Krausz második mérkőzését is elvesztette, búcsúzott az olimpiától

badminton Horizontal SPORTS EVENT OLYMPIC EVENT, Krausz Gergely, tollaslabda
Krausz Gergely kiesett
Vágólapra másolva!
Krausz Gergely szoros csata végén elveszítette második csoportmérkőzését, így biztosan hármasa utolsó helyén zár a tokiói olimpián, melyen ezzel véget ért a magyar tollaslabdázók szereplése.
Vágólapra másolva!

Az ötkarikás játékok történetének első férfi magyar tollaslabdázója vasárnap a J jelű hármasban két szettben kikapott a világranglistán ötödik indonéz Anthony Sinisuka Gintingtől. Kedden a játékokra 29. helyen kijutott orosz Szergej Szirant ellen lépett pályára a Multi Alarm SE 27 esztendős 23-szoros magyar bajnok játékosa, akivel eddig kétszer találkozott, és szoros, háromszettes mérkőzéseken maradt alul.

Jól kezdett a világranglistán 94. Krausz (6-4), ám a rövidítésekre alapozó, a rangsorban 77. orosz sorozatban elért hét ponttal 11-6-os vezetésre tett szert. A magyar tollaslabdázó zárkózása után ismét ellépett Szirant (16-11), azonban Krausz 17-17-nél ismét beérte ellenfelét. A hajrában kétszer is elpártolt a szerencse Krausztól és a háló tetejéről az ő térfelére hullott vissza a labda, így Szirant nyerte a 23 perces szettet.

Krausz Gergely kiesett Forrás: AFP/Pedro Pardo

A következő játszmában az orosz játékos kezdett jobban, Krausz több esetben rontott könnyűnek tűnő helyzetekben, ám ismét felzárkózott, sőt, kiváló nyerő ütéseinek köszönhetően 10-8-ra is vezetett. A végjátékban azonban ismét Szirant koncentrált jobban, és 19-18-as előnye után két ponttal lezárta a 25 perces szettet, egyúttal a 48 perces mérkőzést is.

Ezzel véget értek a tokiói játékok a magyar tollaslabdázók számára, mivel a riói olimpikon Sárosi Laura második találkozója előtt kedden Achilles-ín-szakadás miatt visszalépett a további szerepléstől.

Eredmény, tollaslabda:
férfiak, J csoport:
Szergej Szirant (orosz)-Krausz Gergely 2-0 (18, 18)
vasárnap játszották:
Anthony Sinisuka Ginting (indonéz, 5.)-Krausz Gergely 2-0 (13, 8)
szerdán játsszák:
Ginting-Szirant
A csoport állása: 1. Ginting és Szirant 1 győzelem/0 vereség, 3. Krausz 0/2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!