Nem kapkodnak az olimpiai jegyek után Rióban

olimpia 2016, Brazília, Rio de Janiero, rioi olimpia
Vágólapra másolva!
A pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiára körülbelül 1,3 millió belépőjegy még mindig vevőre vár.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerdai közleménye szerint a mintegy 6,1 millió belépőből eddig nagyjából 4,8 milliót adtak el, de

az érdeklődés elmarad az előző nyári ötkarikás játékokhoz képest.

A megmaradt jegyekhez az érdeklődők a rio2016.com oldalon juthatnak hozzá.

Az előző, londoni olimpia kezdete előtt egy hónappal a jegyek több mint 80 százaléka (megközelítőleg 7 millió darab) már gazdára talált, és végül 8 milliónál is többet adtak el. A 2008-as pekingi játékokat megelőzően mintegy 6,8 millió belépőt, végül pedig a jegyek több mint 95 százalékát vették meg a szurkolók.

Nincs roham a jegyekért Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A riói szervezőbizottság szerint a kosárlabda-mérkőzések és az úszóversenyek iránt nagy az érdeklődés, a labdarúgó-meccsekre - leginkább azokra, amelyeket Riótól távol játszanak - viszont még mintegy 500 ezer jegyet nem adtak el a nyitóünnepség előtt két nappal.

A belépőkhöz 2015 eleje óta lehet hozzájutni, a visszafogott érdeklődést a többi között a brazil gazdaság válságával és zikajárvány miatti aggodalmakkal indokolják.

A szervezők eredetileg nagyjából 7,5 millió jegy eladásával számoltak,

később 6 millióra módosították becslésüket. A jegybevétel a költségvetés fontos része, ugyanis a város mintegy 12 milliárd dollárt költött a rendezésre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!