Shane Tusup: Elmegy a hangom, vért köpök, de megéri

Hosszú Katinka Shane Tusup
Hosszú Katinka Shane Tusup
Vágólapra másolva!
Shane Tusup, Hosszú Katinka férje, egyben edzője az úszónő második, Rióban megszerzett riói aranya után az Origónak elmondta, mennyire nehéz számára, amikor a medence partján állva tehetetlenül nézi a versenyt. Úgy gondolja, ha a mélyen átélt szurkolásával akár csak egyszer is segít, akkor már megérte. Nem zavarta, hogy Katinka amerikaiakat is legyőzött a 100 hát döntőjében, mivel ő már magyarnak tartja magát. Helyszíni, több magyar újságíróval közösen készített interjúnk után derült csak ki, hogy Hosszú visszalépett a 200 pillangótól.
Vágólapra másolva!

Hogy érzi magát a 100 hát döntője után?

Nincs hangom, és kimerült vagyok (nevet). Nem, ez fantasztikus. Őszintén szólva olyan érzés, mint egy álom. Attól félek, hogy holnap felébredek, és szólnak, hogy hé, mindjárt kezdődik az olimpia! Nem tűnik valóságosnak az egész. De vannak még hátra versenyek, szóval van még dolgunk, a show folytatódik.

Utána visszaesett az energia, és ezt a hibát nem akartuk még egyszer elkövetni. Tegnap nagyon figyeltünk arra, hogy [Katinka] elég éles legyen a 100 hátra, hogy meglegyen a döntő. Jó lenne, ha pezsgőzhetnénk, ünnepelhetnénk, de erre sem időnk, sem lehetőségünk nincsen, ehelyett csináljuk a begyakorolt dolgokat, hogy a folytatás is hasonló legyen.

Meglepte, hogy Katinka 100 háton is aranyérmes lett?

Sokkos állapotba kerültem, amikor láttam, hogy megnyeri. Persze, tudtam, hogy megcsinálhatja, de abban nem lehettem biztos, hogy tényleg ez fog történni a medencében.

Egy kép 2014-ből - ebben az évben Katinka öt világrekordot állított fel, hat Európa-bajnoki érmet szerzett, és 68 Világkupa-érmet gyűjtött be Forrás: MTI/Kovács Anikó


Egészen egyedi, ahogyan a part mellett száz százalékon pörögve szorít érte. Mi játszódik le ilyenkor önben?

Hiába vagyok vele 24-ből 24 órát, hétből hét napot, van a verseny előtt 15-20 perc, amikor én már nem vagyok vele. Akkor egyedül van a gondolataival, és én megőrülhetek, bármit tehetek, innentől már rajta áll minden, és nem számít, milyen edző vagyok. Ez egy horror számomra, ezért van az, hogy a medence partján aztán annyi energiát kiadok magamból, pedig olyankor már minden csak rajta múlik. Ő ugrik a vízbe, minden róla szól, aztán ő nyeri meg a világbajnokságot, az olimpiát, ő úszik világrekordot, én pedig tehetetlen vagyok. Ez a feszültség látható rajtam.


És ezzel segít neki?

Egyetlen mentségem van. Ha ezzel akár csak egyszer segítek neki, ha egy alkalommal emiatt fog jobban úszni, és aranyérmet nyerni, akkor már megérte.

Elmegy a hangom, vért köpök, de megéri. Mi nagyon is élvezzük, amit csinálunk. Ez a sport, a szórakoztatás a lényege, a cél, hogy a drukkerek izguljanak. De ezt mi is élvezzük, ezért kelünk fel mindennap ötkor, hogy aztán hat órát eddzünk, majd este megyünk vissza az uszodába. A nap 24 órájában ezzel foglalkozunk, de ezt csak úgy lehet, ha közben élvezzük is.

Pacsi Forrás: MTI/Kovács Tamás


Miért választották azt a módszert, hogy Katinka szinte minden héten versenyez?

Ő egy igazi versenyzőtípus, természeténél fogva ebben jó. Azt akartuk, hogy minél profibb versenyző legyen. Választhattunk volna más utat is, de ezt választottuk. És ennek része az is, hogy sok pénzt keres a versenyzéssel. Emlékszem, hogy a londoni olimpia évében le voltunk égve. Most pedig igazi profiként viselkedhet, befektethet egy cégbe, a sport révén sokkal több embert elérhet. Tizennyolc alkalmazottunk van, a pénzdíjakat Katinka most egy profi cég működtetésére használhatja. Ennek az útnak a követésével dönthettünk volna rosszul is, nem volt garancia rá, hogy érmeket nyerünk vele. De működött!

Olvassa a Katinkához fűződő kapcsolatáról szóló cikkeket?

Mindenki azt lát bele ezekbe a cikkekbe, amit akar. Mindig megmondom neki, ha valamivel elégedetlen vagyok. Ő ezt érti, de az emberek néha emiatt mérgesek lesznek rám.

De én nem hiszem, hogy bárki meg tudna ítélni kívülről engem, illetve a kapcsolatomat Katinkával.

"Mi nagyon-nagyon boldogok vagyunk"

Az Origo a 100 hát döntője után megkérdezte Katinkát, hogy mit szólt Shane nyilvánosan megírt szerelmes leveléhez. „Nagyon jólesett, de nekem ezt mindennap elmondja. Panaszkodott, hogy senki nem kérdezte meg tőle sem a sajtótájékoztatón, sem máshol, hogy mit érez irántam, ezért úgy gondolta, hogy szeretne erről pár szót írni. Sokan kritizálják mostanában a kapcsolatunkat, ami számomra nevetséges, akár kimondani is, hiszen senki nem ismeri a viszonyunkat, csak mi. Szerintem kívülről elég nehéz egy kapcsolatot kritizálni. Mi nagyon-nagyon boldogok vagyunk, és imádok Shane-nel együtt dolgozni. Ha ő nem lenne mellettem, most nem lenne itt ez a két arany, és rengeteg más cím és világcsúcs sem, ami az elmúlt négy évben összejött."


Amerikaiként nem zavarta, hogy két amerikai is volt a vert mezőnyben?

Miről beszél, hiszen én is magyar vagyok (nevet). Sok amerikait ismerünk, normális a viszonyunk, de nem vagyok velük közeli kapcsolatban azóta, amióta Magyarországon vagyok.

Volt öröm! Forrás: MOB.hu / Szalmás Péter


Mit vár Katinkától a további riói futamokon?

Hogy érezze jól magát. Álljon fel a rajtkőre, ugorjon vízbe, és élvezze az úszást. Ha négy éve azt mondom neki, hogy 100 háton döntős lesz, és meg is nyeri, úgy, hogy előtte 400 vegyesen világcsúccsal nyert, kinevetett volna. Ezek után mit várhatnék el tőle? Ússzon, és élvezze!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!