Nagyot futottak a magyarok, de az éremtől messze voltak

Marosi Ádám
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Marosi Ádám a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi öttusaversenyének bónuszvívás számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Mindkét magyar a középmezőnyben végzett az olimpia férfi öttusaversenyében. Marosi Ádám 12., Demeter Bence pedig 17. lett.
Vágólapra másolva!

A négy éve, Londonban bronzérmes Marosinak hátulról kellett megkezdenie a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul nem tudott pluszpontot szerezni, így hiába végzett előtte kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen.

Marosi Ádám Forrás: MTI/Kovács Tamás


A lovaspályán viszont jól teljesített, egy verőhibával ment végig, így a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futást már a 18. helyről kezdhette meg. A BHSE 32 éves versenyzője többször közel került ahhoz, hogy akár az éremért is versenyben legyen, de az utolsó lövészetei nem sikerültek jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrelépni.

Demeter a csütörtöki vívásban holtversenyben a 12. helyen zárt azzal, hogy 19 asszót megnyert, és csak 16-ot vesztett el. A bónuszvívásban ráadásul az addigi teljesítményéhez hozzátett még három pontot, és bár a nap elején megrendezett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után így is a 12. helyen állt.

Demeter Bence Forrás: MTI/Kovács Tamás

Csakhogy a lovaglása nem sikerült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kombinált számban aztán jól küzdött, ezért öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt.

Győzött az orosz Alekszandr Leszun. Ő az:

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!