Izland ellen már nem betlizhetnek Geráék

Vágólapra másolva!
Huszti Szabolcs kiállítása, valamint három játékos sérülése miatt Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy döntött, hogy a zalaegerszegi Waltner Róbertet meghívja az Izland elleni szerdai vb-selejtezőre készülő keretbe.
Vágólapra másolva!

Peter Panzenböck, a magyar válogatott osztrák orvosa Grazban vizsgálta meg Szabics Imre Zágrábban szerzett sérülését, amely után kiderült, hogy a stuttgarti csatár vállalni tudja a játékot Izland ellen.

"Szerencsére az orvosi diagnózis szerint is játszhatok Izland ellen. A horvátok ellen sajnos nagyon keveset volt nálunk a labda, ráadásul Simunicék emberelőnyben sem kockáztattak, továbbra is hárman maradtak hátul a védelemben, így területem sem akadt, hogy helyzetbe kerüljek. A továbbiakban az összes hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk ahhoz, hogy versenyben maradjunk a továbbjutásért. Amennyiben így lesz, úgy a végelszámolásnál az dönt, idegenben melyik csapat gyűjt több pontot" - szögezte le Szabics.

"Nekünk Izland ellen csak a győzelem elfogadható, ellenkező esetben hátrányba kerülünk riválisainkkal szemben, márpedig mindannyian úgy indultunk ennek a sorozatnak, hogy kijutunk a németországi világbajnokságra. Jó jel, hogy már senki sem foglalkozik a horvátok elleni vereséggel, hanem mindenki a szerdai meccsre koncentrál. Örülök, hogy rendbe jött a sérülésem, mivel szeretnék góllal hozzájárulni első selejtezőbeli sikerünkhöz" - tette hozzá a stuttgarti támadó.

Szabics természetesen már a hétfői és keddi edzésen is részt vesz, így Lothar Matthäus a sérüléséből szintén felépült Torghelle Sándor, a Norvégiában profiskodó Kovács Péter és az újonnan behívott zalaegerszegi Waltner Róbert személyében négy befejező csatárra is számíthat Izland ellen, a Zágrábban kiállított Huszti Szabolcsot viszont ezúttal nem vetheti be a középpályán.

Bánki József

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!