Nagy Viktor: "Férfiasan vállalom, hogy könnyre fakasztottak a srácok.
Éreztem a meccsen a rezgéseiket, éreztem, hogy értem is játszanak, hiszen tudták, hogy ez a karrierem utolsó mérkőzése. Értem is küzdöttek, nagyon köszönöm nekik. És persze a családomnak, a szüleimnek, a feleségemnek, akivel 17 éve együtt vagyunk, és ő segít nekünk a mindennapokban.
Az egyik védésem után önzően azt kiabáltam, hogy ez az én napom.
Ennyire lehettem talán önző. Öt éve azt terveztem, hogy ez lesz az utolsó meccsem. Úgy terveztem, hogy a döntőben köszönök el, de ez nem jött össze.
Nagyon sok pszichológus megirigyelte volna azt, amit mi alkottunk az elmúlt két napban. Az, hogy ilyen bíráskodás mellett is nyugodtak tudtunk maradni. A bírókkal együtt tudtunk nyerni, és ez óriási dolog.
Az, hogy a második félidőben nem kaptunk gólt, az a csapattársaim érdeme, amit ezúton is köszönök nekik. Jó érzés úgy felülni a repülőre, hogy érmet viszünk haza. Boldog vagyok."
Manhercz Krisztián: "Nagyon jó volt a védelmünk, a végén már teljes transzban játszottunk. Ott már bejöttek a blokkok, meg Nagy Viktor védései. Ezek nekünk nagy löketet adtak, a spanyol csapatot pedig teljesen elbizonytalanították.
Ezt a spanyol csapatot egy félidőn keresztül nulla gólon tartani nem mindennapi teljesítmény. Felkészültünk arra is, hogy olyan lesz a bíráskodás, amit most láttunk, de nyugodtak tudtunk maradni.
Az elődöntő óta sokat beszélgettünk, hogyan kellene felállni a görögök elleni vereségből.
Ez a 13 ember itt barátként tudott játszani, és ez óriási erőt adott nekünk. Ez az érem nagyon sokat jelent nekem, nekünk.
2008 óta nem szereztünk érmet az olimpiákon, ez most nagyon jó érzés. Nekem ez nagy mérföldkő a karrieremben.
Sokszor mondtam, hogy olimpiai bajnok akarok lenni Tokióban. Ennek megfelelően készültem, edzettem az elmúlt öt évben. Bele kellett néha ebbe döglenünk. De most nagyon boldog vagyok."
Varga Dénes: "Ezen a meccsen Nagy Viktorért is játszottunk, küzdöttünk. Egy ilyen bronzmeccsnek az a kulcsa, hogy nyugodtak maradjunk, hogy mindenki csapatként játsszon. Jól védekeztünk, és a második félidőben a támadásaink is rendben voltak.
Az elmúlt másfél napban sokat beszélgettünk egymással. Lélektanilag kell megtalálni ehhez, egymáshoz a kulcsot.
A mai kornak megfelelően egy WhatsApp-csoportban beszéltük ki a görögök elleni meccset, az elvesztett elődöntőt. Ennek a győzelemnek ez volt az igazi kulcsa.
Hogy velem mi lesz? Ez a győzelem talán ad nekem akkora lendületet, amely a párizsi olimpiáig elvisz."
Märcz Tamás szövetségi kapitány: "Fel kellett rázni a csapatot a vesztes elődöntő után. Mentálisan nem volt könnyű mindez, mert nagyon fájó volt a görögök ellen nem bejutni az olimpiai döntőbe. Előzetesen mindenki elfogadta volna, hogy a görögökkel kell játszani az elődöntőben.
Aztán a vereség után összeraktuk magunkat, és összeálltunk a spanyolok ellen.
Akik 1996-ban Atlantában nem szereztek bronzérmet, azóta fájlalják, hogy nem sikerült nekik. Most örömmel és boldogsággal, valamint jövőképpel megyünk haza, ami nagyon fontos.
A spanyol csapattól mindig tartani kell, sőt, az sem baj, ha előjön belőlünk a félelem. Én is erre dolgoztam rá, hogy kellő hőfokon tudjunk játszani. Reggel a szemek elkezdtek csillogni és hittel teliek lenni. Akkor már bíztam abban, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset. Ki merem mondani, hogy a három legnagyobb aranyesélyes között ott volt a spanyol csapat. Ellenük soha nincs könnyű meccs. Azt se feledjük, hogy a spanyolok majdnem bejutottak a döntőbe. Talán ők is megremegtek attól, hogy érmet nyerhetnek. Mi pedig mentünk előre és végül simán győztünk. Miközben sokkal több kiállítást kellett kivédekezni, mint a spanyoloknak. De tudatosan mentünk előre és sikerült nyernünk.
Egy picit el vagyok érzékenyülve, nekem is fontos volt a győzelem, de a fiúknak különösen, hogy éremmel térjenek haza erről az olimpiáról."