Rekordot döntött az olimpián a brazil női fociválogatott 43 éves játékosa

Formiga
Vágólapra másolva!
A tokiói olimpia hivatalos megnyitója csak július 23-án, pénteken lesz, azonban softballal és női labdarúgással már megkezdődtek a 32. nyári játékok. A brazil női fociválogatott játékosa, Formiga már az első napon rekordot döntött, ugyanis a 43 éves játékos a 7. olimpiáján lépett pályára.
Vágólapra másolva!

A reuters.com megírta, hogy Formiga, aki 17 évesen, az 1995-ös világbajnokságon debütált a brazil válogatottban, az első női futballista, aki az összes olimpián játszott, mióta a női labdarúgás az ötkarikás játékok programjában szerepel.

A középpályás az 1996-os atlantai olimpián is a csapat tagja volt, és egészen elképesztő módon, 25 évvel később a tavalyról idénre halasztott tokiói világeseményen is pályára lépett, immár 43 évesen.

Formiga szeretné olimpiai arannyal befejezni karrierjét, ugyanis 2004-ben és 2008-ban ezüstérmes lett a válogatottal, míg a 2016-os riói játékokon nagy meglepetésre a brazil csapat hazai pályán nem tudott bejutni a döntőbe, majd a bronzmérkőzést is elveszítette.

A brazil női fociválogatott az olimpián az F csoportban szerepel Kínával, Zambiával és Hollandiával együtt. Az első mérkőzésen, szerdán Formiga és társai 5-0-ra győzték le a kínai válogatottat, a meccsen az ötszörös aranylabdás ikon, a 35 éves Marta két gólt szerzett.

Marta már 12 gólos az olimpiákon Forrás: AFP/Kohei Chibagara

A minden idők legjobb női labdarúgójának tartott Marta is rekordot döntött, ugyanis ezzel ő lett az első női futballista, aki öt egymást követő olimpián eredményes volt.

Első találatát 2004-ben Athénban szerezte, és jelenleg 12 olimpiai gólnál jár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!