Csődöt mondott a kétirányítós felállás az olaszoknál

Marcello Lippi irányításával az olasz válogatott immár 17 mérkőzés óta veretlennek mondhatja magát, és ez a sorozat a május 31-i, Svájc elleni találkozón sem szakadt meg - de a meccs nem kápráztatta el a talján drukkereket. Az összecsapáson a szakvezető egy új taktikai felállást próbált, azonban egy félidő után be kellett látnia, hogy Alessandro del Piero, illetve Francesco Totti egyszerre szerepeltetése hasonló szerepkörben nem vált be.

Amikor Lippi a 2004-es Európa-bajnokság után a squadra azzurra élére került, sokakat meglepett azzal, hogy nem csak a megszokott nagy neveket válogatta be, hanem előszeretettel adott játéklehetőséget a kontinensviadal évében U21-es Eb-t nyert csapat tagjainak, illetve a nem a sztárklubokban szereplő játékosoknak.

Így lett lassan alapember a nemzeti csapatban az akkor még egyáltalán nem olyan ismert Alberto Gilardino, Luca Toni vagy éppen Daniele de Rossi, kicsit később pedig a palermói Fabio Grosso és Cristian Zaccardo.

A szakvezető rengeteg futballistát kipróbált a vébéselejtezők során, de a kvalifikációs sorozat végére kialakult egy többé-kevésbé állandóan mondható kezdő tizenegy, amelyben a két csatár (leginkább Toni és Gilardino) mögött ott volt egy irányító Francesco Totti személyében.

Az utolsó, Moldova elleni vébéselejtezőn azonban Totti nem játszhatott, így Alessandro del Piero került be a kezdő tizenegybe, azonban nem fantasistaként, hanem egy 4-3-3-as felállásban a támadó alakzat bal oldalán, és ez a szisztéma is remekül működött: ezzel a rendszerrel nyert a squadra azzurra barátságos mérkőzésen később Hollandia, majd Németország ellen is.

Totti felépülésével azonban Lippi új dilemmával került szembe, jelesül, hogy miként játszassa együtt Del Pierót az AS Roma játékmesterével, aki korábban kiszoríthatatlan volt a kezdők közül. A Svájc elleni, május 31-i összecsapáson éppen ezért egy újabb taktikai rendszert próbált ki, amelyben egyetlen előretolt ék futballlozott, és mögötte két fantasista is szerepelt: Del Piero és Totti.

A helvétek ellen azonban kiderült, hogy ez a szisztéma nem nagyon működik: a két játékmester leginkább egymást zavarta, és ha valamelyikükhöz el is jutott a labda, nem volt túl sok alternatívája, lévén egyetlen támadó tartózkodott elöl. Ehhez persze az is kellett, hogy a többi középpályás sem futballozzon valami csúcsformában, főleg Andrea Pirlo passzivitása volt szembetűnő, igaz, az AC Milan játékosa klubjában sem nagyon villogott a tavasz második felében.

Lippi mester a szünetben le is hozta Del Pierót, és az Udinese támadóját, Vincenzo Iaquintát küldte be a helyére, aki eddigi 11 válogatott mérkőzése során még egyetlen gólt sem szerzett, de beállásával a csapat visszaállt a megszokott 4-4-2-es játékrendszerre, amelyben már sokkal otthonosabban mozgott. Ekkor már Totti is aktívabb volt, ami azért volt fontos, mert a Roma csapatkapitányának a világbajnokságig minél több játéklehetőségre van szüksége ahhoz, hogy formába jöjjön.

Persze nem csak a támadó részlegben vannak problémáik az olaszoknak: a Fabio Cannavaro és Alessandro Nesta alkotta középső védelemnél ugyan nem sok jobb akad (a svájciak ellen Nesta pihenőt kapott, de Cannavaro tanárian futballozott), a jobbszélen azonban nincsen megnyugtató megoldás Gianluca Zambrotta hiányával. A Juventus sokoldalú focistáját Lippi jobbhátvédként szokta szerepeltetni, és a svájciak ellen az is kiderült, hogy miért: Zaccardo ugyanis az első félidőben bűnrosszul játszott, rengetegszer játszották át, és a mester a félidőben be is vonta középre Massimo Oddo pályára küldésével.

Ami a bal oldalt illeti, ott Grosso jobban helytállt, de kapott egy kisebb rúgást, és az utolsó félórára lecserélték - helyére pedig az a Daniele Bonera állt be, aki nincs is a 23-as világbajnoki keretben! A Parma FC védője középen, valamint a védelem két oldalán is bevethető, ellentétben a keretben szereplő Andrea Barzaglival, aki csak középhátvédként szokott játszani - hogy akkor miért őt, és nem Bonerát hívta meg Lippi, azt tőle kellene megkérdezni...