Bár meg mernék esküdni, hogy emlékszem az 1978-as világbajnokságon Törőcsik András és Nyilasi Tibor kiállítására az argentinok elleni csoportmérkőzésen, illetve arra, hogy a konfetti- és papírszalag borította pályán Mario Kempes gólt szerez a döntőben Hollandia ellen, lehet, csak az azóta látott televíziós emlékek űznek tréfát a képzeletemmel.
Az viszont egészen biztos, hogy 82-ben már a tévé előtt szurkoltam a magyar válogatottnak. Igaz, sajnos nem 270 percen át. A magyar csapat egy kiváló selejtezősorozatban vívta ki a világbajnoki részvételt, Norvégiát, Svájcot, Romániát és Angliát is megelőzve csoportelső lett, úgy, hogy az angolok ellen két vereség is belefért.
A vb-nyitányon Salvador volt az ellenfél, készültem is rá, de lázas betegség miatt elnyomott az álom. Félidőben riadtam, addigra már 3-0-ra vezettünk, és pokoli mérges voltam a szüleimre, amiért nem ébresztettek fel, pedig tudhatták volna... Szerencsére a csapat nem állt le, a nagy kedvenc, Nyilasi Tibor még egyszer betalált, Kiss László mesterhármassal járult hozzá a gyógyulásomhoz, így napokig mesélhettem, hogy én bizony láttam a legendás 10-1-et, aminek azóta sem volt párja a világbajnokságokon.
A következő csoportmérkőzésen Argentína ellen ott lett volna a revánslehetőség, de jóformán ki se jöttünk a kapunk elől. Mészáros Bubu fantasztikusan védett, neki köszönhetően nem romlott le drasztikusan a gólkülönbségünk, de azért a 4-1-nek se örülhetett a Mészöly Kálmán, Mezey György edzőkettős. Diego Maradona kétszer is eredményes volt, egyszer egy lecsorgó labdát közelről fejelt a kapuba, majd 16-ról kilőtte a rövid sarkot is
De maradt még remény, Belgium ellen a győzelem a továbbjutást jelentette volna. Minden rendben is volt a 76. percig, Varga József góljával vezettünk, irányítottuk a meccset. Akkor azonban elég volt egy kis kihagyás, ami a továbbjutásunkba került: Jan Ceulemans a saját térfeléről gyakorlatilag helyzetig rohant, Csongrádi Ferenc és Kerekes Attila se tudta megállítani, centerezését pedig Alexandre Czerniatynski olyan gyengén lőtte meg, hogy a labda végeláthatatlan lassúsággal csorgott a jobb alsóba.
Belgium továbbjutott, Magyarország kiesett. Hétévesen igazából számomra véget is ért a vébé. Persze láttam szinte az össze többi meccset a tévé jóvoltából, láttam, hogy Paolo Rossi a gólkirályi cím mellett vb-aranyhoz segítette Enzo Bearzot válogatottját, de sok apró részlet csak később állt össze.
Ki tudja, mit hozott volna a sors egy csoportelsőséggel és továbbjutással. A középdöntőben Lengyelország, illetve a Szovjetunió következett volna, előbbit két évvel korábban 2-1-re vertük barátságos mérkőzésen, utóbbitól - ugyancsak 1980-ban - 4-1-re kikaptunk a Népstadionban. Az biztos, hogy a két válogatott könnyedén verte a belgákat, és mivel egymás ellen 0-0-ra végeztek, a lengyelek jobb gólkülönbséggel elődöntőbe jutottak.
Emlékeznek, hogy a napjainkban elég gyenge formát futó Észak-Írország akkor a spanyolok és a jugoszlávok előtt csoportelsőként jutott tovább? És hogy NSZK állítólag bundázott egy nagyot Ausztriával csak azért, hogy mindketten továbbjussanak?
Utóbbi igazán érdekes sztori: a németek egy Algéria elleni 2-1-es vereséggel nyitottak (Rabah Madjer, az 1987-es Porto-Bayern BEK-döntőn pimasz gólt sarkazó játékos itt is betalált), majd legyőzte Chilét. Ausztria ugyanakkor megverte a két riválist, és miután az utolsó fordulóban Algéria 3-2-re nyert Chile ellen, az egy nappal később játszandó NSZK-Ausztria mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy ha a németek nyernek, továbbjutnak, és ha háromnál több góllal nyernek, Ausztria is kiesik. Mi ad isten, az NSZK 1-0-s győzelmet aratott, Horst Hrubesch a 11. percben betalált, majd 79 percen át szemérmetlenül andalító labdázgatás folyt a pályán, kapura lövés nélkül. Algéria óvott, mindhiába.
A négy közé végül Franciaország, az NSZK, Lengyelország és Olaszország jutott. Utóbbi nem kis részben Paolo Rossi feltámadása révén. A totonero néven elhíresült 1980-as fogadási botrány egyik érintettjeként kétéves eltiltást kapott, de így is bekerült a vb-csapatba. Az első mérkőzéseken saját közönsége is kifütyülte, aztán az utolsó középdöntőn mesterhármast vágott Brazíliának, és négy közé juttatta a csapatát. És nem állt le: az elődöntőben az ő két góljával nyertek a lengyelek ellen, de betalált az NSZK ellen 3-1-re megnyert fináléban is.
A 82-es vébéről még annyi emlékem maradt, hogy kaptam egy bőrlabdát, és büszke voltam, hiszen valaha az ötszögekből és hatszögekből összevarrt labdákat otthon, Simontornyán a helyi labdagyárban gyártották, innen látták el az egész világot. De erős a gyanúm, ez a spanyolországi vébé idején már nem volt igaz.