Mosogatófiú intézte el a futball királyait

A világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy 1950-ben a brazilok hazai pályán elveszítették az Uruguay elleni döntőt. De nem ez volt az egyetlen szenzáció 60 évvel ezelőtt, hiszen az amatőrökből (mosogatófiú, postás, tanár) verbuvált amerikai csapat legyőzte a sportág tanítómesterének számító Angliát.

A brazíliai úgy vonult be a világbajnokságok történetébe, mint a meglepetések tornája: nem csak a döntőben született váratlan eredmény, hanem már a csoportkörben is, ahol Anglia 1-0-s vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól.

Az angol válogatott először indult világbajnokságon, a csapatban több nemzetközi klasszis is szerepelt: köztük a később, 1956-ban az első Aranylabdát kiérdemelt Stanley Matthews is. A világhírű szélső azonban nem lépett pályára az amerikaiak elleni találkozón: a szakvezető, Walter Winterbottom pihentette őt, mondván, nélküle is simán győznek.

Ezzel együtt az angol gárda korántsem volt tartalékos, hiszen játszott Billy Wright, Tom Finney és Stan Mortensen is, akiket egyaránt a korszak legjobbjai között tartottak számon. Az amerikaiak mindannyian amatőrök voltak: a gólszerző Joe Gaetjens mosogatóként dolgozott egy harlemi spanyol étteremben, Frank Williams postásként, Walter Bahr pedig tanárként kereste kenyerét.

A döntetlen is elég lett volna a braziloknak

A FIFA a második világháborút követően mindenképpen folytatni akarta a világbajnokságot, de a torna rendezésére egyedül Brazília vállalkozott, és az indulókat is nehéz volt összetrombitálni. Végül 16 ország részvételével kezdődött volna a vébé, de három válogatott (Skócia, Törökország és India) visszalépett, így csak 13-an maradtak (gyorsan megpróbálták még a franciákat is Brazíliába csábítani, akik először elfogadták a meghívást, de aztán meggondolták magukat), ráadásul a küzdelmeket nem egyenes kieséses rendszerben bonyolították le.

Az első csoportkör után négy csapat maradt versenyben, akik szintén körmérkőzést vívtak egymással - így az utolsó, Brazília-Uruguay meccs hivatalosan nem is döntő volt. A szuperfavorit braziloknak egy döntetlen is elég lett volna az aranyéremhez, de hiába vezettek 1-0-ra, az uruk fordítani tudtak a vébére felépített Maracana stadion közel 200 ezres közönségének legnagyobb döbbenetére.

Labdák az óceánban

Az angol válogatott indulása mellett a címvédő Olaszország részvétele is nagyon fontos volt a FIFA-nak, így selejtezőt sem kellett játszania. Az olaszoknak az 1949-es supergai tragédia után új csapatot kellett építeniük: akkor a korszak legjobb klubjának számító, és a válogatott gerincét adó Torino csapata repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett.

A konkrét veszteség mellett pszichológiai következménye is volt a katasztrófának: az olaszok nem mertek repülővel utazni a vébére, inkább két hétig hajóztak Brazíliába. Az óceánjárón azonban nem lehetett rendesen edzeni, egy idő után a labdák is elfogytak (egyszerűen vízbe estek), nem is beszélve a tengeribetegségről, ami csak Giampiero Bonipertit nem viselte meg. Így aztán az olaszok az első mérkőzésen kikaptak a svédektől 3-2-re, és nem jutottak a legjobb négy közé.

Pályázók: Brazília.
Odaítélés időpontja: 1946. július 1., FIFA-kongresszus, Luxembourg.
Nevezési határidő: 1948. december 31.
Nevezett országok száma: 34 (Európa 17, Dél-Amerika 8, Ázsia 6, Észak- és Közép-Amerika 3).
A selejtező sorsolása: 1949. január 15., Genf.
Selejtező kezdete: 1949. június 2., Svédország-Írország.
Selejtező vége: 1950. május 25., Skócia-Anglia.
A torna sorsolása: 1950. április 30.
A torna időpontja: június 24.-július 16.
Helyszín: 6 város (6 stadion).
Legnagyobb hiányzók: Argentína, Skócia, Magyarország, Ausztria.
Hiányzó sztárok: A későbbi magyar Aranycsapat sztárjai: Puskás Ferenc, Bozsik József, Czibor Zoltán, kiegészülve Deák Ferenccel; az osztrák klasszisok, mint Karl Decker, Ernst Happel és Ernst Ocwirk; a skót Rangers legendás védője, George Young. A svédek pedig otthon hagyták Olaszországban légióskodó klasszisaikat, azaz Gunnar Grent, Gunnar Nordahlt és Niels Liedholmot.
Legnagyobb meglepetés: Az uruguayi győzelem az utolsó mérkőzésen Brazília ellen.
Legnagyobb csalódás: A magukat csak a Futball királyainak aposztrofáló angolok korai kiesése.
Edzők a kispadon, de háttérben: A brazil válogatott pályaedzője az 1958-ban szövetségi kapitányként világbajnoki címet nyerő Vicente Feola volt.
Fő- és mellékszereplők: A tornán 191 futballista lépett pályára, közülük 46-an szereztek gólt.
Nézőszerepre kárhoztatva: A spanyol bajnokság 1949-es gólkirályát, az FC Barcelona támadóját, César Rodríguezt egyetlen mérkőzésen sem küldték pályára. A legendás jugoszláv kapus, Vladimir Beara is a kispadról nézte végig a tornát.
Ki adta át a világbajnoki trófeát: Jules Rimet, a FIFA elnöke.
Nézőszám: 1 millió 162 ezer fő.
Átlagnézőszám: 53 ezer fő.
Bevétel: 36 377 359 cruzeiro (1 980 000 dollár).
A vb álomcsapata: Máspoli (uruguayi) - Augusto (brazil), M. González (uruguayi), Andrade (uruguayi), Varela (Uruguay), Tejera (uruguayi), Ghiggia (uruguayi), Zizinho (brazil), Ademir (brazil), Schiaffino (uruguayi), Chico (brazil).
Legfiatalabb kapus: A mexikói Antonio Carbajal 21 éves és 17 napos korában lépett pályára először vébén - és még 16 évvel később, az 1966-os tornán is védett, így ő az első futballista, aki öt világbajnokságon szerepelt.
Extrák: A svéd Erik Nilsson és a svájci Alfred Bickel személyében két olyan focista lépett pályára, akik már az 1938-as tornán is szerepeltek.
Jubileumok: A világbajnokságok történetének 300. gólját a brazil csatár, Chico szerezte: a svédek ellen a 39. percben ezzel alakította 4-0-ra az állást. A végeredmény 7-1 lett.
Gólok: A tornán 88 találat született, ez meccsenkénti 3,8-as átlagot jelent.

www.global-soccer.eu