Már nem elég cipelni a zongorát, játszani is kell rajta

Az elmúlt évtizedben alaposan felértékelődött a védekező középpályások játéka. A poszt, amelyet leggyakrabban Claude Makelelével azonosítottak, ma is létezik, ám feladatköre megváltozott - az itt szereplőknek ma már nem elég csak védekezniük, labdát szerezniük, hanem elvárás, hogy szükség esetén a játékot is szervezzék, és legyenek kapura is veszélyesek, gólerősek.

Taktikai szempontból a középpályássor, mint csapatrész nagyon sokáig nem volt felosztható támadó és védekező szerepkörű játékosokra. A klasszikus 4-4-2-es, vagy 4-3-3-as felállásban többnyire olyanok játszottak ezen a poszton, akiket az angol szakzsargonban "box-to-box midfieldernek" neveztek - vagyis olyan játékosoknak, akik a két 16-os közötti teljes területet bejátszották.

Az 1990-es években azonban a középpályások specializálódtak, egyre inkább elkülönültek a védekező és támadó feladattal ellátott futballisták, és napjainkban a csapatok játékrendszerében a mezőnyjátékosokat nagyon sokszor már nem három, hanem négy egységre bontják - korunk egyik legnépszerűbb szisztémája a 4-2-3-1.

A passzolni tudás csak bónusz volt

Ha azt nézzük, hogy ki volt az első, akire már kifejezetten védekező középpályásként, a poszt egyik legjobbjaként tekintettek, Claude Makelelét kell említeni. A francia a Real Madrid szupersztárjai között töltött be nagyon fontos szerepet, ami tulajdonképpen csak akkor vált világossá, amikor Makelele már hiányzott a csapatból.

A Real 2003-ban adta őt el a Chelsea-nek, utána a madridiak három éven keresztül semmit nem nyertek - pedig olyan klasszisok játszottak az együttesben, mint Raúl, Luis Figo, Zinedine Zidane vagy David Beckham. Csak ekkor derült ki, hogy Makelele játéka milyen létfontosságú volt; a védekező, vagy labdaszerző középpályás, mint poszt és fogalom, pedig bekerült a köztudatba. Olyannyira, hogy Angliában azóta is csak "Makelele-role-nak", azaz "Makelele-pozíciónak" nevezik a hasonló poszton, szerepkörrel futballozókat.

A francia klasszisnak több kiváló pályatársa is volt, elég, ha csak honfitársára, Patrick Vieirára, vagy éppen a holland Edgar Davidsra gondolunk. Ahogy a labdarúgás tempója egyre gyorsabb lett, ezáltal a játék pedig fizikálisan megerőltetőbb, a középpályán teljesen elkülönültek a feladatkörök. Makelele a labdaszerzésben kiváló volt, a támadásokhoz azonban szinte semmit sem tett hozzá - nem véletlenül nyilatkozta róla Florentino Pérez, a madridiak elnöke, hogy 90 százalékban csak oldalra vagy hátra passzolt, tízméteresnél hosszabb átadására pedig nem is emlékszik (más kérdés, hogy Makelelén kívül senki sem védekezett a középpályán az akkori Realból).

Az FC Barcelona jelenlegi edzője, Josep Guardiola nem sokkal a visszavonulása előtt nyilatozta: "A labdarúgás megváltozott, sokkal nagyobb az iram, és nagyobb a fizikai igénybevétel. A középső középpályásoktól szinte csak védekező munkát várnak el: ha valaki ezen a poszton játszik, akkor az a lényeg, hogy erőszakos legyen, sok labdát szerezzen. Ha esetleg passzolni is tud, az bónusz, de nem ez a fontos".

Az univerzális középpályások előtérbe kerültek

A játék tempójának változása azt jelentette, hogy a futballistáknak gyorsabban kellett reagálniuk minden szituációban, hiszen a legkisebb technikai hiba is labdavesztést eredményezett. A védekező középpályásoknak nem maradt idejük, hogy a játékot szervező csapattársukhoz passzoljanak, így egyre értékesebbek lettek azok a futballisták, akik a labdaszerzést követően azonnal támadást tudtak indítani.

A korábbi specializáció ugyan még nem teljesen a múlté, de egyre több klub igyekszik olyan védekező középpályást alkalmazni, aki fizikálisan és technikailag kiválóan képzett, jó szervezőkészséggel és rúgótechnikával rendelkezik. Kiváló példa erre a Barcelona csapata, ahol tulajdonképpen egyetlen klasszikus értelemben vett, Makelele típusú védekező középpályás sem futballozik.

Ebben a csapatrészben (az egyre többet szereplő fiatal Sergio Busquets mellett) Seydou Keita és Yaya Touré játszik hátul, de mindketten kiveszik a részüket a támadójátékból is: Keita hat gólt ért el az előző idényben, míg Touré egy találata mellett négy gólpasszt is adott (pályafutásuk során mindketten feleannyi mérkőzésen már kétszer annyi gólt szereztek, mint Makelele).

Keita hat góllal zárt az előző idényben

Az elefántcsontpartit klubtársa, André Iniesta így jellemezte: "Yaya hátul besegít a védekezésben, majd azonnal csatlakozik a támadásokhoz, a labdakezelése pedig egészen kiváló, ami az ő posztján létfontosságú". Világklasszis képviselője ennek a szerepkörnek a spanyol Xabi Alonso, akinek elvesztését a Liverpool nem is tudta kiheverni ebben a szezonban. A tavaly nyáron a Real Madridba szerződött spanyol játékos utolsó liverpooli idényében hat gólt ért el, és négy gólpasszt adott - az előző szezonban pedig a Primera Divisiónban három gólja mellett további ötöt készített elő.

Hosszú, pontos indításaival hátulról is képes irányítani, és egyben felgyorsítja a támadásvezetést, távoli lövéseinek köszönhetően pedig a kapura is veszélyes. A középső középpályások feladatainak változását az is jól mutatja, hogy a BL-döntőt játszott Bayern Münchennél Louis van Gaal legnagyobb húzásának azt tartják, hogy a korábban rendre a szélen szerepeltetett Bastian Schweinsteigert középre húzta: a német válogatott itt ugyanis kiválóan tudta érvényesíteni technikai tudását, szervezőkészségét.

A Milannál is elkéne egy univerzális középpályás

A Milannál pont az ellenkezője játszódott le, mint a Bayernnél: Carlo Ancelotti kitalálta a mélységi irányító posztját Andrea Pirlónak, ami egy ideig jól működött, de a csapat akkor sem változtatott a stílusán, amikor már szinte az összes ellenfél kiismerte. Pirlo mellett általában Gennaro Gattuso és Massimo Ambrosini szerepelt a középpályán, az ő feladatuk elsősorban a védekezés és labdaszerzés volt, de mivel egyikük sem tud igazán építkezni, így nem volt megfelelő az összhang a középpálya és a csatársor között, ami főleg Kaká távozása után volt szembetűnő.

Mathieu Flamini érkezésétől sokat vártak a Milannál, mivel a francia középpályás az Arsenalban éppen azokat az erényeket csillogtatta, amit Gattusónál és Ambrosininél hiányoltak, de ő sem váltotta be a reményeket, leginkább a piros lap határát súroló becsúszásait jegyezték meg a szurkolók.

www.global-soccer.eu