Még ötven meghökkentő tény a vébéről

A FIFA Magazine írása nyomán összegyűjtöttük a focivébék 100 legérdekesebb tényét, rekordját, számadatát - kétrészes sorozatunk első 50 pontjáról már olvashattak a héten. Ha érdekli, hogy kik mondhatják el magukról, hogy négy vébén is gólt lőttek, hogy melyik olasz játékosról terjesztették a II. világháború alatt, hogy meghalt, hogy ki volt az a forrófejű focista, akit már az első percben kiállítottak, vagy hogy melyik válogatott rendelkezik a legjobb gólátlaggal, akkor tartson velünk és tekintse át a második ötvenes adagot!

91. 17 alkalommal fordult elő eddig, hogy egy világbajnoki mérkőzést több mint 100 ezer néző látott a helyszínen, mindannyiszor Rio de Janeiro vagy Mexikóváros adott otthont a találkozónak. A legtöbb néző az 1950-es vébé négyesdöntőjének utolsó mérkőzésén, az aranyéremről döntő Brazília-Uruguay derbin volt, amelyen 174 néző (más források szerint 200 ezer) zsúfolódott össze a Maracana-stadionban.

92. A Maracana- és az Azték-stadion monumentális befogadóképessége ellenére a FIFA alapításának kilencvenedik évfordulóján rendezett, 1994-es, egyesült államokbeli világbajnokságon regisztrálták a legtöbb nézőt, az 52 mérkőzést 3 és fél millióan tekintették meg a helyszínen, ami 68 ezres átlagnézőszámot jelent.

93. Az előzetes várakozások alapján a 2006-os vébén a németországi stadionokban több 3 millió néző láthatja majd a mérkőzéseket (ami 50 ezres átlagnézőszámot feltételez), ez minden idők második legjobb mutatójának számítana.

94. A francia Joel Quinou 1986 és 94 között összesen nyolc találkozón bíráskodott, és ezzel vezeti a sípmesterek rangsorát. Az egyesült államokbeli futballcsúcson négy mérkőzés jutott neki, ez is rekord, igaz, rajta kívül még öt másik spori is elmondhatja magáról, hogy egy vébén négyszer kapott munkát. A mexikói Arturo Brizio Carter más műfajban tartja a csúcsot, ugyanis a 94-es és 98-as vébéken összesen hat játékost állított ki.

95. Eddig két játékos, az orosz Gorlukovics, illetve az olasz Marini mondhatja el magáról, hogy egy vb-mérkőzés első percében besárgult, előbbi a 94-es, utóbbi a 82-es mundiálon írta be magát a rekorderek közé. Náluk is forrófejűbb volt az uruguayi José Batista, aki 86-ban kevesebb, mint 60 másodperc alatt a kiállítás sorsára jutott a Skócia elleni csoportmeccsen.

96. A piros és a sárga lapokat csak az 1970-es világbajnokságon vezették be, de a bírók korábban is élhettek a kiállítás eszközével. A vébék történetében a perui Placido Galindo volt az első játékos, akit lezavart a bíró a pályáról az 1930-as, első seregszemlén, a dél-amerikaiak ki is kaptak 3-1-re a románoktól a C csoport nyitómeccsén.

97. Eddig 97 alkalommal büntették kiállítással a fegyelmezetlen játékosokat a bírók, és bizony a statisztikából úgy tűnik, hogy a sporik nem nézik, hogy kis- vagy nagycsapattal van dolguk, ugyanis az ötszörös világbajnok Brazília eddig kilencszer, a háromszoros győztes Németország hatszor, az egyaránt két mundiálon diadalmaskodó Argentína és Uruguay hét, illetve hat alkalommal fogyatkozott meg.

98. A japán, dél-koreai közös rendezésű vébén a német és a kameruni gárda kétes értékű rekordot állított fel az egymás elleni csoportmérkőzésen, ugyanis a spanyol Lopez Nieto játékvezető nem kevesebb, mint tizennégy (a kiállításoknál felmutatott cédulákkal együtt tizenhat) sárga és két piros lapot osztott ki a játékosoknak. A korábbi csúcsot a világbajnokságok történetében az 1994-es World Cupon lejátszott Olaszország-Nigéria nyolcaddöntő tartotta, amelyen kilenc sárga lapot és egy pirosat osztott ki a bíró. Ugyanakkor az 1950-es, brazíliai vébé unikumnak számít, hiszen egyetlen játékos sem lett kiállítva.

99. Az eddigi világbajnokságokon öten mondhatták el magukról, hogy ugyanazon a meccsen gólt szereztek, majd a kiállítás sorsára jutottak. Legutóbb Ronaldinho vitte véghez ezt a "bravúrt", aki a 2002-es negyeddöntőben az angolok ellen előbb máig emlékezetes (nem mellesleg győztes) gólt lőtt Seamannek, majd hét perccel később indulhatott az öltözőbe, mert csúnyán letalpalta Millst.

100. Az 1962-es világbajnokságon játszották a "santiagói csata" néven elhíresült mérkőzést, amelyen Chile és Olaszország ütközött meg egymással, a szó legszorosabb értelmében. Az angol Ken Aston játékvezető két olasz játékost állított ki, de leküldhette volna a 22 pályára lépő nagy részét, mert az egész meccsen rugdosódtak a felek, ketten töréssel zártak a találkozót. Az eredmény egyébként 2-0 lett a házigazda dél-amerikaiak javára, és a pletyka szerint a chilei életkörülményeket kritizáló olasz újságcikkeknek nagy szerepük volt abban, hogy ennyire eldurvult a mérkőzés.