Dél-Amerika - Európa párviadal a focivébén

Az eddigi 17 labdarúgó-világbajnokságon csak dél-amerikai és európai válogatottak diadalmaskodtak, és a németországi futballcsúcs előtt a tengerentúliak 9-8-ra vezetnek ebben a különversenyben. A rivális földrészén eddig csak egyszer sikerült a "vendégnek" diadalmaskodnia (1958-ban, Svédországban a brazilok nyertek), így a pénteken kezdődő vébé előtt ismét az európai csapatok számítanak esélyesnek. De hogyan is szerzett minimális előnyt az argentin, brazil, uruguayi trió az olasz, német, angol, francia kvartettel szemben? Röviden megemlékezünk az eddigi világbajnokságok győzteseiről, és közben azt is megnézzük, miképp változott a tengerentúli és az öreg kontinens párviadalának az állása.

Az őrület 1930-ban, Uruguayban kezdődött. Az első világbajnokságot még mindössze három stadionban rendezték, és ekkor még csak 13 csapat vett részt a tornán. A nyolc latin-amerikai válogatotthoz és az Egyesült Államok együtteséhez négy európai csapat (Franciaország, Jugoszlávia, Románia, Belgium) csatlakozott Európából, és azért nem több, mert földrészünkön ekkor pénzügyi krízis söpört végig, ráadásul Montevideóba 14 napon át tartott a hajóút. Nem csoda, hogy házidöntőre került sor, Uruguay 4-2-re verte Argentínát a fináléban. A sportág már ekkor sem volt népszerűtlen - a döntőt 100 ezer néző drukkolta végig a Estadio Centenario-stadionban. Dél-Amerika - Európa 1-0.

1934-ben, Olaszországban már 16 válogatott versengett a vb-címért. A mindvégig kieséses rendszerben zajló tornán pórul jártak a latin-amerikaiak, hiszen Argentína és Brazília is mindhiába utazott 26 ezer kilométert, mivel 90 perc foci után vehette is a sátorfáját. A 14 napos viadalon újfent a házigazda nyert, az olaszok hosszabbításban verték 2-1-re Csehszlovákiát. Itália legnagyobb sztárja Giuseppe Meazza volt, akiről azóta Milánóban stadiont neveztek el. Dél-Amerika - Európa 1-1.

Négy évvel később, 1938-ban Franciaország látta vendégül a világ futballelitjét. Meazza ismét az újságok címlapjára került, miután a brazilok ellen 2-1-re megnyert elődöntőben úgy értékesítette 11-esét, hogy előtte elszakadt a "gatyamadzaga", és az egyik kezével a nadrágját kellett tartania a lövés pillanatában is. A taljánok épp Magyarország ellen nyertek 4-2-re a fináléban. Európa átvette a vezetést Dél-Amerikától (1-2).

A második világháború miatt csak 1950-ben rendeztek ismét világbajnokságot, mégpedig Brazíliában, ahol nem volt klasszikus finálé. A négyes döntő utolsó meccse viszont igencsak emlékezetes volt, Uruguay 1-1-es állásnál, 11 perccel a lefújás előtt úgy szerzett gólt Rio de Janeiróban, hogy a Maracana-stadionban - hivatalos adatok szerint - 174 ezren drukkoltak a selecaónak, ám más források 200 ezres nézősereg kintlétét sem tartják kizártnak. Dél-Amerika - Európa 2-2.

Az 1954-es svájci mundial történéseit nem nagyon kell részletezni a magyar drukkereknek... Ez volt az első vb, ahol a játékosok számozott mezzel léptek pályára, és átlagban itt született a legtöbb gól (meccsenként 5,38). Például azért, mert a mieink 9-0-ra verték Koreát, míg Ausztria 7-5-re nyert Svájc ellen. A Puskással, Bozsikkal, Kocsissal, Hidegkutival felálló magyar sztárcsapat a csoportmeccsek során 8-3-ra kiütötte a németeket - majd búcsúztatta Brazíliát és a címvédő Uruguayt is -, hogy aztán a döntőben 3-2-re kikapjon a Fritz Walter nevével fémjelzett NSZK-tól. Dél-Amerika - Európa 2-3.

1958-ban, Svédországban megtörtént az, amire még azóta sem volt példa - Európában dél-amerikai csapat diadalmaskodott. A torna hőse az akkor még csak 17 éves Edson Arantes do Nascimento, ismertebb nevén Pelé volt. Hatszor volt eredményes a vébén, a franciák ellen 5-2-re megnyert meccsen triplázott, majd a szintén 5-2-re végződött döntőben kétszer volt eredményes (a gólkirály mégsem ő lett, hanem a 13 gólos francia Just Fontaine). Dél-Amerika - Európa 3-3.

Pelé sokat hozzátett a dél-amerikai győzelmekhez

Formába lendültek a brazilok. Az 1962-es chilei focivébén olyan sztárok játszottak Pelén kívül a selecaóban, mint Garrincha, Didi, Vava vagy Zagallo, és bár a Fekete Gyöngyszem a csoportmeccsek során súlyos sérülést szenvedett, és nem is játszhatott a torna további részében, a finálét könnyedén megnyerte Brazília 3-1-re Csehszlovákia ellen. Újra Dél-Amerikánál az előny (4-3).

1966-ban, Angliában majdnem trófea nélkül maradtak a házigazdák, mivel a Jules Rimet Kupát ellopták, ám később egy Pickles becenévre hallgató kutya rábukkant egy dél-londoni kertben... Szóval nyertek a vendéglátók a fináléban, mégpedig NSZK ellen 4-2-re, ám volt egy gól, amelyről azóta is sokat beszélnek a fanatikusok. Benn volt, nem volt benn Geoff Hurst kapufáról lepattanó labdája? A játékvezető konzultált a partjelzővel, és gólt ítélt. Hurst a találkozón egyébként mesterhármast ért el... Dél-Amerika - Európa 4-4.

Az 1970-es mexikói világbajnokságon debütált a sárga és a piros lap, s a televízión keresztül immáron élőben is lehetett követni a találkozókat. Emlékezetes volt az olasz-német elődöntő, amelyen 90 perc után még 1-1 volt az állás, és a hosszabbításban végül 4-3-re nyertek a taljánok. Olaszországnak a Pelével, Carlos Albertóval, Jairzinhóval, Gersonnal, Rivelonóval felálló brazilok ellen már nem ment ilyen jól, a selecao a döntőben aratott 4-1-es sikerével végleg hazavihette a vb-trófeát. A gólkirály a német Gerd Müller lett 10 találattal. Dél-Amerika - Európa 5-4.