Ecuador

 

A válogatott a négy évvel ezelőtti sikeres kvalifikációt követően ismét az első négybe kerülést tűzte ki célul a maratoni dél-amerikai selejtezősorozatban. Mindehhez a még 2004-ben elkezdődött küzdelmek előtt rendelkezésre állt a legutóbbi világbajnokságon szerepelt legénység csaknem egésze - még a több mint 100 válogatott mérkőzésen szerepelt középpályás, Alex Aguinaga sem vonult vissza -, no és a sikeredző, Hernán Darío Gómez.

A sárga mezesekre korábban is jellemző kettősség ismét főszerepet kapott: Quitóban, tengerszint feletti 2800 méteres magasságban a gárda bárkire veszélyes tud lenni, még a legnagyobbak sem mehetnek biztosra, idegenben viszont szinte átok sújtja a csapatot, a pontszerzés pedig olyan ritka dolog, mint az Andok hegyei között az albínó láma.

Ennek megfelelően Augustín Delgadóék első négy hazai mérkőzésén három győzelem mellett egy döntetlen volt a válogatott mérlege (csak a szintén a magaslati levegőhöz szokott peruiak húzták ki gól nélküli döntetlennel), idegenben ellenben háromból háromszor szenvedett vereséget Gómez mester legénysége. Akkor a kontinens egyetlen csoportba sorolt mezőnye még rendkívül szorosan követte egymást a táblázaton, a hatodik Ecuadorral szemben a vezető Brazília előnye csak három pont volt, de az utolsó Bolíviát is mindössze négy pont választotta el a sárga mezesektől.

Hogy a nyolcadik fordulóban már nem Gómez ült a kispadon, annak nem is a selejtezősorozatban való szereplés volt az oka, sokkal inkább a 2004-es Copa América. Peruból ugyanis három mérkőzésen szerzett nulla ponttal, megszégyenítve kullogott haza a nagy reményekkel útnak indult válogatott, és a gyászos szereplés után a szövetségi kapitánynak, hírnév ide vagy oda, nem volt maradása.

A kispadra több neves edző pályázott, a befutó végül a kolumbiai Luis Fernando Suárez lett. Az új szakvezető sem tudta azonban megtörni - legalábbis kezdetben - az idegenbeli átkot, a zsinórban három vereséget begyűjtött Uruguay egygólos győzelmet aratott a ecuadoriak felett Montevideóban (azt az egy gólt pedig a brazil játékvezetőn kívül elég kevesen látták bent a világon...).

A gyengécske Chile hazai legyőzése persze nem okozhatott gondot, majd a csapat Venezuelába utazott, ahonnan 3-1-es vereséggel tért haza. Ezután két rendkívül fontos hazai összecsapás következett, előbb Brazília, aztán Paraguay nemzeti csapata látogatott Quitóba. Ronaldinhóék hiába uralták a játékot a mérkőzés nagy részében, nem tudták bevenni Edwin Villafuerte kapuját, negyedórával találkozó a vége előtt aztán egy Delgado, Edison Méndez összjátékot követően utóbbi betalált.

Ezzel csakúgy, mint a 2001-es világbajnoki selejtezőn, a brazilok ismét vereséggel távoztak az Andok bércei közül. Ahogy tette ezt néhány hónappal később Paraguay együttese is, amely hiába szerzett negyedóra alatt kétgólos vezetést, mégis csúnya zakóval tért haza. Az 5-2-re végződött összecsapás leginkább az akkor mindössze 19 esztendős középpályás, Antonio Valencia szépítő góljáról maradt emlékezetes, Justo Villar kapus alaposan "benézte" a 30 méteres löketet.

Valencia később valamivel közelebbről szerzett szépségdíjas gólt, de ugyancsak kétszer volt eredményes a mérkőzésen a már méltatott Méndez is. Ezzel a két fontos sikerrel Ecuador feljött a táblázaton a térség nagyágyúi, Argentína és Brazília mögé, három ponttal megelőzve a még mindig továbbjutó helyen állt Paraguayt. Hogy a számmisztikának van létjogosultsága a futball világában, azt a 13. (!) fordulóban történtek bizonyítják: Ecuador megszerezte első idegenbeli pontját Peruban - sőt, Valencia találatával még vezetett is a 2-2-re végződött összecsapáson!

A következő fordulóban aztán Suárez mester fiai újabb értékes skalpot gyűjtöttek be, a tartalékos, már a nem sokkal későbbi Brazília elleni szuperrangadóra készülő argentinokat verték 2-0-ra. Pedig az ecuadoriak nem estek úgy neki a gauchóknak, ahogy azt általában a vendégcsapatok ellen szoktak, ám a második félidő elején az előrehúzódott jobbhátvéd, Neicer Reasco passzát követően Cristián Lara óriási gólt lőtt Leo Francónak.

A végeredményt már az utolsó percekben állította be a daliás termetű Delgado, jó szokása szerint egy fejessel. A remek sorozat után a sárga mezeseknek vissza kellett térniük a valóságba, ebben Kolumbia sietett segítségükre, amely Barranquillából 3-0-val küldte haza az ecuadoriakat, akiknek jóformán momentumuk sem volt a mérkőzésen. Három fordulóval a sorozat vége előtt pedig még egészen nyílt volt a továbbjutás kérdése, a 23 pontos egyenlítőieket egy egység választotta el a negyedik Paraguaytól, és mindössze három az üldözőbolyt képviselt Kolumbia, Chile tandemtől.

Nagy meglepetésre a 16. körben újabb mérföldkövet jelentő esemény következett be: Delgado két góljával a harmatgyenge Bolívia ellen 2-1-es győzelmet ünnepelhettek La Pazban a megjelent vendégszurkolók. Ezzel a diadallal a csapat egyben Németország felé is nagy lépést tett, hiszen a maradék két összecsapáson már csak egy pontot kellett begyűjteni a biztos kvalifikációhoz.

A szükséges egységet már Quitóban, az Uruguay elleni derbin sikerült megszerezni: a hazaiak szívósan védekeztek, a győzelemre hajtó uruk pedig hiába vetették be gyakorlatilag az összes épkézláb csatárukat, nem tudták feltörni az Iván Hurtado által gardírozott védelmet. Az utolsó körben Chilében az előző mérkőzéshez képest nyolc helyen (!) megváltoztatott kezdőtizenegy pedig csak arra vigyázott, hogy a gárda ne zárja vereséggel a sorozatot. A 0-0-s döntetlen tökéletesen megfelelt Suáreznek és csapatának, amely így a harmadik helyet szerezte meg a két abszolút favorit, Brazília és Argentína mögött a dél-amerikai zónában.

Érdekességként Ecuador selejtezősorozatbeli szerepléséhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a 18 összecsapáson összesen tíz játékos volt eredményes, közülük a prímet a két jó formában lévő támadó, Méndez és Delgado vitte öt-öt találattal - az ugyancsak nagyra tartott Iván Kaviedes mindössze egyszer volt eredményes. Az együttes hálóját ezalatt négy kapusnak is módja volt védeni, közülük a legtöbbször a Suárez által favorizált Villafuerte kapott lehetőséget, kiszorítva a sorozat elején az egyes mezt viselő José Francisco Cevallost, de két mérkőzésen szerepelt még a fiatal Cristián Mora és Jacinto Espinoza is.