Spanyolország

 

A hispánok rögtön az első vb-szereplésük alkalmával emlékezeteset nyújtottak: az 1934-es torna nyolcaddöntőjében 3-1-re legyőzték a brazil válogatottat, majd a legjobb négy közé jutásért az olaszokkal kerültek szembe - a két európai nagyágyú egy rendkívül durva mérkőzésen 1-1-es döntetlenre végzett.

Olaszország - Spanyolország 1-1 (1-1, 1-1, 1-1)
1934. május 31., Firenze, Berta stadion, 35 000 néző, vezette: Baert (belga)
Olaszország: Combi - Monzeglio, Allemandi, Pizziolo, Monti, Castellazzi, Guaita, Meazza, Schiavio, Ferrari, Orsi. Szövetségi kapitány: Pozzo.
Spanyolország: Zamora - Ciricao, Quincoces, Cilaurren, Muguerza, Fede, Lafuente, Iraragorri, Lángara, Regueiro, Gorostiza. Szövetségi kapitány: García de Salazar
gól: Ferrari (44.), illetve Regueiro (30.)

A találkozó főhősei a kapusok voltak, azonban a spanyolok portása, Ricardo Zamora a megismételt mérkőzésen sérülés miatt nem játszhatott, és azt a találkozót az olaszok nyerték meg 1-0-ra, kiverve a hispánokat, és később megnyerve a világbajnokságot is.

Négy évvel később az ország válogatottja a polgárháború miatt visszalépett az indulástól, 1950-ben azonban a legtöbb európai nemzettel ellentétben elutazott Brazíliába. Ennek meg is lett a jutalma: a nemzeti csapat csoportjából százszázalékos teljesítménnyel ment tovább, legyőzve az angolokat, az amerikaiakat és a chileieket, bejutva a legjobb négy közé. A végső fázisban már nem ment ilyen jól a gárdának, a svédektől és a braziloktól is kikapott, a végső győztes uruguayiakkal ikszelt, és így végül negyedik lett.

Az 1954-es vébére rendkívül balszerencsés körülmények között nem jutott ki a gárda, mivel a törökök elleni selejtezőn hazai pályán hiába nyert 4-1-re, a visszavágón 1-0-ra kikapott, így harmadik meccsre volt szükség (a gólkülönbség nem számított), ami döntetlen lett, és a félholdasok sorsolással jutottak tovább... Négy évvel később a skótok ütötték el a kijutástól a csapatot, az 1962-es chilei tornán viszont a titkos esélyesek közé sorolták a spanyolokat, elvégre csapatukban olyan klasszisok szerepelt, mint Puskás Ferenc, Francisco Gento vagy Luis Suárez - az együttes mégis utolsó lett a csoportjában. A továbbjutás az egyenes kieséses szakaszra 1966-ban sem jött össze, az 1970-es és az 1974-es viadalra pedig még kvalifikálnia sem sikerült magát a spanyol nemzeti tizenegynek - utóbbi esetben a jugoszlávok elleni pótselejtezőt bukta el a gárda.

1978-ban végre megint ott volt a 16-os mezőnyben a spanyol együttes, ám ebben megint nem volt sok köszönet: hiába játszott a brazilokkal gól nélküli döntetlent, majd győzte le a svédeket, az osztrákok elleni vereség sorsdöntőnek bizonyult, és megint nem jutott tovább a csapat. Az 1982-es torna előtt hatalmas volt a várakozás spanyol részről, elvégre házigazdái voltak a viadalnak, és végre-valahára sikerült bejutniuk a második körbe, amely akkor a legjobb 12 válogatottat jelentette. Ott viszont már nem termett sok babér a számukra, a legjobb négy közé kerülés nem jött össze.

1986-ban viszont végre úgy tűnt, hogy a spanyol csapat beválthatja a hozzá fűzött vérmes reményeket: a csoportból való sima továbbjutást követően (a braziloktól ugyan kikaptak, de Míchel teljesen szabályos gólját nem adta meg a bíró, mondván, a labda a felső kapufáról a gólvonal elé pattant) a nyolcaddöntőben a hispánok valósággal lemosták a pályáról a dánokat. Az 5-1-es végeredménnyel zárult összecsapás Emilio Butragueno nagy meccse volt, a Real Madrid támadója mesternégyest ért el.

Spanyolország - Dánia 5-1 (1-1)
1986. június 18., Queretaro La Corregidora stadion, 35 000 néző, vezette: Keizer (holland)
Spanyolország: Zubizarreta - Tomás, Gallego, Goicoechea, Camacho, Míchel (Francisco, 84.), Víctor, Caldere, Julio Alberto, Julio Salinas (Eloy, 46.), Butragueno. Szövetségi kapitány: Munoz
Dánia: Högh - Busk, M. Olsen, Nielsen, Andersen (Eriksen, 60.), Berggreen, Bertelsen, J. Olsen (Mölby 71.), Lerby, Elkjaer, M. Laudrup. Szövetségi kapitány: Piontek
gól: Butragueno (44., 57., 80., 89. - a negyediket 11-esből), Goicoechea (70. - 11-esből), illetve J. Olsen (33. - 11-esből).

A negyeddöntőben a belgák voltak a spanyolok ellenfelei, és ott már a hispánok számítottak esélyesnek, mégis ők húzták a rövidebbet: a rendes játékidő 1-1-es döntetlennel ért véget, a büntetőpárbajban pedig a belga kapus, Jean-Marie Pfaff lépett elő főhőssé, kivédve Eloy tizenegyesét, így a belgák mentek tovább.

Az 1986-os torna óta a spanyolok mindegyik vébére simán jutottak ki, és rendre titkos esélyesként vágnak neki a sorozatnak, hogy aztán elmaradjanak a várakozástól. 1990-ben a legjobb nyolc közé jutásért a jugoszlávok ütötték el őket, mégpedig hosszabbításban, négy évvel később a csoportból való továbbjutás után a svájciakat még simán verték, de a negyeddöntőben az olaszok jobbnak bizonyultak, 1998-ban pedig még a csoportból sem tudott továbbmenni az együttes.

A legutóbbi tornán a csoportkört megint simán vette az együttes, majd a második fordulóban büntetőpárbajban búcsúztatta az íreket, az elődöntőbe kerülésért azonban a házigazda dél-koreaiakkal kellett meccselniük. A mérkőzésen a játékvezető két szabályosnak tűnő gólt sem adott meg az európaiaknak, és a tizenegyesrúgások után az ázsiai csapat ünnepelhetett - a spanyoloknak tehát akkor sem jött össze a nagy áttörés.