Az A betűjelű () csoportban rögtön kisebbfajta meglepetés született, mert azért a szakértők többsége a németek mellett Lengyelországot várta a legjobb 16 közé. Pawel Janas együttese azonban rögtön az első mérkőzésén alulmaradt Ecuadorral szemben, és ez sorsdöntőnek bizonyult, az akkor elveszített pontokat már nem tudták behozni Euzebiusz Smolarekék. A lengyel közvélemény elsősorban a szakember nyakába varrta a kiesést, mondván, a szövetségi kapitány nem vitte ki Németországba az egyik legjobb csatárt, Tomasz Frankowskit, ráadásul az ecuadoriak ellen a megszokott 4-4-2 helyett 4-5-1-ben játszatta együttesét. A csapat végül legalább utolsó mérkőzését megnyerte, de jellemző, hogy mindkét gólját a védő Bartosz Bosacki szerezte - aki korábban sohasem volt eredményes a válogatottban.
A csoport utolsó helyezettje Costa Rica lett, amely tulajdonképpen azt nyújtotta, amit várni lehetett tőle: a közép-amerikaiaknak a támadásépítéssel nem volt problémájuk, a védekezéssel annál inkább, náluk több találatot a csoportszakaszban csak egy válogatott kapott.
A B csoport () viszont a papírformának megfelelően alakult, még akkor is, ha Trinidad és Tobago válogatottja bizony felülmúlta a várakozásokat. A karibiaktól előzetesen még a pontszerzést sem nagyon várták, erre rögtön első találkozójukon döntetlent értek el a svédek ellen. Míg a védekezés jól ment a gárdának (még úgy is, hogy első számú középhátvédjük, Marvin Andrews sérülés miatt egyetlen percet sem játszott), addig a támadójáték pocsék volt. Leo Beenhakker gárdája rúgott gól nélkül esett ki, és a három mérkőzésen összesen hét alkalommal találta el a kaput.
Tulajdonképpen ugyanez volt Paraguay veszte is: ahogyan azt sejteni lehetett, a dél-amerikaiak védekezése elsőrangú volt, pusztán kétszer került a hálójukba a labda, de ez két 1-0-s vereséget jelentett, és a gólszerzés csak a csoport leggyengébb együttese ellen jött össze. Talán ha a selejtezősorozat legeredményesebb paraguayi focistája, José Saturnino Cardozo nem sérül meg közvetlenül a világbajnokság előtt, akkor több sikerrel jártak volna.
A C betűjelű () kvartettet előzetesen "halálcsoportnak" tartották, és papíron valóban erős gárdák szerepeltek itt, mégis gyorsan eldőlt a továbbjutás kérdése. A világbajnoki újonc Elefántcsontpart sokak szerint egy másik csoportból simán továbbment volna, és ebben lehet is némi igazság, de az afrikai együttes nem tudta levetkőzni azokat a gyermekbetegségeket, amelyek miatt a kontinens futballja még mindig nem tud teljesen felnőni a világelithez.
Az afrikaiak viszont legalább szimpatikusan búcsúztak, ellentétben Szerbia és Montenegróval, amely egy már nem létező országot képviselt, és a csapat az államhoz hasonlóan esett szét. A pláviknak éppen a fő erősségük hiányzott: a remek védelem, igaz, a selejtezők során kiválóan teljesített kvartett egyszer sem tudott összeállni, sőt, a legjobbnak tartott bekk, Nemanja Vidics egyetlen találkozón sem lépett pályára.
A D csoportban () megint csak maximálisan érvényesült a papírforma, legalábbis ami a két továbbjutót illeti - arra azonban kevesen gondoltak volna, hogy Angola képes lesz akár csak egy gárdát is megelőzni. A világbajnoki újonc afrikai gárda azonban remekül helytállt, és egyáltalán nem vált pofozógéppé, ahogyan előzetesen várták, sőt, csak a portugáloktól kapott ki.
Mondjuk ez nagy részben kapusuknak, Joao Ricardónak volt köszönhető, aki a csoportkörben a legtöbb védést mutatta be - holtversenyben a japán Kavagucsi Josikacuval. A csoport utolsó helyezettje így Irán lett, amely nagy ambíciókkal utazott el a vébére, de éppen a kulcsemberek mondtak csődöt. A támadó részleg rutinos tagjai (Ali Daei, Ali Karimi) csalódást okoztak, jellemző, hogy az együttes mindkét találatát egy védő érte el.