A potyagól mindenkit utolér

Úgy tűnik, indokoltan tartottak a kapusok a világbajnokság labdájától, hiszen három nap alatt máris két hatalmas potyagól esett a tornán. Persze az ilyen bénázások éppúgy hozzátartonak a vébékhez, mint mondjuk a tizenegyespárbaj, az angoloknál pedig szinte hagyománya van a végzetes kapushibáknak.

A világbajnokság előtt az angolok szövetségi kapitányának, Fabio Capellónak az okozta a legtöbb fejtörést, hogy ki legyen a válogatott kapusa. Az olasz mester végül Robert Green mellett döntött, aki azonban az Egyesült Államok elleni mérkőzésen óriási potyagólt kapott, ami két pontjába került az együttesnek. A West Ham United játékosa bevédte Clint Dempsey se nem túl erős, se nem helyezett lövését, és könnyen lehet, hogy ezzel ki is játszotta magát a csapatból.

Green elődei: Seaman, James, Robison, Carson

Az angolok ugyanakor már hozzászokhattak, hogy kapusaik mindig meglepik őket valamivel. A sort a legendás David Seaman nyitotta a 2002-es világbajnokságon. Akkor a negyeddöntőben, 1-1-es állásnál a második félidő elején a brazilok szabadrúgáshoz jutottak a térfél közepén. Az esetek 99 százalékában ilyenkor a kapu elé ívelik a labdát, Seaman is erre számított, Ronaldinho azonban megviccelte a rutinos kapust. A brazil később elmondta, hogy tudatosan csavarta kapura a labdát, ám ettől függetlenül Seaman alaposan benne volt a gólban, ami végül Anglia kiesését jelentette.

Azóta szinte minden angol válogatott kapusnak jutott egy hasonlóan kínos szituáció, nem csoda, hogy a szövetségi kapitányok nem tudják egyvalaki mellett letenni a voksukat. A most is kerettag David Jamesről köztudott, hogy időnként a labda mellé nyúl, vagy rosszul jön ki kapujából (erről leginkább a liverpooli szurkolók tudnának rémes történeteket mesélni), de Seaman után sokáig övé volt a poszt. 2004 szeptemberében aztán az Ausztria elleni vb-selejtezőn alaposan benézte Andreas Ivanschitz lövését: a labda a hóna alatt csúszott a hálóba.

Ennek ellenére Sven-Göran Erikssonnál végig ő védett, a svéd utódja, Steve McClaren viszont több játékost is kipróbált. A sort Paul Robinson nyitotta, de ő a Horvátország elleni zágrábi Eb-selejtezőn rendkívül emlékezetes potyagólt kapott. Gary Neville hazaadását szerette volna megszelídíteni, de a labda egy fűcsomón megpattanva becsapta. A találat hivatalosan Neville öngólja, és bár íratlan szabály a hátvédeknek, hogy nem szabad a kapu irányába hazaadni, a találat elsősorban Robinson lelkét terheli.

Ezek után senkit nem lepett meg, hogy a horvátok elleni, londoni visszavágón McClaren nem őt, hanem az újonc Scott Carsont jelölte a csapatba. A mérkőzés létfontosságú volt az angolok számára, legalább egy döntetlenre lett volna szükségük ahhoz, hogy továbbjussanak - ehhez képest a meccs rosszabbul nem is kezdődhetett volna. A vendégek középpályása, Niko Kranjcar 30 méterről lövésre szánta el magát, amivel alaposan meglepte Carsont, a labda a kapus kezei között felpattanva került a hálóba. A horvátok 3-2-re nyertek, Anglia pedig lemaradt a 2008-as Európa-bajnokságról.

Kahn hibája döntő volt

Az angolokat valószínűleg nem vigasztalja, hogy más nemzetiségű kapusok is lepkéztek már nagyot a világbajnokságok történetében. A francia Joel Bats például az 1986-os elődöntőben hibázott nagyot, és bár a negyeddöntőben még hős volt, hiszen Franciaország tizenegyesekkel jutott túl Brazílián, az NSZK ellen már negatív figura lett belőle. Andreas Brehme 18 méterről megeresztett szabadrúgása nem tűnt nehezen háríthatónak, de a labda valahogy mégis átcsúszott Bats hóna alatt. A kapott gól valósággal demoralizálta a francia csapatot, amely képtelen volt egyenlíteni, a hajrában pedig egy kontratámadás után a nyugatnémetek bevitték a kegyelemdöfést.

1994-ben az Egyesült Államokban fordult elő első alkalommal, hogy a tornára készített labda, a Questra szintetikus anyagból készült (a FIFA állítólag külön felkérte a sportszergyártó céget, hogy olyan labdát alkosson, amellyel könnyebb gólt szerezni), és a kapusok ekkortól kezdve panaszkodnak minden torna előtt, hogy az új labda megnehezíti a dolgukat. Ezzel magyarázkodott az ír Pat Bonner is, aki a Hollandia elleni nyolcaddöntőben Wim Jonk lövésénél bakizott.

De ez a hiba "csak" a legjobb nyolc közé jutásról döntött, nem pedig az elsőségről, mint Oliver Kahn esetében 2002-ben. A németek kapusának kulcsszerepe volt abban, hogy a válogatott eljutott a döntőig, és már az utolsó mérkőzés előtt megkapta a torna legjobb játékosának járó trófeát. Az aranyérmet azonban nem akasztották a nyakába, Rivaldo lövése ugyanis kijött róla, és elsőként Ronaldo érkezett a kipattanóra. Ilyen a kapussors: Kahn az egész tornán csak egyszer hibázott, mégis sokan csak emiatt emlékeznek rá.

De ugyanez igaz a legendás spanyol kapusra, Luis Miguel Arconadára, aki az 1984-es Európa-bajnokság döntőjében kapott hatalmas potyagólt. A Franciaország elleni mérkőzésen Michel Platini szabadrúgása gurult be a hasa alatt a hálóba, Arconada így hiába volt posztján éveken keresztül a világ legjobbja, mégis mindenkinek karrierje legszerencsétlenebb pillanata ugrik be róla.

Ha már legutóbbi hétvégével kezdtük, fejezzük is be azzal. Egy nap sem telt el Green tragédiája óta, máris jött a folytatás: az Algéria-Szlovénia mérkőzésen az afrikaiak kapusa, a selejtezősorozat hősének számító Favzi Sausi próbálta meg nagyon ügyetlenül hárítani Robert Koren lövését, a Jabulani pedig kibújt az algériai kapus kezei közül.

www.global-soccer.eu