japánban rendezett világbajnokságra, ahol a csapat végül aranyérmet szerzett.
1998-99-ben a majkopi klubot vezette bajnoki bronzéremig, közben felkérték a válogatott vezetésére is. Oroszország válogatottja 1993-tól kezdve sok vizet nem zavart, a legjobb eredményt 1997-ben Igor Jeskov vezetésével érte el egy vb-4. hellyel, de amikor Alekszandr Taraszikov csupán vb-12. helyig juttatta az együttest, nyilvánvaló volt, hogy újítani kell.
Trefilov jókor volt jó helyen, 1999-ben megkapta a lehetőséget, és lubickolt a kettős szerepben. A klubmunkát csak az utóbbi másfél évben adta fel, addig párhuzamosan dolgozott. A Lada Toljattival ötször volt bajnok, KEK-et (2002) és EHF-kupát (2012) nyert, majd a Zvezda Zvenyigoroddal megnyerte a Bajnokok Ligáját (2008), és még egy EHF-kupát (2007).
A válogatottat pedig teljesen megújította.
Trefilov irányításával az orosz női válogatott négyszer volt világbajnok (2001, 2005, 2007, 2009), egyszer olimpiai döntős (2008), egyszer Eb-ezüstérmes (2006) és kétszer Eb-3. (2000, 2008).
Aztán jött a mélypont: 2010 és 2012 között négy világversenyen az első ötbe sem sikerült bejutniuk az oroszoknak, és miután a londoni olimpia negyeddöntőjében Dél-Korea 24-23-ra nyert ellenük, Trefilovot menesztette a szövetség.
A szakember nagyon nehezen viselte a nehéz időszakot, 2012 szeptemberében lábon kihordott egy infarktust, az orvosok pedig eltiltották a munkától.
Éreztem, hogy a testemmel valami baj van.
Átestem egy vizsgálaton, amely kimutatta, hogy egyrészt magas a vérnyomásom, másrészt a közelmúltban kisebb szívrohamom volt. Akkor, amikor az orosz szövetség végrehajtó bizottsága úgy döntött, meneszt a válogatott éléről” – nyilatkozta.
A válogatottnál egykori segítője, Vitalij Krohin kapott lehetőséget, de egy Eb-6. hely után a 2013-as vb-kvalifikáció már nem sikerült, így Trefilovot egy év után visszaédesgették. Tavaly már vb-5. helyig vezette a csapatot, Rióban pedig szenzációs sorozatot produkálva veretlenül szerzett aranyérmet.
A kőkemény Trefilov – talán a szívrohama utóhatásaként is – alapos jellemváltozáson ment át.
„Azt az elvet vallom, hogy a játékosokat keményen kell fogni.
Ahhoz, hogy komoly eredményeket érj el, diktátornak kell lenni. Főleg az orosz nőkkel”
– mondta interjúban még 2008-ban, megemlítve, hogy a 2007-es franciaországi vb-n városnézésre engedte játékosait, másnap pedig olyan gyengén játszottak, hogy majdnem kikaptak az akkor még alig jegyzett braziloktól.
Ehhez képest a tavalyi vébén már egy egészen más Trefilovot láthattunk.
A románok elleni utolsó csoportmérkőzés után például olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy a sajtótájékoztató kis híján káoszba fulladt. Darja Dmitrijevával érkezett az eseményre, és oroszul jelezte, majd a játékos segít a fordításban. A meglepetés ekkor következett, Dmitrijeva ugyanis közölte, ő nem tud angolul. „Ha-ha-ha! Hihetetlen! Nem tud segíteni!” – tört ki Trefilovból a nevetés az újságírók legnagyobb meglepetésére.
„Trefilov már nem olyan őrült, mint korábban, nagyon sokat segít nekünk, hogy egyre jobbak legyünk” – nyilatkozta róla a korábbi győri átlövő, Anna Szeny.
A sajtóban persze még az őrült ogre képe él, a zsarnoké, aki habzó szájjal üvölt a kispad mellett, akit még 2012-ben is 30 ezer rubelre büntettek, mert kis híján összeverekedett Alekszej Gumjanovval, a Kubany edzőjével.
Most azonban minden játékosa szuperlatívuszokban beszél róla. „Lehet, hogy kívülről egy kellemetlen, ördögi alaknak tűnik, de Trefilov nagyon jó edző. Kiváló humorérzéke van, és ez sokat segít a nehéz pillanatokban” – mondta Polina Kuznyecova.
Anna Vjahirjevának ugyanez a véleménye. „Azt hallottam, hogy Nyugat-Európában mindenki negatívan beszél róla. De ez óriási tévedés, ő nagyon kedves ember. Mindig arra törekszik, hogy a legjobbak legyünk, és hogy maximálisan segítse az előrelépésünket.”
„Hogy angyal lennék? Nem hiszem. Régóta edzősködöm, a fejemben ott van minden, amit tanultam. De belátom, hogy korábban túl szigorú voltam. Orosz vagyok, és nem német. Mindig kimondom, amit gondolok, de csak azért, hogy a csapatom száz százalékot nyújtson.
Lehet, hogy sokat morgolódom, de a meccs végére mindent elfelejtek.
Így volt az asztrahanyi olimpiai selejtező során is, ahol a továbbjutás kiharcolása után az öltözőben bocsánatot kértem a lányoktól, mert a torna előtt talán nem a leghízelgőbben beszéltem róluk. De ilyen dolgok néha megtörténnek.”
Az olimpia előtt nagyon bízott a sikerben, félig-meddig célzott arra is, hogy egy aranyéremmel a nyakában talán befejezi válogatottbeli munkáját. Vagy mégsem?
„A 2009-es vb-győzelem után kaptam a csapattól egy órát, a mai napig használom. Remélhetőleg a nyáron kaphatok egy másikat. És akkor azt hiszem, ez lesz az utolsó alkalom. Bár ahogy ismerem magam, el tudom képzelni, hogy 2020 augusztusában ugyanezt fogom nyilatkozni” – nevette el magát.
„Hogy mi a taktikám? Mit várnak, ereszkedjek fél térdre, emeljem magasba a kezem, és Szókratészként szónokoljak?
Az én taktikám egyszerű: bármi áron győzni kell.”
Amikor a norvégok elleni, hosszabbításban megnyert riói elődöntő után bement az öltözőbe, zokogó játékosokat talált. „A lányok sírtak, mintha temetésen lennének. Megkérdeztem őket: hé, mi történt? Akkor meg nevetni kezdtek. Mondtam nekik, ez a győzelem csak egy véletlen volt. Meg kell ismételni a döntőben.”
A taktika bevált, a csapat győzött, Oroszország olimpiai bajnok lett. „A franciák legyőzése után mindenkit megcsókoltam. Köszönöm a lányoknak, hogy képesek voltak erre. És jó hír, hogy én is túléltem.”
