Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A lehető legnehezebb sorsolást kapta Csoknyai László a cselgáncstornán, a súlycsoportjában jelenleg világbajnok Nagasze Takanorit kellett volna legyőznie az első fordulóban. Remekül tartotta magát a küzdelem első felében, de aztán kapott két intést.
Az egyiket nem érzem jogosnak
– mondta az Origo tudósítójának a paksi dzsúdós. – A dobás megvolt, abból elestem, az egyértelmű, de úgy érzem, hogy nem estem volna el, ha nem kellett volna ennyire kapkodni. Csalódott vagyok, a győzelem az övé, megérdemelte.”
Csoknyai a könnyeivel küszködött, látszott rajta, hogy hitt a világbajnok legyőzésében: „Kihoztam magamból mindent, amit lehetett, ezért is fáj ez az egész. Úgy érzem, ha nem vele találkozom, esetleg eljutok a második, harmadik körbe, de így megint bennem maradt négy év kitartó munkája. Nem tudom, mit mondjak.”
Vigasztalja-e valamelyest, hogy jövőre Budapesten lesz a vb?
„Hát persze, hogy vigasztal” – válaszolt a kérdésünkre, de hozzátette: „Csak gondoljon bele: két nagyon erős rivális otthon üldögél, és várja, hogy ő is bizonyítson ezen a budapesti világbajnokságon.”
Vagyis erős a hazai konkurencia.
„Az én súlycsoportomban nem úgy van, hogy fogom magam, és csak én juthatok ki az olimpiára. Nem vagyok egyedül, folyamatosan jönnek a jobbnál jobb emberek, a fiatalok, hogy mást ne említsek, Krizsán Szabolcs, Ungvári Attila, nem olyan egyszerű indulnom még egy Európa-bajnokságon, világbajnokságon sem, pláne nem egy olimpián.”
Csoknyai egyszerűen képtelen volt úrrá lenni a csalódottságán, csak úgy ömlött belőle a szó: „Nagyon-nagyon köszönöm azoknak, akik bíztak bennem, főként a családomnak és az edzőmnek, Laci bácsinak (Hangyási László), aki végig támogatott és bízott bennem, nem szolgáltam rá a bizalomra, nagyon csalódott vagyok. Nem azért, ahogy kikaptam, de miért nem egy későbbi meccsen? Nem vagyok egy szerencsés ember, nem tudom, miért” – jegyezte meg.
Vajon miben találhat új motivációt?
„Nem tudom. Totálisan félretettem a családomat, csak magammal foglalkoztam, és azzal, hogy itt legyek ezen az olimpián, maximálisan felkészülve. Félretettem a barátaimat, mindent, és miért? Ezért az egy meccsért? Ezt meg tudom csinálni úgy is, ha teljesen mással vagyok elfoglalva, és nem csak a sporttal.”
„Úgy étkezem, úgy kelek, úgy edzem, úgy alszom, ahogy kell, mit csináljak még? – tette fel magának a kérdést. –
Nem jár ezek szerint a siker. Nekem bele kell törődnöm, hogy ez a sorsom,
már annak is örülnöm kell, hogy indulhattam két olimpián, nem tudom, lesz-e harmadik. Valahogy fel kell szívnom magam rá, valahogy talán megcsinálom. Ha nem, akkor nem, akkor ennyi volt.”
